Csak úgy ki van találva

És ősz volt, napos nyárvége és szombat.

….60 éve, mikor Mary, az izgalomtól kipirult arccal bújt hófehér menyasszonyi ruhájába és hollószínű haja csillogó keretbe foglalta arca rózsáit. Karcsú derekán simult a selyem, melle domborulatát a legszebb hajlatokkal emelte ki a csipke és szeme ígéretesen ragyogott. Izgalommal kapaszkodott a szmokingba öltözött fiúba, boldog várakozással, forró ígérettel és bizalommal várta a jövőt.

… már 24 éve, hogy elvitte őt a rák. Az élete szomorúságot adott. Betegség, fájdalom, hűtlen elhagyás és korai halál.

Ma lehajtom fejem,szégyenkezem, fáj az emlékezés és nincs bocsánat, mert nincs kitől bocsánatot kérni.

Egy néhány sorba sűríteni 60 évet? Az első táncot, az első hazakísérést az iskolából, a számtalan várakozást, hogy láthassam, a fájó csalódásokat, mikor „elszökött” előlem, aztán a véletlen találkozást, az ijedt panaszt és a meglepetést, mikor játszva tudtam segíteni, a döbbenten csodálkozó pillantást, hogy te ilyet tudsz?

Az első, remegő csókot, az első ölelést, …..

De akkor már több mint 4 év eltelt, vágyakozó álmokkal, ébredésekkel és a láng már hamvadozott, melytől ő oly későn fogott tüzet.

60 év. Szegényt verte az Isten. Szépséggel, szegénységgel,betegséggel szerető szívvel, lélekkel és mindennek felett velem.

Na, de csak sorban, hogy is történt?

… Még nyílnak a völgyben

a kerti virágok. A nebulók az ablakon bámulnak ki és a szemközti iskola unalmas falán nézik a halványra tört őszi fényt.

Ida néni a pesti Kmethy u 18-ból sétál a padok előtt, nézi a kis Jezorszky Kázmér rajzát a zuhanó stukákról. Pillantása végigfut a padsorokon. Még ott látja Sors Ági szőke fejét, vaskos copfját, Winkler Ági kerek szeplős-mazsolás arcát, Balázska vörös fejét, arcán a számtalan barna pettyel. Zsilinszki Ági majdnem fekete haja alatt szemei előre duzzadnak, Basedownwk, vagy minek hívják. A kis Garai Tomi orra mint mindig, most is folyik és a Loksa gyerek rosszalkodik, mint mindig. Már benne járnak a délelőttben, Gyurika, olvass !

És Gyurika olvas. Mint egy mese pillangója szállnak a szavak, Ida néni kissé elmereng, de látod amottan a téli világot?

Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár, …

és Ida néni gömbölyű kis teste szinte gurul az olajozott padlón. A két Ági, a Sors és a Winkler, meg a Balázska helye üres. Kazi stukás rajza borzongató,

a lángsugarú nyár... 1944 nyara. Bombák szagatták Budapest utcáit, lágymányoson bombatölcsérek vizében gyerekek, kutyák fürödtek, …

A lángsugarú nyár.... Ida néni okos asszony volt, tudta. A lelke sírt, tehetetlen fájdalmában, hogy gyermekeit nem tudta megvédeni.

A nap elfordul az ablaktól.

De íme sötét hajam őszbe vegyül már,

az utcán szitál az őszi eső. Garai néni szoknyája felcsúszott, amint feküdt a járda szélén. Nem volt rajta bugyi, a hasán bámulták a szőrt a kölykök, aztán jött egy ember, néhány nyakleves a kölyköknek, felhúzta a tehetetlen testet a gyárfal mellé, hátát a tégláknak támasztotta. A kölykök zajongva rohantak tovább. Tok Ica nagymamájának cukorkaboltja előtt fékeztek. Tok néni szokott adni néha néhány szem fruttit.

Hűvösödik. Kaiser Hédi hívja a kutyát, az vakkantva rohan elő a ház vége felől. Gyurika is hazaért. A lábosban a spóron kelkáposzta. Hideg. Apófát hasogat, papírok, rá a fát, gyufa. Néhány perc és a pattogó fa felől meleg is árad. Lángra kap a vastagabb fa, az egyik sír, könnyei sisteregnek. A kelkáposzta még hideg, de így is finom. A fekete bors különösen ízlik.

Még világos van. Gyurika a sezlonyra telepedik, olvas. Néha egy egy darab fát tesz a tűzre.

Apa nemsokára jön haza.

Elhull a virág, eliramlik az élet ….

Még akkor is, ott is, örökre szeret”

Már 64 éve,egy dalcím,

J’attendrai.

Forgott a viaszlemez és a felhúzhatós gramofonon halkan szólt a sötét lakásban. Két lány táncolt egymással,Erzsi,a barna,erős lány,aki eleven temperamentumával a táncban a vezetést vállalta és Nelly. Emilke csak ült és bámulta a két lány lebbenését és felügyelt a gramofonra. Nelly,a hollófekete hajú,karcsún törékeny gyönyörűség mint virágszál a szélben,ringatódzott a zenében. Sok este hullámzott a tánc,és nem tudni,hogy a két lány örült jobban,vagy Emilke. Időnként margarinos vitapricos kenyeret majszoltak,Emilke anyja hozta Már a novemberi esők áztatták az udvart,a reggelek hűvösek voltak. Emilke nyargalt az iskolába,majd gyorsan haza,lecke és várta az estéket. Botfüle egy dallamra emlékezett,J’attedrai... Aztán egyszerre vége lett a táncnak és Emilke hiába kérdezösködött,nem kapott választ. Másnap,a lecke mellett ülve,délután zörgettek. Apám,anyám is otthon voltak ,és apám ajtót nyitva két katona között Erzsit látta. A katonák Erzsivel bejöttek,anyám rémült arccal azonnal kávékészítésbe kezdett. Erzsit leültették,a katonák is helyet foglaltak. Itták a kávét,és elmondták........ Éjjel zörögtek Erzsiék ajtaján, Nyilasok. A két lányt elvitték az újpesti nyilasházba. Több zsidóval együtt,.... Nelly rémült volt,élni akart. Az őrnek mondta,ő még szűzlány,ő... csak ne öljék meg,hagyják élni. Hajnalban lehajtották őket a Dunapartra. A novemberi köd még a víz felett nyújtózott, a túlpart elbújt a láthatatlanságban. Többen sírtak,mikor felállították őket a parton. Amikor a fegyverek csattanó dörgése és a golyók záporozni kezdtek, Erzsi ugrott. A víz elnyelte és a golyók nem találták el. Fülében a fegyverek dörrenésével teljes erejével járatta lábait,összekötött keze hátul mint hátúszónak egyenesbe kormányozta. Ruhája nehezékként húzta,de lábai vitték előre. A táncos lábak ereje most élet-halál kérés lett a számára. A hideg víz perzselte a bőrét,de sikerült fejét a víz fölött tartani és lábai öntudatlanul hajtották előre. Nem volt idő,nem volt víz,nem volt hideg,a halál kerülgette és elöl volt a talán menekvés. Lökte előre a testét és a feje üres volt,nem gondolt semmire. Elmaradtak a golyók,csak a víz,a hideg ólálkodott körötte és a csend. Úszott,rúgott,,míg feje valamibe beleütődött. Partot ért. Alig tápászkodott fel,lépések roppanó zaját hallotta,két magyar katona állt előtte. Ránéztek,semmit nem kérdeztek. Eloldozták a kezét, az egyik szó nélkül terítette vállára köpenyét. A két katona bekísérte az őrsre. Délután hozzánk kísérték. Anyám ruhákat adott Erzsinek ételt. A katonák nem szóltak,hagyták Erzsit pihenni,majd már este elindultak vele vissza. Apám megkérdezte:és most mi lesz?A két katona csendesen csak annyit mondott,ne aggódjanak. Hallják?-szólt a nyitott ajtóban és nem is messziről ütemesen dörgött az ég alja. Elmentek. Később tudtuk meg,Erzsit visszavitték Szigetmonostorra,és az oroszok bejövetelét egy paraszt házban élte meg. Aztán Izraelbe ment,az utolsó értesítést onnan kaptuk.

Nelly cipőjét elvitte a víz.........

…....Enyhe december van.

…..Nem volt egy szépség. Az arca kissé csontos volt, karjai egy gondolattal hosszabbak voltak a harmonikusnál, cipője is nagyobb volt, mint a többi lányé. Míg mindnyájan szögletesek voltak, nem tűnt fel senkinek. Együtt rohangásztak a fiúkkal, a folyóra jártak úszni és egyforma, lapos mellkasukról nem lehetett őket megkülönböztetni. A nyári melegben a pisilést is egyszerűen oldották meg, ott volt a folyó. Karjai, nagy lábfeje a vízben érvényesültek. Egyetlen gyerek sem úszott olyan jól, mint ő. Először csak kitartóan csápolta a vizet és mindnél tovább bírta. Ha megdicsérték, csak akkor látszott, hogy kissé szeplős bőre kipirul, fekete haja rakoncátlanul hullik a szemébe, akkor látszott, hogy lány. Aztán később máson is.

…..A barátnője a legszebb volt az egész gyerekseregben. Fekete haja mint puha keret fogta körbe barna arcát, vékony csontján az alig elmúlt gyerekkor után feszes gömbölyödések támadtak és mindenféle titokzatos rejtelmeket ígértek.

…..Mikor a gyerektestekből a női test megszületett, akkor is szívesen úszott. Alkalmazkodott a természetes korlátokhoz, de a mozgása mindig egy kicsit fiús maradt.

…..Amikor 1944-ben a dunaszerdahelyi zsidókat, több mint 3 000-et elvitték, Pestre menekültek a barátnőjével.

…..Hiányzott neki az úszás, a víz,...

Amikor úszott, a víz ölelte bőrét, a hullámok simogatták, vigyázott, hogy feje csak pillanatra emelkedjen ki a vízből, míg levegőt vesz. A hideg víz égette a bőrét, erőteljesen dolgozott lábaival, a kezeit alig tudta használni. Félt, fohászkodott az ismerős vízhez, dühödten, kétségbeesetten dolgozott. Még a fülében dübörgött a lövések csattanása, barátnője, az asszonyok, gyerekek sikolya, a férfiak jajszava, még bokájában, térdében volt az ugrás lendülete, csak karját húzta a vizes ruha súlya, szoknyája is kezdte lefelé húzni, de makacsul dolgozott, főként a lábaival. A víz felett fekvő köd barátságosan takarta az utána küldött golyók elől, mellette még fröccsent a víz, majd csend lett. Feje zúgott, könnyeit a Duna elmosta, hangtalanul, dühödten, ereje végső megfeszítésével dolgozott. Szédült, álmosodott, fázott, remegett, de valami csoda folytán mozogtak lábai, mintha valaki ütemesen rángatná, és egyszerre kezei alatt megérezte a víz alját.

….Már nem látott, már ziháló tüdejében alig volt levegő, már nem tudta, hogy mozog, köhögött, prüszkölt, reszketett, ….

….sötét lett. És csönd.

…..A katona a parton lépegetett. Puskája a vállán, a folyó túlsó partján arra feljebb tompán dörgött a lég a ködben. Lába előtt, félig a vízben fekve egy női test hevert. Néha, mintha megmozdult volna. Lehajolt, megmozdította a testet és meghallotta a nyögést.

…..Egy meleg kályha mellett kezdett magához térni. Érdes kezek dörzsölték testét, durva kendő bizsergette a bőrét, messziről elmosódott hangokat hallott. Végtagjait elengedte, ólmos fáradtság zuhant rá, köhögött, vizet köpött, meleg tea ízét érezte az ajkai között..

…..Ezt a számot megnyerte. Csak félálomba tett néhány úszómozdulatot.

...........

…... az úgy volt,hogy az Apám, Urias, akit Dávid az anyámért megöletett és aztán elvette anyámat,

de hiszen a te apád Dávid, te Urias halála után évekkel születtél!

Beszélsz hülyeségeket! Az anyám egy kurva volt, aki Dávid ablaka elé állíttatta fürdőkádját, apám távollétében és ott öntöztette a rabnők korsóiból a vizet emlőire és mezítelen szemérmére, miközben hóna alatt az ablakra pislogott, hogy a kis Seggdugasz lesi-e a függöny mögül. Leste! És az anyám már leplébe burkoltan várta, hogy mikor hívatja a kis majom, rohant az első hívó füttyre. Apám, aki tette a kötelességét és elesett a harcban, becsülettel halt meg, nem tudva, hogy rút árulás ölte meg.

Így vettem ezer asszonyt háremembe, zártam el szépségüket és viruló fiatalságukat a hárem falai közé, süketen sóhajaikra, nyögésükre, könnyeikre. Nem szerettem egyiket sem

És úgy éreztem nem is tudok szeretni. Épült a városom, országom dús termése, drágasága, aranya, fű,....szere, illatos olajai mind az enyémek voltak és akkor jött egy asszony, délről,....

Ugye most hazudni tetszik,kérdezte Joli és felnézett az.....

A király hullámos, selymes szakála illatos olajoktól fénylett, kezében a nádtól szaladt a papirusztekercsen és mondta a szöveget,

„Salamon király

Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.

Lábadszára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.

Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürűkkel aranyosan gazdag.

Balkezed a fejem alatt, jobbkezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.

Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.

No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.

És a király lehunyta szemét, hangja elszállt a hold előtt úszó egyik fellegen, a sivatag felől egy sakál üvöltését hozta a szél....

Joli lehajtotta a fejét, alig hallhatóan mormolta:Tégy engem, mint egy pecsétet....

Aztán megrázta a fejét, amint magához tért, egy párnán ült a Vevője lábainál a földön. Nem tudta, hol van.

EMLÉKEZET
2010.12.27. 17:36 Emilke mesél
A fáraó és az Isten

„Ott ült a császár.
Dús hajában hét csillag volt a diadém

A ló
*
A ló ott állt a kerítésnél. Benézett a kert fái alá, bámulta a dús füvet, az árnyékot a lombok alatt. Bőrét sütötte a nap, melege volt. Farkával csapott egyet az oldala felé, ahol a legyek mászkáltak.
Látta az embert, ahogy ült az árnyékban, a lábánál kutya hevert. A látvány biztató volt, a ló csendesen horkantott. Az ember odanézett, látta,hogy a ló megnyalja a szája szélét. Nyíhaha, szólt oda és a ló nagy fejével bólintott.
Az ember fölállt, lassan lépegetett a kerítéshez. Kezét nyújtotta aló feje felé, mozdulatában nem volt fenyegetés. Az állat nézte a kezet, fejét óvatosan tartva, hogy szükség esetén védekezni tudjon, de az érintés puha volt és barátságos.
A ló szimatolni kezdett. Fél szemmel a kezet nézte, fél szemmel meg a füvet. Ínyét felhúzta, nyalintott egyet. Érezte, hogy nem fenyegeti veszély, fejét mintegy könyöklőn fektette a deszkára.
Az ember körülnézett, de az utca teljesen néptelen volt, csak néha a fákon túl látott egy gyereket biciklizni
Az ember látta ló szemében a csillogást a fű látványától, elindult a kapu felé.
A ló lassan lépegetett vele, a kerítés mellett.
Az ember kinyitotta a kaput, és elindult a fű felé. A kutya sétált oda, közel ment a lóhoz. Az lehajtotta a fejét és figyelmesen szemlélte a barna kutyát.
Az orruk közeledett egymáshoz. Nem érezték az ellenséges dűh szagát, csak a kíváncsiságot.
A kutya vakkantott, fark csóválva, játékosan ugrott néhányat.
A ló vigyorogva húzta föl az ínyét és óvakodó lépésekkel indult a zöld fű felé, aztán ösztöneinek engedelmeskedve harapta a harsogó zöldet. Jól érezte magát.
Az ember a nyitott kapuhoz sétált. Még mindig nem látott senkit az utcán. Egy vödröt hozott, a kerti csapból vizet eresztett, kilottyantotta az edényt, majd friss vízzel töltötte és a ló felé kínálta. Az állat fejét lógatva mohó kortyokkal kezdett inni. Felnézett, figyelmesen szemlélte az embert.
A szomszéd ház felől hangokat hozott a szellő, az ember érdeklődött.
Szomszéd, nem tudja, kié ez a ló?
A szomszéd se tudta.

*

A ló első éjszakája
*
Délután jött egy berregő valami. Az ember kinyitotta a nagykaput, a berregő begurult és egy hatalmas szalmacsomót tett le az udvar hátsó részébe. A ló izgatottan szaglászta, ismerős illatok csapták meg az orrát. Az ember egy helyiségbe hordott egy csomó szalmát, aztán bevezette a lovat. A ló szimatolt. Egyszerre csak két első lábát behajtotta és lefeküdt a szalmán. Boldogan nyúlt el, az emberre nézett és fáradtan tette le a fejét.
Reggel még alig szürkült, mikor a ló fölállt. Bőrét megrázta, lábaiz mozgatta, farkával csapott néhányat a levegőbe. Belenézett a teknőyi tányérjába és örömmel látta, hogy van benne harapnivaló. Vödrében a víz is hűs volt. Amint körülnézett, két hatalmas kutyát látott sétálni az udvaron, akiket előző nap még nem látott. Megpróbált kimenni az udvarra. Csak akkor döbbent meg, mikor a kutyák rámordultak: Maradsz! Majd ha az EMBER jön!
Megrázta a fejét, nem egészen értette. Fejét az ajtón kidugva nagyot kiáltott, kétszer, háromszor is. Nemsokára nyílt a ház ajtaja. A résen macska surrant be, a tegnapi kutyus ugrott ki és az ember is megjelent. Köpenyét magára tekerve jött, a kutyák körötte ugráltak. Az ember menet közben simogatta az állatfejeket. Az ajtóban megállott. Zsebéből velemi fehéret vett elő, a ló szájához tartotta. Gyengéd érintéssel vette el a ló, olyan volt, mint tegnap. Az ember megsimogatta a száját és ujját keresztbe tette, csendre intette. Odahívta a nagy kutyákat, fejüket simogatva és a lovat is érintve magyarázta, hogy ő is oda tartozik. Kölcsönös szagolgatások következtek., m ajd együtt mentek a fák alá a harmatos fűre.
Az ember a házból edényeket hozott, a kutyák farkukat csóválva figyelték.
Alig érezhetően illatok bújtak ki az ajtón, az ember jókora edényből rakott a kutyák tányérjaiba. Ettek. Csak mindegyik nyakából egy kendő hiányzott, amint ropogtatták a csontokat és salátaként a ló a füvet. Az ember kenyeret harapott, egy edényből meg tejet ivott.
A macska somfordált ki az ajtón. Körülnézett, aztán óvatosan, de határozottan ugrott a fa alsó ágára. Okos macska volt. Tudta, hogy a legfőbb dolog a békesség.
Az ember valahonnan egy hosszú nyelű szerszámot hozott meg egy kerekes valamit. A szalmával együtt a ló helyéről egy kis kupacot tett a kerekes tákolmányra és az udvar hátsó részén lerakta. Egy lapáttal kis homokot dobott a tetejére. Hiába, városi ember volt.
Az utcán gyerekek mentek, óvodába, iskolába, bekiabáltak a lónak, köszöntek az embernek. Valami furcsa szóval bácsinak hívták.
A ló látta, hogy a kutyák az ember körül mászkálnak. Elkezdett ő is közeledni. Az ember megsimogatta a fejét, nyakát. Jó volt.
A füvet harapdálva fel-fel nézett és megnyugodva látta az embert az udvaron.
A ló látta, hogy a kutyák ha az ember közelébe kerülnek, az ember megsimogatja őket. A macska meg egyenesen az ember lábához d9rgölődzik. Két falás között elgondolkodott, aztám mert egy bátor ló volt, odalépegetett az ember mellé.
Amint jókora termete árnyékot vetett az emberre, az felnézett.
A ló fejét megsimogatta, füle tövét kicsit vakargatta.
Csak tartotta a fejét, még rágni is elfelejtett. Állt, a lábai szinte reszkettek a boldogságtól.

….. Az Öreg és Luczy Ferke egymásba karolva mentek hazafelé. A testvéri szeretet erősítendően az egymásba karolás okán a dülöngélés sem látszott, mely annak folytán állt elő, hogy a Vírusos által kotyvasztott páleszból istentelenül beszoptak .

Figyú Ferke drága Tesóm, tudod mit mondod az a Vírusos?

Hát , hát azt, hogy nem is vagyok mindenható! Aszondta aztat, hogy én nagyon sokat tudok, de aztat aztán nem, hogy az Időt megállítsam, neadj Én Magam, hogy visszafordítsam. És láttad?

Sírt! Vírusos sírt

. Ferke nagyot csuklott!

Sírt? Te megríkattad a barátunkat? Hát van neked ….

Sírt. Bólintott az Öreg.

Most akkor visszamegyünk és megvigasztaljuk.

Megfordultak és elindultak.

Kicsit botladoztak az úton, de azért csak megtalálták Vírusos ablakát és beszöktek a szobájába.

….. Vírusos nyakig betakaródzva feküdt, minden izülete és dereka, veséi takarva voltak. Az Öreg és Ferke elismerően nézték, hogy milyen ügyesen csinálta.

Feküdt, és aludt, mert ami igaz, az igaz, ő is megpróbálta a páleszt és bár könnycseppel a szemében, de együtt énekelték, hogy.

…...https://www.youtube.com/watch?v=NZD9DuL1F_c

…

Szóval álltak és nézték Vírusost és egymást. Kicsit tanácstalanul kicsit gyámoltalanul, mígnem az Örgnek eszéb e nem jutott, hogy miért is jöttek, megmutatni Vírusosnak ….

…. Mit is kellene tenni? Ferke megszólalt, talán Apa …

Az Öreg megköszörülte a torkát, Apa! Kronosz! Segíts, a barátunk, aki....

Kronosz lépte csak surranás volt, semmi döngés, semmi rengés és mintha a normolásból az hallatszott volna? Mondjad !

És az Öreg mesélni kezdett, hogy nem a maga részére, de az ő kedves barátja, akinek könnyeit szeretné letörölni, aki …

…. És Kronosz, bár nem fordult meg, csak mintha a feje egy biccentésre mozdult volna, ….

Köszönöm Apám, mondta az Öreg és mikor újra feltekintett, Morpheus, a Feledtető, a Gyógyító, a Jótékony, a Vigasztaló tünt föl Vírusos ágya mellett.

….. Kezében selyemkendőt tartva, puhán megtörölte Vírusos arcát ….

és eltűntek a ráncok, a haj sötéten csillogott a fehér párnán, a csontos vállakon a bőr izmokat takart az erős gömbölyűségek felett ….

Apróság, valóban nem nagy dolog.

Egy légy és annak a szeme.

Főzés közben a nyitott ablakon bejön a konyhába a légy. Hús, húsféle a munkaasztalon, szalad a kés, pörög a pépesítő, gőzöl az indukciós lapon a fazék, ajtó ablak nyitva, hogy a gőz kimenjen, mert nagyon utálom a penészt a szekrények mögött. Mert ugye ott a szavot b.hattyuk. Kiszedni, leszedni, permetezni, aztán vissza, … Na. Szóval ajtó ablak nyitva-tárva. Légy meg jön. Honnan? Nem tudni.

Nézek.

A természet egy mesterműve. Így is lehet látni.

Hessentés, takarás konyharuhával, chemotox. Hatásos.

Elgondolkodom. Mennyi véletlen a természetben, mert hát Isten nincs, semmi teremtés, csak csupa véletlenek.

Az ember megvakarja a fejét. Hogy is van ez?

Megyek a könyveimhez.

Ősleves. Däniken. Kaján röhögés.

Nézzük az Istentegadókat. Darwin, filogenezis. Meg annyi sokan mások, az újabbak Spencer Wells, Jared Diamond, Dávid Athenborough, Konrad Lorenz i tak daleje.

Csak vállvonogatás, széttárt kezek.

A pápa? Na istentelen hülyékkel aztán végkép nem foglalkozom.

Éjjel meleg van. Vírusosnak nem kell az ablakot becsukni. Egyszerre csak már négyen ülnek az asztalnál, Luczy Lizi, az Öreg, Luczy Ferke és Vírusos. Osztják a lapot, ultiznak, Lizike Vírusosnak kibicel, néha tölt és apró jó borsos-sós tepertős pogácsát kínál.

Vírusos odaszól az Öregnek: Hogy-hogy te itt?

Azt mondják te nem is vagy.

Az Öreg vállat von, Luczy Ferke röhög, Lizy értetlenül néz.

Kártyázunk, vagy dumálunk, kérdezi az Öreg.

Elnevetik magukat

Az Öreg piros hetesét Vírusos a nyolcassal üti és csendesen dúdol, ez az ulti nem ul timár, az Öreg valami értetlent morog.

Keverik a lapokat, jól érzik magukat. Nem törődnek a világgal.

Nagyon jó nekik.

… Bal kezével fogta a keretet. Jobb kezében a kalapács, szája szögletében két szög. Próbálgatta a falon, kereste a helyet.

A keretben közel 60 éves diplomája, a másik keretben a szakvizsga bizonyítvány. Nem találta a keretek helyét.

Drága képek lógtak a falon, Hermann Lipót, Bényi László és Petten Ödön festményei, és ott a Bényi kép jobb oldalán az apja arcképe egy lényegileg no name festőlánytól egy fénykép után festve. Hopp, a bal oldalon még van hely. Ugrik is, a diploma kerül a falra. Hova is kerüljön a szakvizsga kerete?

…. Drága keretezett papírok.

A diploma apja munkája és az ő saját lustaságának közös terméke. Üti a szöget a falba, felakasztja a keretet.

A fény ível a két kép között, apja cinkos mosolygása és a Nos Rector cizellált betűi között húzódik az ív. A távolban a 13 gyereket szült analfabéta nagyanya, a végül 6-ot felnevelt, korán megözvegyült asszony ráncos arca a legkisebb unoka felé mosolyogva, és a másik nagyanya, aki egykor rejtett voltával, akiért a szülők 18 éves korában megszaggatták ruháikat és a gyertya fényében némán jajongva süvét ültek, hitehagyása okán, …

A távolból mintha könnyes mosollyal intenének a kis unokának.

Nagy Isten, a két keretben a világ legdrágább képei !

…. 1957 nyarán, (Istenem de rég volt ) a pápai kórház belosztályán volt gyakorlaton. A egészségügy azon szakában, mikor a mai körülményekhez képest egyfelől őskori viszonyok uralkodtak, másfelől a fehér ággyal, fityulás kisnővérekkel , a régi időkből ittmaradt, civilbe öltözött apácákkal, ágytálakkal , …

Nővérekkel, akik arcán a tapasztalat, a segíteni akarás, az élet iránti mélységes alázat, akiknek halk szava, megengedi doktor úr? -kérdése annyi jószándékot takart, akik még a hálapénzt hírből sem ismerték, akik zokszó nélkül vállalták az esetleges rendkívűli műszakot, akik a beteget kanalanként etették, ….

Réges rég volt.

…. A belosztályra hozták be az infaktusos beteget. 6 hét szigorú fekvés, svájci K-Strophantozid és diaphyllin iv. Orvos nem volt elég. Vidéki kórházakban a nővér injekciózott.

Pápán is. A felszívott injekciók tálcán előkészítve a szükséges tartozékokkal és reggeli után indult a menet. Főnövér, medikák, medikusok.

Szerencsés voltam, szinte minden injekciózásra mehettem. Aztán eljött az az idő, hogy egy egy kötélvéna esetén a főnövér bátorító pillantása mellett a „doktor úr” kezébe vehette a fecskendőt.

Megtanultam vénázni. Ott is, ahol a véna a vastag kar zsírpárnái alatt a mélyben bújócskáztak és a nyári gyakorlat végén már egyedül jártam a kórtermeket a fecskendőkkel.

…. Teltek az évek, már a diplomám is megvolt és a kórházi osztályokon, ahol dolgoztam, már én tanítottam vénázni az ifjú kollégákat. Igaz, a reggeli vérvételeken soha nem húzódtam hátra, térdemen a gumilepedővel, kezemben a leszorítócsővel és vattával végeztem a dolgom.

…. 1962-ben szülészeti gyakorlaton voltam. Egy nap a mentő behozott egy beteget. 63 éves parasztasszony, 140 kg, néhány nap óta vérzett. A diagnózis egyértelmű volt, a prognózis is. Az adjunktus nekiállt megvizsgálni a beteget. Ez sem volt könnyű feladat, a férfitársak mellőzzék kérem a röhögést, hölgyek, 80-90 kilónál sem egyszerű a dolog ugye, ….

Szóval curetaget kellett végezni. Az akkori szokásoknak megfelelően Evipan altatásban. Ez egy intravénás phenobarbiturál származék, rövid hatással nem túl mély narkózist biztosított. A hatás mindenesetre testsúly/kg függő volt, de még ez esetben is elég lett volna az idő. Senki nem talált vénát.

A kar vastagabb volt, mint egy fejlett comb.

Mikor a vizsgálóba lépett, 8 kárörvendő szempár szegeződött rá. Nem volt közkedvelt, az egyik nővér kárörvendő hangon érdeklődött, úgy hallottuk doktor úr, maga tud vénázni.

Tudott.

Bal keze középső ujja a könyökárok mélyedésében tapintott, egyet szúrt.

A fecskendő enyhe visszahúzására majdnem fekete vér jelent meg a kónusznál az Evipán sárgástavában. Bólintott az adjunktus felé: Mehet! A hüvelytükör eltűnt, lapocok segítettek a feltárásban, megnyomta fecskendőt. 3 cm3 Evipán folyt be,

a légzés megakadt, a test tónusa összeomlott.

Összenéztek az adjunktussal.

A műszerek lehullottak,

halál a tű hegyén!

A boncolás a tüdőartériák y emboliáját mutatták.

Carcinómás fekélyből jött a vérzés és a szervezet a véralvadás fokozódásával válaszolt.

…. A halált a tű hegyén a legrosszabb indulattal sem kívánják egyetlen orvosnak sem.

… Még ma is tud vénázni. Vérvételkor mutatta az asszisztensnőnek, hogy hol a vénája.

… III. Amenhotep idejében is édes volt a tavaszi szél, csábító a sötétedő est a virágos bokrok között, így hát …

Szetamon hercegnő a 17. tavaszt számolta hollószín fürtjei felett, karcsú derekán és hegyes mellein és mikor megbotlott egy lehullott faágban az út homokján, szerencsére kéznél volt egy ifjú katonatiszt, kinek erős karja felfogta estében.

… Tiy, az idősödő anyakirályné figyelmét Szetamon elkerülte. Így történhetett, hogy mikor a kis hercegnő kifejezte kívánságát, hogy Thébából Men-noferbe kívánna utazni, az öreg, bölcs udvarmester némán bólintott és mindent elintézett a kis hercegnő kívánsága szerint.

. hogy ha elmegyek, …

.. sem ház, sem más,..

semmi sem marad.

Csak egy pillanat

és estére már pontosan nevem sem tudják,

hogy úgy kell megnézni a papírokban, …

*

Már harminchoz közelebb, mint a húszhoz,

mindketten.

… Nyomorúságos szegény lány a proli utcából,kicsit tanult.

Álma a színes cukroknál több, egy nyakkendős királyfi, …

Csóró cipészsegéd, kinek zsebében a mestervizsga díja soha nem gyűlik össze,

Vékony karjai, lábai a munkában edződtek,

Katonakönyvve: Általános testi gyengeség miatt: ALKALMATLAN

Már 25 is bőven elmúlt. Senki nem kérdezte: Csókoltál már?

Talán zsebében ha meglapult egy-két pengő, - egy kopott kurva?

…. Két nyomorult ember. Találkoztak? Véletlen lehetett. A lány tánciskolából hazafelé, a fiú egy pár cipőt szállított haza a nagyságos úrnak,?

Nem kérdezte senki, nem kérdeztem én se.

32-ben, Nézem a képet. Barnára színezett korabeli esküvői kép, fiatalok és nem látom az álmokat.

…. 1934 októberében születtem. Nem én voltam az ok.

Semmit nem tudok. Akkortájt nem kérdeztem, később nem mesélték .A feledés vize cseppent a múltra, már elmentek a tanuk, már én is készülődöm.

…. Bocsánat! Bocsássatok meg nekem, mindenem majdan, emlékeim, életem, magammal viszem és rátok nem hagyok semmit se.

Miért? Hogy is volt?

…. A kisfiú ült a sámlin és a házban leledző egyetlen, kék, keménykötésű könyvet lapozta. Valahol, ott a közepe táján volt egy kép. A betűk gótikus metszése és a német szöveg rejtélyes volt, de állandó izgalomban tartotta a fantáziáját. Nagymama nem válaszolt a kérdéseire, nem tudta miért.

Ma tudja, de legalábbis sejti, Nagymama sem tudott olvasni.

… Aztán az iskolába, ujjaival mintegy tapogatva a betűket, tisztán olvasta a szöveget, a szótagolást kihagyva, mint hülyeséget. Ida néni szemüvege felett nézte, csak alig hallhatóan hümmögött. Mikor tanfelügyelő jött az osztályba, a nebulók és a tanítónéni vizsgálatára, akkor Ida néni az olvasásgyakorlatnál megszólalt, na Gyurika olvass szépen! És olvasott, hangosan, folyékonyan, szemei előtt a doktorbácsi előszobájában az üvegszekrényekben sorakozó könyvek sorakoztak.

…. Apja, anyja hadiüzemben dolgoztak, a háború hosszú ideig elméleti volt csupán, míg 1944-ben egyik napról a másikra tankok dübörögtek az utcán, mikor az első alatt remegett az úttest az István úton, ott állva és nézelődve a ruháját súrolta. Aztán éjszakánként különös fények villogtak az égen, a csendben valami tompán morgott, mint macska dorombolása és mikor a szirénák bőgtek, apja takaróba csavarva szaladt vele a pincébe, mögöttük anyja, kis táskában az iratokkal, kosárka élelmiszerrel és vízzel. Deszkák voltak felszögelve a szén fölé, a deszkákon szalmazsák, a fal mellett padok és kis vaskályha, és sápadt asszonyok, komor férfiak, nagymamák, nagyapák. A csendet a sűrű félelem vattázta, az elcsigázott testet a lelkek remegése is kínozta.

…. Ha megbocsájtjátok nekem, hogy ilyesmit felidézek, de ez igaz volt. Aztán igaz volt a házból eltűnt emberek, a félárva iskolatársak, és annyi, de annyi minden volt igaz,... Bocsánat.

*

….. Fáj, fájj az emlékezés, fájnak a hiányok, hiába ez a világ rendje. Fájnak a szavak. Életre kelne a tettek és életre kelnek amit nem tettem meg.

*

Aztán felszabadultunk. Nekünk és a környék sok ezer munkásemberének felszabadulás volt. A néhány házzal arrébb lakó 14 éves szépséges lánynak valami más lehetett. Apja a fronton esett el, a házban orosz katonák lettek beszállásolva. Soha, senki nem mondta, Inci eltűnt és évek teltek, míg egyszer csak előkerült. Aztán elköltöztek.

Ilyen a háború.

… A környék nem sok kárt szenvedett. Lassan újra indult az élet, de már soha nem lett olyan, mint egyszer volt, hol nem volt. Még csak éppen 10 éves múltam, mesét kellett volna olvasnom, de én a polcról Jókai Fekete gyémántok és Egy az Isten kötetét vettem le, majd Proust Fáraó vaskos kötete és hasonló tanított az olvasás ízére.

… Bocsássátok meg nekem, hiányos, hiszen semmit nem írtam arról, hogy 5 évesen házasodni akartam, ha jól emlékszem Anikót akartam elvenni, de leány helyett egy lekváros kenyeret kaptam és kitették a szűrömet. Semmit arról, hogy az első iskolanapon beloptam magam a tanítónéni szívébe, mikor közöltem vele, hogy én a másik osztályba akarok járni, mert ő csúnya és Ilonka néni sokkal szebb. Na, így lettem én a kedvenc diák az első elemiben.

És még annyi, de annyi bűn terhelte lelkemet, hogy az első tíz évért is imádkozhattam volna egy örökké valóságig.

…. Fáj. Nem vagyok író, nem találok i semmit, a véremmel írom a szavakat, szívdobbanás a szóköz és magamról szólok. Fáj, nagyon fáj. Az álom elkerül, a könnyek legördülnek az arcomon, …. Tudok még sírni?

Még több mint 70 év van hátra. Egyenlőre gyógyulni kell a sebnek

......Koldus volt, koldus van, koldus lesz.....

A majom karjába fogta a nedves, meleg, vonagló, nyekergő szőrcsomót és megnyalta. Ujjai nyomán alig mélyedt a szőr, nyalása gyorsan száradt, a nyekergő, mozgó csomó a szőre között duzzadó csöcs csúcsához ért és mohon tapadt rá, kérés nélkül szívta a nedvet.

Egy koldus, kér, követel, élni akar.

A vén majom felnéz a magasba. Már homályosan látja csak a fenn lengő banánfürtöt, szájszögletén a szagra kicsordul a nyál. Karjaival fogja a fát, de ajkai közül csak vinnyogás tör elő, a banánfürt reménytelen távolságban ring fölötte. Fiatal állat fut a törzs magasába, a fürtbe markol és a markolás nyomán érett gyümölcsök hullanak a földre.

A fiatal majom nem törődik a lehullott gyümölcsökkel. Ring az ágon és önfeledten rágja a markában lévő gyümölcsöt. Az öreg majom felveszi a lehullott darabokat, fogatlan pofájába tömi és nem tudja, hogy ha elfogy, mit fog enni.

Az öreg oroszlán fekszik a napon. Lapul a fűben, a nőstények hajtják a zebracsikót. Homályosan látja a csíkokat, a feléje közeledő test hullámzását, ugrik! Elvéti. Két fiatal nőstény ered utána és hozzák vissza nyakánál fogva. A pasa föláll, lába kissé dől és a nőstények az elsőbbséget meg nem adva, morogva tépik a húst, a kölykök is odakapnak a zsákmányhoz, pofájukon a friss vér kissé sós, meleg ízét nyalják. Mire a pasa odaér, a legfinomabb falatokból alig maradt valami.

Kicsit távolabb a bokrok között egy fiatal hím bődül.

A fiatal gepárd aggodalmasan nézi a bal első lábát. Vadászat közben megütötte. A víz hűsíti, de messze a biztonságot nyújtó fa, magasan az ág.

Az asszony mezítláb vonszolja magát, szakadt szoknyájából piszkos blúza kilóg a derekánál, karján kócos totyogóformájú gyerek. Benéz egy kerítésen, feszülő húsú asszony a kútnál vödörből agyagköcsögökbe tejet tölt. Megáll, csak néz. A vederrel a kezében felnéz az asszony, a két tekintet összeakad. A teli köcsöggel kezében a kerítéshez lép, puhán villan a szeme, nyújtja a köcsögöt, várj, hozok kenyeret.

Visszajön, a szelet kenyéren szalonnadarab, kolbászka.

A gyerek szomjasan nyeli a tejet.

Fiú?

Csak mosollyal felel a feszeshúsúnak.

A két asszony egymásra mosolyog.

Köszönöm, és megy tovább.

Egy öregasszony áll a cukrászda kirakatánál. Meredt szemmel nézi az üveg mögött a mázas tortát, sovány nyakán ádámcsutkája nagyokat ugrik, keze remeg, ahogy felemeli és haját elsimítja. Fiatal férfi jön az utcán, ráérősen nézelődik, hogy megpillantja az öregasszonyt. Egy pillanat alatt érti meg a helyzetet. Anyja jut eszébe, akihez hét végén megy, aki almásrétessel fogja várni.

Belép a cukrászdába, becsomagolta két szelet süteményt. Kijön, az öregasszony még ott áll és önfeledten bámulja a kirakatot.

Felé nyújtja a csomagocskát, jó étvágyat és elsiet.

Igen koldusok voltak mindig, mindenütt, vannak mindenfelé és lesznekmindig.

Csak legyen mindig valaki, aki észreveszi.

Legfrissebb riport!

2011.01.30. 15:08 Emilke mesél

Az oltár szélére támaszkodott.

Behunyta szemét. A Nap ragyogott és a szolgák súgták a fülébe, hogy Mikhál szeme mindenhová kíséri, hogy már apjának Saulnak is szólt, hogy a lány eleped és éjjel a Holdra nézve együtt vinnyog a kutyákkal és reszket, ha Dávid nevét hallja.

A király nem kért drága kelméket, illatos olajakat, mirhát és marhát nászajándékba, csak azt a csekélységet, 100 filiszteus előbőrét

Dávid, látva a lányt, összeszedte embereit és rácsapván a filiszteusokra és 200-at levágva közölük, előbőrüket tarisznyájába tette, hogy megtetézze az ajándékot. Így lőn a bethlehemi születésű,

Benjámin törzsbeli Isai fia Dávid Judea Királyának veje. És a lány anyja, a Király felesége Akhinoám is rábólintott a nászra. És Saul a Király után, Jonathán, a nagykirályfi után következett Dávid, a győzedelmes, a kedvelt, a szeretett, a kis királyleány férje, a Kiskirályfi!. A Benjamin törzsének, a legkisebb törzsnek Isainak legkisebb fia. Amikor elnyúlt fekhelyén, lábánál leste óhaját egy igazi királylány, aki a palotába érve leoldotta saruját és lábáról a juhok piszkát hűs vízzel lemosta, italát elkészítette és kedvét töltötte, ha úgy kívánta.

Az első feleség. Az első ízlelése a gyümölcsnek, mely már éltének minden lépését el fogja kísérni.

Állt. Vékony lábszáraira ráfeszült a bőr. Talpa alatt a hűs padlat szőnyege símúlt lába alá. Hunyt szeme előtt elvonultak az asszonyok, válluk felett visszanézve, Miskál , Akhinoám, az okos Abigél, Maáka és Ha, Hag....

hogy is hívták? És egy villanás, a villámcsapás, a, a Bethsabe ! A mindent elsodró vihar, a felhők rohanása, a zúgó szél, a kavargó homok és mint a hárfa húrjai sivítanak a hangok a szobák ajtajin, az ablak résein, Bethsabe!

Háta mögött megroppan a szék. Kinyitja a szemét. Abiság ül, keféli a haját. Körülnéz. Senki, csak ketten vannak a szobában, A mécses lángja az árnyakat hintáztatja a falon, ahogy lebben. Lehajtja a fejét, mosoly szalad át arcán. Elégedetten gondolja: Azért egy nagy kujon voltam. Kipáját igazítja a gyér hajmaradvány felett

Mintha, mintha egy fuvallat érintené arcát, voltunk Uram, javítja ki magát. Csak belülről vonja meg a vállát, Hm? Voltunk? És ürességet érez.

    A nyári hőség ideje már elvonult a város körül .Esők áztatták a mezőket és zölden   csillogott minden. Az esték vidám nótáktól is hangosak voltak,csak a Sabat borított csendet a házak fölé,mikor az ablakokon imák hangjai szálltak a csillagos ég felé,a hold sugarain

     Jochanan börtönben sínylödőtt,mert hangos szavát az Asszony a palotában megelégelte és elérte Herodesnél bezárattatását .Így elcsendesült a városban a szóbeszéd a palota életéről,az emberek nem mertek szólni.

     Egy este vídám lakomát tartottak a palotában.A fáklyák és mécsesek vöröslő fénye bevilágította a zúgokat,az asztalt elborították az illatozó étkek,aranykancsókban párázott  mindenféle ital,a terem egy végén fuvolák sírtak,húrok pendültek és csengetyűk csendültek,dob pergett.Ürültek a kelyhek,nehéz szmirnai borok folytak,a férfiak szemei  csillogtak,amint a felszolgáló lányokra néztek.A nők gyakran nyalogatták szájuk szélét,  élesebb hangon kacagtak a férfiak tréfáin,a hangulat nem volt hűvösnek nevezhető. A  zene a dobok ritmusához símult,férfiak dúdoltak,nök vállai mozogtak a dobok ritmusára.  Herodes égő szemmel nézte nevelt lányát,akinek vörhenyes haja szinte egész testét eltakarta,a haj alól látszó bőrön színes fátylak omlottak alá.Herodes már egy kupával többet ivott a szokottnál.Az étel bő fűszerei égették ínyét és kívánta a hűs italt.Nem érezte,mennyir fejébe szállt az ital.Kezére támaszkodva az asztalon hajolt Nahia felé,úgy mondta fojtott hangon,táncolj Nahia,táncolj.Nahia elhúzta pisze kis orrát,alig észrevehetően intett nemet fején zuhogó hajával,ami a férfi kívánságát csak fokozta. Egy idő óta Nahia már tudta,hogy ő az úr nevelőapja felett.A király minden kívánságát  teljesítette és ahogy ránézett nem volt Nahia számára kétséges,mit szeretne.Már elég rég volt Nahia nő ahhoz, hogy biztos legyen a dolgában.

     A király letette a kelyhet,az aranyedény ékkövekkel kirakva,egy vagyon volt.Táncolj. Nahia,kérj amit akarsz,megadom,táncolj!A hang forró volt,parancsolás nélkül,kérő esdeklő,ahogy egy férfi kér,ha fázik és a tűz közelébe szeretne jutni.Táncolj és amit kérsz a tied!

     A zene halkan szürödött,csak a dobok tompa ritmusa úszott az asztal felett. Nahia az anyjára nézett. Látta az asszony szemében az ital zavaros csillogását,a melegben arcán elkenődött festéket,a finom ráncokat szeme szögletében,ajkai körül a mélyülő vonásokat és tudta,ha feláll,attól a pillanattól ő a királynő.

     Végignézett a termen,aztán lusta,lassú mozdulattal állt fel, néhány lépést tett a zenészek felé,majd éles hangon kiáltott nekik.

     A zene elhallgatott.Néhány fejmozdulat,kézmozdulat Nahia háttal állt a királynak mikor felemelte a kezét és a dobok elkezdtek peregni.

....pergett a dob,mintha zsákból borsószemek hullottak volna a feszes bőrre,Nahia lábait maga alá húzva kuporgott a földön,csend lett.Egy fuvola hangja szállt fel,magával emelte Nahia kezét,a hangok létráján kapaszkodott a kéz,a nyitott tenyér körbefordult a teremben és a másik kéz is emelkedett mellette,. A két kar a kezekkel mohón hullámzott,keresve zsákmányukat. Húrok pendültek,a dob mély döngése indította a zene áradását.Ahogy a hangok elérték Nahiát,végigsöpört testén a ringatódzó mozgás,fejét felvetve,mint tűzhányóból felcsapó fény ,lobbant a vöröslő örvény.Vállai úsztak és a  karok ölelték a légben táncoló koboldokat.

    Egy sötét fátyol lebbent a király elé.magában ragadva a női test fűszeres illatát,a vad és mégis édes,illanó párákat. Pörgött az asszonytest,a mellek kúpjai sűrűvé nyomták a levegőt,amint a bőr a fényre villant,a férfiak légzése nehezebbé vált,a nők szorosra zárták a combjaikat,szemük csillogott,mint harmatcseppek a leveleken.Zengett bongott a muzsika,a dob különös ritmusokat rezgett a levegőbe,amint sötétbőrü mestere  csalta ki hangjait.Egyik fátyol repült a másik után,már alig valami takarta a test csillogó bőrét.A mozdulatok hullámai fáradhatatlanul ölelkeztek a  zenével.Soha nem látott tánc,sosem hallott zenére uralták a termet.

     Csak a különös zene,az izzadt bőrön táncoló csillogó fények és a szapora légzés hangjai töltötte a termet. Herodiás sápadt méltósággal csodálkozott lányára.Tudta,hogy a tánc végével az ő ideje elmúlik,de némi diadalt érzett mégis,hogy lánya kezébe fog a hatalom átkerülni. Így a sorsa felett nem érzett aggodalmat.

     Pörgött a zene,pörgött Nahia teste és az utolsó fátyol is felreppent,majd a király ölébe hullt.A pörgő,mezítlen női test nedvesen csillogott és omlott a férfi lábai elé,a dús hajsátor takart mindent.

     A király felugrott,bíborszegélyű köpenyét dobta a lányra és emelte maga elé a karosszék elé az asztalra.A lány hátradobta fejét,lángoló ékével szemében a diadal fénye lobogott,ahogy tekintetét a királyra vetette.Tudta,hogy ez élete beteljesülése,csúcsa,ő az Úrnő,a Győztes.Ahogy anyjára és a férfire nézett,fellobbanó pillantása a győzelem teljes,leplezetlen aljasságával hirdette diadalát.

     Kérd jutalmad,amit akarsz,lihegte a férfi,szavával saját majdani jutalmát gondolva és  a  későbbi saját jutalmáról álmodott.

     A lány körülnézett.Szemében fájdalom,vágy,kimondhatatlan sóvárgás volt és alig

hallhatóan,de tisztán,érthetően szólt:Johanan fejét akarom,aranytálon.

     Csend lett.Egy elkésett légy zúgott el,a palota előtti szökőkút vize csobbant,osonó lépések,amint férfiak,nők sietve hagyták el a termet.A király,Herodiás  és Nahia maradtak az asztalnál,és a döbbenet csendje ölelte körül őket.

..a csend csak Herodes léptei alatt roppant. Herodias arcát kezeibe temette székén. A  lány arca feszült várakozással telt,míg Herodiás olyan mereven nézett sehová,hogy szinte vaknak tünt.

     Szava úgy vágott,mint kard,-Mit akarsz?Eszeden vagy?A második kérdés egy árnyalatnyi kétkedést tükrözött,melyet Nahia rögtön észrevett.Durcás biggyesztésre húzta ajkát,ahogy mondta,Megígérted!

     A király tudta,hogy csapdába esett.Ha nem ura szavának,mint király,hatalmi posicioja rendül meg.Ha mint férfi nem tartja szavát,nevetségessé válik.Ha tartja szavát,megtartja látszólagos erejét.Az utókor megvetésével nem gondolt.Az egyetlen lehetséges megoldásra,a lány kikorbácsoltatására a palotából nem gondolt.Mereven bámult maga  elé,de a gondolatok álltak az agyában.Amint felpillantott,meglátta a lány arcán a kissé  gúnyos mosolyt,kihívó és megvető színezettel. Tudta biztonsággal,hogy a még néhány perce várt és álmodott gyönyörben soha nem lesz része,ez a lány soha nem fogja ölelni, nincs mit várnia.Világossá lett előtte,hogy kié a lány szíve,kiért ég reménytelen lángolással és fellobbant benne a düh.A megalázott hím vad indulata,pusztító tobzódása vezette kezét,amint intett a katonáknak és parancsolt. Mégegyszer mutatni akarta erejét teljes ragyogásában,félelmetességében,mint élet és halál egyedüli ura,de a lány arca,szemei már messze jártak.

     Nahia megnyalta száraz ajkait,tagjain puha remegés futkározott,azt várta,hogy a férfit elé hozzák és a felemelt kardot állítja meg szavával,az életet adva és önmagát, a göndör fürtök és ragyogó szemeknek.Hunyt szemmel álmodott,várta a pillanatot,hallotta a lépteket,elmosolyodott belül,most ő fogja adni az üdvöt,....

 ....hallotta a hangot,ime! a KÍVÁNSÁGOD!

     Kinyitotta a szemét!

     És belenézett az aranytálcán levő fejen a világ legszebben mosolygó szemeibe,melyekben nem ő tükröződött,

emilke|2008. dec. 17. 15:36|4 komment, szólj hozzá te is!
anyját, lányát, nézd, vedd

     Nahia az asszonyszárny szökőkútjának permetező vizében lubickolt a lecsorgó víz folyt tagjain. Mellein felugrott a víz és mint magas szikláról zuhant alá,teste bújó rejtelmei felé. Vidáman mozgott,legszebb kelméi álltak készenlétben. Kis asztalkán tégelyekben olajak,kenőcsök és illatozó nedvek vártak,hogy testét üdítsék és kívánatossá tegyék.   Készülődésén látszott,hogy céljai vannak a szépítkezésnek,mozdulatai az egerészni készülő macska nyújtózására ás körömpróbálására hasonlítottak .A rabszolganők titkos mosolya elárulta,hogy sejtik a készülődés okát és buzgón remélték,úrnőjük tagjait alig  vonszolva tér majd haza és őket nyugton hagyja a nap folyamán..

     Nahia kiviharzott a palotából,a város széle,a folyópart felé vette útját. A part felé más   asszonyok és férfiak is igyekeztek,egymásra mosolyogva és Nahiára meghökkenve nézve. A part egy csendes öblében már sokan gyűltek egybe. A víz szélén 30 év körüli, izmos,magas férfi állt,ékesen szólva az egybegyűltekhez. Mély meggyőződéssel hirdette,hogy eljött a Messiás,a Felkent,az Úr fia.

     Nahia kedvtelve nézegette a fiatal férfi göndör,vörhenyes haját,erős vállait,tiszta arcát és szemeit. Egyre közelebb igyekezett kerülni a férfihez,rámosolygott,de mintha mosolya egy falba ütközött volna,nem érte el a férfit. A nap már magasan járt,Nahia izzadt,arcán festékfoltok kenődtek el,fejbőre viszketett,haja nedves csomókban,csapzottan lógott. Alig ért füléhez a férfi szava,nem vagy jól asszony?Ülj ide az árnyékba,

     Nahia úgy érezte szétpattan. Utolsó erejét összeszedve indult vissza a városba,a vízben lépdelve hűsült valahogy égő arca az elkenődött festékek alatt.

      A palota udvarán a rabszolganők meglátták és aki csak tehette,menekülésre fogta a dolgot .Ismerték tomboló dühét,tudták,hogy ilyenkor nem kíméli az ostort,jaj annak,akit    haragja elér.

Herodes,Herodias 2

emilke|2008. dec. 8. 23:50|7 komment, szólj hozzá te is!

Még az első napok lángjai lobogtak ereikben,hogy futár érkezett Itureából és Fülöp halálát cáfolta. Az első megdöbbenésen túl csak vállatvontak,már nem állíthatta meg szenvedélyüket semmi.

     Fülöp langyos ölelései,néhány izmos rabszolga gyámoltalan és félszeg szeretkezései után Herodiast előszőr söpörte el egy férfi viharos erejű heve,asszonyi tüze fáklyaként lobogott. Galilea szépsége után esze ágában sem volt Iturea vagy Trachanitis  száraz és poros vidékére visszatérni .Okos asszony volt. A test és a lélek útjait el tudta választani. Az élet sokkal kellemesebb volt Galileában. Észrevette,hogy a férfit könnyedén tudja a maga javára hajlítani érzékein keresztül.

     Lánya Nahia sem kívánkozott visszatérni az állandó építkezések és poros sivatagi vidékre .Nagybátyja palotája sokkal díszesebb volt,a galileai ifjak erőteljes  termete jobban izgatta fantáziáját,mint a száraz munkások köre.

     Gyermekkora óta jeles táncos volt,termete a nád karcsúságával és hajlékonyságával bírt. Mellei hegyesen és duzzadtan meredeztek,sokszor segítettek a korabeli fiúk tartani,de mindíg kinevette őket,hogy csodálták,nem esik alá. Más lányokkal együtt fürödve először unalmukban,majd véletlen folytán,játékosan rohanta meg a szenvedély vihara .Elég volt a játék a melleivel,hogy ölében kigyúljon a láng,és bágyadt fáradtság áramoljon át tagjain. Észrevette a rabszolgafiúk vágyát,egyet egyet megnézett közelebbről később magához rendelt egy erőteljes,jóvágású suhancot. A testét vizsgálgatta kezeivel játszadozott és amikor a fiú ősszerándúlt és kezeit benedvesítette,akkor ostorával összeverte.

      Heródiás egy délután rajtakapta .Leűlt a lányával és elbeszélgetett vele.  Miután megnyugodott,hogy lánya tud vigyázni magára,figyelmeztette,hogy bármi történjen,neki szóljon,elengedte lányát.

       Galileában maradtak,miután Herodiás megírta férjének,hogy lányuk egészsége érdekében nem célszerű visszatérniök Itureába és csakis Galilea  alkalmas gyermekük számára. Fülöp irogatta a leveleket,udvariasan kifejezte, hogy mennyire hiányoznak neki,de igazán elvolt épületeivel és ha kellett,egy rabnő mindig akadt.

     Nahia világhírű gyönyörűséggé fejlődött,táncművészetét csodálták,sőt már nem csak táncművészetét. Az első karperecet még elrejtette anyja elől,később rájött,hogy az ékszerek viselésre valók.

      Szép ékszerei voltak és sok.

Az élet kellemesen telt,a palotában,mígnem egy nap hírét vették,hogy egy  bizonyos Jochanan ben Zecharja a folyónál azt mondja az embereknek,hogy   nem való,hogy a király Herodiassal  mint férj és feleség éljen. Zavar támadt   szép idillikus életben. Nem volt ugyan különösebb jelentősége,de egy asszony sem szereti,ha illetéktelen kotorászik ott,ahol ugyan nem bánja a kotorászást, csak nem mindenkitől.

Herodes,Herodias 1

emilke|2008. dec. 8. 19:10|11 komment, szólj hozzá te is!
Asszonyt, együtt, hatalommal, örökölni

     Már nem számítót fiatalnak ,mikor bátyja után a trónra került. A hatalom  árnyékában és a kilátástalan helyzetben vakmerő volt a harcokban .Mások bátorságnak tartották,pedig csak keserűség volt. Amikor testvére váratlanul meghalt a hegyek közt leesvén lováról,szinte újjongó öröm töltötte el.       Igazán nem volt rossz testvér,de ,hogy hatalomba léphetett, nagyfokban mérsékelte gyászát.

    Váratlan,de már régóta kívánt ajándékként sem bánta a báty halálát .Az özvegy,hogy részvétét fejezte ki,jelentőségteljesen szorította meg kezét. Amint feltekintett,Herodias szemében ígéretes fény villant és hangja is inkább búgó volt,mintsem fájdalomtól megtört. Látta az asszony rávillanó tekintetét és jóleső meleg futotta el. Az asszony telt,feszes formáit már régóta sóvár irigyen figyelte és most édes ráadásként fogta fel a nemvárt ajándékot. Alig várta az éjszakát,és fejéről a hamvat lemosva illatos olajjal kenetkezett,ruhájára sötét köpenyt kerített,hogy a palota asszonyi szárnyára ment a sötétség beálltakor.

      Amint belépett az asszony lakosztályába,rögtön észrevette,hogy várták. Az előkészített étel,ital,gyümölcsök,a levegő illatos permetekkel beszórása nem a gyász jeleit mutatták. Köpenyét letéve az asszonyhoz lépett,térdét könnyedén meghajtva szólt,Úrnő,vigasztalni szeretnélek e nehéz órán,mely oly váratlanul ért,de ígérem mindent megteszek,hogy vigaszodra legyek.

      Amint fejét felemelt,alig hitt a szemének. Az asszony mosolya,égő szemei és nyílt ajkai tele voltak ígérettel. Egy mozdulattal dobta hátra dús haját és  ahogy karjait emelte,köpeny lehullott. Ott állt az asszony a meztelen szépség dús forró pompájában,szinte ragyogott feszes húsa,ölének árnyékos dombja felett csak egy áttetszősemmiség lebbent. Herodes úgy rántotta le magáról az asszony mohó segítségével a ruhát,mintha viharos szél tépte volna testéről a kelmét. Az asszony rápillantott és halkan felnyögött örömében. Térdre esett a  férfi előtt,arcát ölére hajtotta és kezei húsba markoltak. Herodes kezei az asszony vállába markoltak,aztán szinte feltépte az asszonyt a földről,karjaiba kapta és az ágyra tette. Ráborult az asszonyra,csókolta,szívta illatát,karjai az asszony derekát csaknem elroppantották. A két test hullámzó birkózással egy testé fonódtak,lihegésük,önfeledt nyögése a férfinak és a nő apró sikolyai, dallamos kórusban szövődtek össze. Testük egyszerre rándult össze görcsbe és az asszony sikolya hirtelen akadt el,míg egy örökkévalóságnyi idő után    sóhajtva kezdett lélegezni újra.

Hozzászólások

Dávid imádkozni készül.
...
Az éjszaka hűs levegője végigsimította homlokát.
Dávid törékeny vállaira borította az imaköpenyt. A kijjorba lépett és megmosta kezeit, fehér kippáját felvette. Az olajmécses szent lángjai mozdulatlanul álltak az agyagból döngölt oltár mögött. A tefillineket karjára csavarta, ügyelt a szent előírásokra.
Végignézett magán. Pipaszár lábai csontokkal meredeztek. Karján a bőr lógott, ahol valamikor az izmok játszottak, most elmosódott árnyak űzték egymást. A kippa alatt alig néhány szál haj rejtőzködött, a valamikori fürtök helyén csak sima bőr feszült koponyája csontjain. Lába fázott a keményre vert padlón, az ágya előtt leterített bőrre lépett
Dávid imádkozni készült.
Karjait emelte valahová az ég felé, aztán tágranyílt szemmel tekintett fel,senki nem fogta meg a kezét. Hé, kiáltott! Hé!
Csak a csend.
Hé! HÉ! Hééééé! És hangja sírósra görbült, hé, hol vagy?
Ott állt imához készülve, előírásosan öltözve és senki nem szólt hozzá. Kain dühefortyant szívében, HÉÉÉ! Üvöltötte, de csak a Menora néhány lángja rezzent a levegő mozgására és a csend töretlenül borult a szobára.
Dávid ökleivel verte tehetetlen dühében fejét, kiáltása lassan hüppögő sírásba csendesült és a hé már csak suttogás volt. Hát hol vagy? Miért nem felelsz? Hallod? Barátom! Ivócimborám! Harcos társam? Álmaim ajándékozója!
Na várj csak! Dühödten szakította le magáról fehér gyolcs imaköpenyét, szíjával csapkodott, kippája félrecsúszott.
Dadogott, csak egy név volt érthető fogatlan szájából Bethsabé neve buggyant ki kristálytisztán, puhán, melegen, simogatón, gyengéden, ölelőn, kérőn, keményen, játszva, komolyan, magyarázva,
...és fülében csak Bethsabé kuncogó nevetése hangzott.
Az Istenit neki, ma ebből az imádkozásból semmi sem lesz, morogta.
Fentről egy igen halk, gúnyos kacagás hallatszott.

A megölt ország. — 24 Történeti elbeszélés. — Irta : BIB O LAJOS . Mig a két férfi halálos párbajt küzdött, kívülről éktelen lárma, kinos jajgatás, lónyerítés és kocsik zörgése verte fel a csendet, a miből annyit lehetett kivenni, hogy: — Itt a török ! *) Mutatvány ifjú Técsy József „Dalok* cimü, juníus 1-én megjelenendő verskötetéből. Dobozyt felrázta szenvedéséből a rémületes hangzavar és Dobozy Ilona hidegülni kezdő tetemére egy utolsó csókot nyomva, nejet átkarolta, kivezette a sátorból s felsegítve a poroszkáló ménre, odakiáltott a még mindig küzdő Thurzóra : — Lóra öcsém! — és azzal nejével tova vágtatott. Nem akarjuk azt a rémletes mészárlást leirni, melynek áldozatul esett az egész védtelen tábor ; legyen elég, ha felemiitjük Dobozy Mihály hősi halálát. Mikor a vezér látná, hogy a túlnyomó ellenséggel szemben nincs más menekülés, mint a futás, a sarkantyút felig döfé a nemes állat oldalába, mitől az megvadulva, mint a vihar száguldott kettős terhével tova. A törökök fekete vonala mindenütt nyomukban halad, s üvöltésük megdermeszti a szép asszony ereiben a vért. — Tovább, tovább ! — ösztönzi Dobozy borzalomtól elhalványult nejét, kinek leomló fekete haja gyászfátyolként lebegi körül a vágtatókat. Orák múlva a mén kitárad, egyre lassabban halad s közbe-közbe nagyokat nyerit. — Nincs már menekülés ! — szól reszkető hangon a nő s visszatekint az üldözők gyürűalaku hadrendjére. Dobozy arcára kiül a halálos aggodalom ijesztően fenyegető jele, s hü asszonyát jobban magához szorítva, újra nekitüzeli lovát, mely hab és fáradságtól gőzölögve, utolsó erejével is tovább rohan. Kevés idő múlva valami éles süvöltés hangzik felettők a légben, s Dobozy Mihály ettől megrezzen nyergében. Az első nyil, mely beérte őket. — A törökök! — szól az asszony s e pillanatban összeroskad alattok a ló és kileheli páráját. — Itt vannak ! - válaszol tompa hangon Dobozy Mihály. — Én uram. Mihályom ! — esdekel fel a porból férjéhez az asszony. — Hű nőd voltam mig mosolygott ránk az élet, az akarok lenni a halálban is, Ne engedj a hyéna-lelkűek kezére jutni, döfd át te magad szivemet ! Dobozy azt hiszi, hogy megőrül e szavaktól s lehajolva, csókokat lehel a szép asszony, a feleség ajakára. S az ifjú nő, mint egykor a római pátricius, Arria neje, ki előbb magát ölte meg. hogy férjének is batorsága legyen ez uton kerülni ki a gyalázatos halált, melylyel a bíboros kéjhölgy, saját fióknak, Marcusnak szeretője fenyegette, még akkor is biztatja férjét: — Ne félj ! Nem fáj, ha tőled jön a halál! Hamar ! Siess s mig ezeket mondja, az éles kard hegyét oda helyezi keblén szivéhez, hol az leg* hevesebben dobog Azután magához öleli Dobozyt erősen — Ah, milyen édes ez a csók! Még egyet éde.. ...sem ! — sóhajtja elhaló hangon az asszony, s szemei kezdik veszíteni fényöket. Dobozy rámered még egy pillanatig szemével a vonagló angyalra s fél térdre ereszkedve neje mellett, a rohanók elé kiált: Mo? t jöjj halál, készen vagyok! És aztán harcol, küzd kétségbeesetten addig, a mig kerítés támad körülte holttestekből, maga is csupa vér lesz s nem tudja, nem veszi észre, hogy az a piros folyadék az ő ereiből csergedez. Egyszer aztán nagyot hörög, leesik hű neje holtteste mellé s végső erőmegfeszitéssel körül öleli, egy csókot lop a hideg ajkakra s megszűn a nemes sziv örökre — dobogni. (Folytatása következik.)

….. guggoltak a porban, maguk elé bámulva rajzolgattak. Az egyik halkan felnyögött.

.. Ne nyögj! Bűnös voltál. Mindenkiénél szebb asszonyt akartál, mindenki a barátod lett, mindenki a te asszonyod akarta! Megkaptad, megkapták!

Keresztre vertek érte. ?

.. Fejét lehajtva suttogta:

Megérte.

*

Felemelte sötét arcát, a rőt-vörös fürtökre, szakállas arcra nézett.

..,. és te? Te azt mondtad, mindenkinél jobb vagy, te, a vízen jártál, látóvá tetted a vakot, szavadra ismét járt a holt!

Te, aki azt mondtad Isten fia vagy!

Keresztre vertek érte!

Mosolyogva emelte véres arcát:?

Megérte!

*

Lennt a völgyben zúgott, üvöltött a tömeg.

Bar Abbas! Bar Abbas!

.. Pilátus sunyin vonta meg a vállát. A kezére csorgó vizet fehér gyolcskendővel törölte.

Arca az ezüst tükörben fehérebb volt, min a gyolcs.

*

Füleiben hallotta a kalapács csattogását a szögeken.

Október elsején volt az első. Most időszerű másodszor, augusztus 9-én, 2012-ben.

Szóval akkor a folytatása a kortesbeszédnek.

–

Vissza adjuk a 3 000 mrd. forintot a nyugdíjpénztárak tagjainak. Most hülye kérdés, hogy miből, abból.

Amit Orbánék elloptak.

Elszámolunk. El. Budaival, Papcsákkal, Simicskával és sorolhatnám a neveket, de csak sorjában.

Szavazzatok ránk és az első intézkedéseink lesznek:

A TEK és a Biztonsági cégek törvényen kívül helyezése.

A Földek igazságos és magyar kezekben való elhelyezése. Magyarul: Földreform!

Az egészségügy AZONNALI rendezése! Vér, Vizelet és Izzadtság, de fog menni!

Az oktatás helyretétele.

A mezőgazdaság és ipar talpra állítása.

Népbíróságok felállítása. Itt nem lesz jogi „sumák”

A bűnözés elleni harc, nem két hét alatt ugyan, de harcból harcba, eredményről eredményre.

Magyarországon nem hagyunk senkit éhen halni!

Magyarországon nem hagyunk senkit megfagyni!

Magyarországon nem hagyunk senkit, sem cigányt, sem magyart, sem zsidót, senkit megalázni !!!

Segítsetek! Szavazzatok ránk!

Mit akarunk?

Akarjuk a kapitalistákat, oligarchákat, budai villák milliárdos lakóit?

Akarjuk a fedél nélküliek, hajléktalanok csoportjait városaink útjain?

Akarjuk a munkanélküliek reménytelen, csalódott arcaikat látni a gyárkapuk előtt, az állásinterjúk után?

Akarjuk az éhező gyerekeket, a fakó szemű anyákat, a remény nélküli fiataljainkat?

Akarjuk, hogy népünk színe, virága, gyermekeink, lányaink, barátaink ,

Európa rideg vándorútjain bolyongva keresse jövőjét, számkivetve hazájából?

Akarjuk a tél hidegében elhagyott, elesett öregeink, nincstelenjeink fagyhaláláé, éhhalálát?

Akarjuk, hogy nemzetünk elbukjon? Hogy dolgos népünk kitöröltessék az országok sorából?

… Feleljetek!

Akarjuk-e a jobb jelent, a munkát, becsületet, a dolgozó ember méltó bérét?

Akarjuk-e a az egyre szépülő jövőt?

Akarjuk-e a gyermekek nevetését?

Akarjuk-e az ifjúság tanulását, munkás és boldog életét?

Akarjuk-e a betegek, gyengék és öreg szüleink segítését, óvását?

Akarjuk-e az emberek otthonait, fedelet fejük felett, ételt a tányérjukban?

… Feleljetek! Feleljetek! Feleljetek!

**

A Hegyibeszéd elhangzott. Az eredménye is annyi lesz. Meg akarjuk buktatni! Megbuktatjuk, legyőzzük, 2/3-al fogunk nyerni, ecetetrá itd.

Hogyan? Hogyan. Na ez a kérdés.

A Fidesz jelenlegi strukturája olyan, hogy néhány személyi változás a végét jelenti az egésznek. És ez nem több mint 10 személy.

Ez a 10 személy határozza meg 10 millió magyar sorsát napi betevő falatját ez a 10 személy adja gyermekeinknek, anyáinknak, apáinknak.

Hogy nekünk, azt szándékosan hagytam utoljára.

Mert az ilyen gyáva szar emberek ezt és még ennyit sem érdemelnek.

Ostort azoknak a hátára, akik nem mernek fellázadni, akik lehajtott fejjel sunnyogva tűrnek és elnézik gyerekeik, szüleik kinlódását.

Most persze, azt hiszitek, …

Hülyék!

Az első visszatérők már jelentkeztek!

Pénzszagra gyűl a régi vad! Azok akarják újra a kormányrudat megfogni, akik már fogták és rossz irányba vitték az országot.

Csak csináljátok csak hozsannázzatok.

Ennyi kijár nektek. Több nem

*

Közel egy éve volt fenn a nolblogon Kortesbeszéd c poszt. Most már egyre jobban közelednek a választások, és a helyzet sivárabb mint valaha. Se párt, se program a váltásra. A meleg nem magyarázat, mert csak hűvös fej kellene , hogy az ország elé tárják a valót és őszintén elmondják a tennivalókat.

….. Ígéretet kell tenni, reálisat, kicsit álomszerűt és irreálisat is.

Végül is, ugye választásról van szó.

….. Na de ki tegyen ígéretet?

Meg kellene szabni a tennivalókat, sorrendjüket, idejüket és határidejüket.

….. Rendezvényeket kellene szervezni, talán kirándulásokat a „gödi gödörbe” talán sörmeccseket a sima homokos pályán, ahol a kicsomagolt falatok elfogyasztása mellett meg lehet hallgatni a szervező párt programját, ahol olyan emberek beszélnek, akiknek hinni is lehet.

….. Tegnap 20:04-kor került fel egy poszt a nolblogra. Azóta semmi, miközben írom ezt a posztot.

Az ajánlóban a jogosítványról van szó. Jehu sehol. Pedig hát van különbség.

….. Most írjam ezt a posztot, vagy ne írjam?

Meleg van, de a fejem hűvösön tartom. Kis hideg dühvel pötyögök.

….. Ti, (ők) akartok kormányt váltani ?

Röhejesen hangzik.

….. Pedig nem esélytelen, csak egy pártot és programot kell prezentálni.

( A prezentálni kifejezés csak a magas értelmiség kedvéért van.)

*

….. Köd van . Nagy, nagy fene köd és 2013 augusztus 30. Csak a pontosság kedvéért. Ködben rejtőzködnek a stadionok, a tervezőasztalon Dunakeszi sportlétesítménye és más ködös képzelgések.

Csak a magas fák , erős ágakkal, látszanak ki a ködből.

Meg a morgás hallatszik.

A morgás.

És fogak vacognak a reggeli hűvösben, gyomrok korognak,

És gyerekek sírósan kérnek reggelit.

Azt hiszem a morgás nem a munkagépek mormolása.

MUNKÁSVISELET

A régi bányászviselet legszembetűnőbb darabja a széles, vastag bőrsurc volt, amit hátulról terítettek magukra és elöl kötöttek meg. Ez a kötény eredetileg durva borjúbőr lepel, amit – viselésmódjára utalóan – a magyar bányák többségében farbőrnek neveztek. Olyan széles volt, hogy körülérte a bányászt. Nagybánya és Felsőbánya (Szatmár m.) 1347-ből fennmaradt várospecsétjén már megörökítették a viselését. A Bányaság ércbányászai tehát a 14. század első felében már biztosan viselték az úgynevezett farbőrt, s a magyarországi érchegységek bányavidékein a 15. században egészen általános lehetett ez a viseletdarab (Faller J. 1963: 957). Rozsnyón az 1574. és 1603. évi városi statútumok előírták, hogy a bányászathoz szükséges bőrt a bányászok kedvezményes áron kapják meg (Mikulik J. 1885: 49). A bányászok bőrköténye a középkor végén használatos volt Nyugat-Európában is. Ezen ülve, térdelve, fekve dolgozott a bányász a rendszerint vizes, nyirkos vágatokban. Farbőrre ülve siklott le a szűk aknákba állított rudakon, gerendákon az alsóbb szintekre. Az eredetileg baleset- és egészségvédelmi okból használt bőrkötényt országosan a 18. század végéig, néhol még később is viselték. Sokszor készült durva disznóbőrből, amely használat közben megfeketedett. Kezdetben kötéllel, később a farbőrrel egybeszabott szíjakkal kötötték a derekukra. A 18. század közepétől ékkel és kalapáccsal díszített sárgaréz csatokkal erősítették fel magukra. Finomabb kivitelben készült változata tartozéka lett a parádéra felvett bányászegyenruhának, s hozzá kapcsolódik az úgynevezett farbőrugrás szokása. A szakma jelképévé vált bőrkötényt felvonulás, sztrájk, tüntetés esetén rúdra felakasztva, zászlóként hordozták a menet élén.

{8-296.} A bányászok ünnepi viselete a 19. és a 20. században is változott. Eredeti formája a középkor végén alakult ki és a 19. század első feléig megmaradt. Első megörökítése Rozsnyóról (Gömör m.) 1513-ból ismeretes. Akkor keletkezett a régi templom – későbbi székesegyház – Szent Anna-oltárképe, melynek hátterében a rozsnyói Bányaoldal látható az akkori bányamunka néhány részletével. A bányászok csaknem kivétel nélkül fehér dolmányt, piros nadrágot és csizmát viselnek. Selmeci bányászok ünnepi viselete címen ugyanezt az öltözéket örökítette meg 1816-ban Bikkessy József is. Akkor még ez volt a bányászok „magyar egyenruhája”. A Magyar- és Horvátországi legnevezetesebb Nemzeti Öltözetek Gyűjteménye címen 1820-ban kiadott munkában pedig ez olvasható a magyar bányászok ünnepi egyenruhájáról: „A tíz coll magas, zöld nemezből, olykor bársonyból készült sapkát, a keresztbe fektetett bányászék és kalapács, a bányászjelvény díszíti. A kabát színe fehér, a puffos ujjak vállban csipkével díszítettek, ami a magyar bányászviseletet minden más külföldi viselettől élesen megkülönbözteti. A hosszú nadrág rendszerint piros, arany vagy ezüst sujtásokkal díszített” (idézi Faller J. 1975: 151). Ugyanakkor megörökítették Selmecbányán az úgynevezett „tót kalapos” vájárviseletet is. A sok százados ünnepi viselet tartozéka volt még a farbőr, a bányászkard és a bányászbot vagy fokos. Lőfegyverek viselését a bányászoknak 1822-ben tiltotta meg az udvari kancellária, de a kard és a fokos továbbra is megmaradt. Ünnepi felvonulások alkalmával a bányatisztek még a 20. század első felében is kardosan, a többiek pedig fokossal a kezükben meneteltek a testületi zászló után.

A színpompás régi egyenruhát a 19. század második felében az egyhangú fekete úgynevezett „freibergi” bányászegyenruha váltotta fel. Ez volt az országosan elterjedt viseletük Magyarországon 1949-ig, amikor a bányászati minisztérium új szabású, sötétkék színű és a rangfokozatokat is feltüntető egyenruhát írt elő a hazai bányászok számára (Faller J. 1975: 152).

A bányászok munkaruhája a 20. század elején kevéssé volt egységes. Egercsehiben (Heves m.) az újonnan nyitott szénbánya nem adott munkaruhát. Munkásai az 1910–1920-as években háziszőttes vászoningben és vászongatyában dolgoztak. Asszonyaik kék színre festették a kendervászonból varrt ruházatot. Tréfásan cserfaingnek, tőgyfagatyának nevezték, mert anyaga az izzadtságtól „megkeményedett”, sprőd lett (Csiffáry G. 1979: 130). Ózd vidékén a szénbányászok az 1910-es évekig kis olajos kupát hordtak hátul az övükre akasztva. Mindig maguknál tartották, mert az olajmécsesben csak 12 óráig tartott ki az olaj, akkor újra kellett tölteni. Régi bányászvidéken megőrizték a hagyományos bányászviselet egyes elemeit. Csucsomban (Gömör m.) az 1900-as évek elején is kávészínű ördögbőr nadrágot viseltek, ami igen erős, nyúzhatatlan volt. Fejükön taplóból készült, sisak alakú, rövid silttel ellátott sapkát hordtak. A taplósapka a bányában igen célszerű viselet, mert nem ereszti át a vizet. Rozsnyó vidékének bányászai az 1920–1930-as évekig bőrcsizmát viseltek a lábukon. Egy évnél tovább nem tartott a csizma sem, mert „a bányában megette a kő”. Talpát csizmaszöggel verték tele, hogy ne vássék el hamar és ne csússzon a köves tárnákban. Nyáron a csizmaviselet melegnek bizonyult, ezért fatalpú csizmát húztak, amiben kevésbé izzadt a lábuk. A csizmaszár mindig túlélte a fejét és a talpát, így a maradék csizmaszárhoz csináltak fatalpat. Lábszárukat védeni kellett a bányában. Bakancshoz is szoktak bőr lábszárvédőt húzni.

A 20. század elején kezdett elterjedni munkahelyeken is a bakancs viselete. Bányákban lábszárvédőt kellett hozzá felkapcsolni, mert anélkül a vaskosár feldörzsölte volna munka közben a lábszárukat, s kisebb guruló kövek ellen is védelmet nyújtott. Rudnán és Dernőn (Gömör m.) a csizmaszárból házilag készült lábszárvédő neve: habda (Paládi-Kovács A. 1985b: 315). A gömöri bányászok pihenés közben hátratolták a bőrkötényt, és ráültek, de hakosaraztak, akkor elöl hordták, mert a kőzettel teli, nehéz vaskosarat „magukhoz fogva” kellett emelgetni. Naponta 20–30 mázsa vaskőnél is többet kellett egy-egy csillérnek kosarazni (a csillébe rakodni), s eközben a vaskosár még a bőrkötényt is elvásta. Munka közben – különösen vizes munkahelyen – cibakon (meztelen felső testtel) dolgoztak a felföldi bányászok. Műszak elején levetették az ingüket, mert vizes ingben nem mehettek volna haza a bányából, különösen télen nem.

Bőrgyárakban, a csávázóműhelyekben szintén bőrcsizmát hordtak. A két világháború között a budapesti bőrkészítő üzemekben inkább már gumicsizmát viseltek a munkások (Gereblyés L. 1961: 271).

A kohók, hámorok munkásai részint a bányászok öltözékét követték, részint saját viseletelemeket alakítottak ki. A 19. század végén a mecenzéfieknek főként az ünnepi viselete volt jellegzetes, minthogy átvette a magyar nemesi viselet egyes elemeit. „Hétköznap, munkában egyszerű, sötét színű, rövid kabátot, bő gatyát, magas szárú csizmát, kötényt viselnek, mint a kovácsok szokták, minthogy a mecenzéfiek többnyire hámorkovácsok” (Borovszky S.–Sziklay J. 1896: 388). Rimabrézó (Gömör m.) hámormunkásairól pedig aRegélő Pesti Divatlap írta 1844-ben: „Öltözetük: szennyes ing ’s lábravaló, deréktól lefüggő bőr kötény, mellyet hátul egy tenyérnyi nagy vascsattal kapcsolnak össze, kalaptetőből idomított kucsma, az idősebbeknél pedig széles kalap, lábaikkal egy bőrrel borított hársfadarabot emelgetnek.” Az említett „hársfadarab” nyilván fapapucs volt. Ebből az időből maradt fenn a dernői (Gömör m.) vasöntők munkaruhás ábrázolása is (Paládi-Kovács A. 1988: 39).

Vasolvasztárok, öntők, hengerészek az ózdi vasgyárban a 20. század első felében is többnyire fapapucsot vagy fatalpú bakancsot viseltek. Gömör vármegye monográfiája a századfordulón „Gyári munkások fapapucsa” elnevezéssel két formai változatot örökített meg, a hevederes és a buktatós papucsformát. Dernőn a fapapucs helyi neve slapcsu. Eredetileg csupán agíszernek nevezett vagy inkább csúfolt vasöntők viselték. Látható már Döbrentei István – fentebb említett – 1845-ben készült vízfestményén. {8-298.} Hordták az ércpörkölőnél és a kohónál dolgozó smelcárok (olvasztárok), meg a sádolók (válogatók) is, s tőlük fokozatosan a község egész lakossága átvette. Asszonyok, leányok, iskolás gyermekek is nyárjúfából (nyárfa) vágott, házilag megfejelt fapapucsban jártak az utcán. Földművesek és gyári munkások társadalmi ellentéte, kulturális különállása tűnik ki a Dernőn feljegyzett alábbi mondókából:

A főként bányász, kohász foglalkozású község népét a szomszéd falvak nótaszövegben is gúnyolták a fapapucs viselése miatt:

Ózdon a „Rimamurányi” kohászainak az 1900–1910-es években minden hónapban kellett egy pár fatalpú bakancsot venniük, s „a vállalat boltjának volt szíve azért 3 forintot számítani” (Birta I. 1968: 278). Az államosítás után az ózdi acélmű dolgozói közül a főolvasztárok, az olvasztárok, a kemencesegédek és az öntőcsarnokbeli munkások védőfelszerelésként kapták a kék szemüveget, a zsákkesztyűt és a fapapucsot (Vass T. 1976: 25). Fatalpú papucsot legtovább az öntőcsarnok dolgozói viseltek. Az acélmű olvasztárai előbb áttértek a cúgos cipőre. A kemencesori munkások bakancsot, a vaskertiek csizmát hordtak a két világháború közötti években. Mindannyian házilag szőtt rongypokrócból varrott kötényt viseltek. A kötény szélessége 5560 cm volt, zsineggel kötötték a derekukra. Leért egészen a lábbelire, s a kötéstől (deréktól) lefelé kb. 50 cm hosszan visszahajtva, azaz kétsorosan vették magukra. Gyúlékonysága miatt a rongypokróc surcot az 1950-es évek elején betiltották, és előbb bőrköténnyel, majd azbesztköténnyel váltották fel (Vass T. 1976: 23–25). Az ózdi öntőcsarnokban zsákkesztyűt, a vaskertben bőr tenyérvédőt, a kemencesoron halinakesztyűt viseltek munka közben. Gyári munkásaink 19. századi házi vászon öltözékét a 20. század első harmadában legtöbb helyen felváltotta a gyárilag kék színben készült és forgalmazott vászonruha, a köznyelvben munkásruha. 1945 után a konfekcionált munkaruhák újabb fejlődésen mentek át.

A kapitalista vállalatok többsége törődött munkásai „öltöztetésével”. Salgótarjánban és környékén az 1870–1880-as években a társulat készruhákat rendelt a bányászok törzsállománya számára. E megrendelések állandó tételei voltak a vízhatlan ruhadarabok és a zsávolynadrágok. 1876-ban tradícióteremtés céljából bányászegyenruhákat is rendelt a tarjáni bányavállalat, majd 1882-ben újabb rendelést adott fel. A tételek megnevezése mindkét időpontban azonos, csupán az árakban van némi eltérés. Fekete bányászzubbony, szürke nadrág, mellény, farbőr, zöld sapka, kék zubbony és bot az ünnepi egyenruha tartozéka (Molnár P. 1977: 234).

Gyári munkássá, bányásszá lett falusiak a barakkban még megtartották pár esztendeig {8-299.} a paraszti viseletet. Ózd környékén a leszármazottak név szerint számon tartják dédapáikat, akik az 1900-as évek elején bőszárú vászongatyában dolgoztak a vasgyárban. Sok munkásnak megégett a lába, mert a kohász bőrkötény sem nyújtott kellő védelmet. A kemencéből s az izzó vasról pattanó szikra könnyen meggyújtotta a gatya széles szárát. Az állandó tűzveszély miatt a faluról bejáró vasmunkások is felhagytak a vászongatya felsőruhaként való viselésével (Dömötör Á. 1997: 509). A {8-300.} 19. század második felében a Salgótarján vidékén alkalmazott liptói szlovákok éppúgy a hagyományos öltözékükben álltak a fényképezőgép elé, mint a gömöri, nógrádi „parasztbányászok”. Szlovákok, románok, székelyek halinában, felföldi, dunántúli magyarok vászongatyában. A századforduló tájékán előbb a faluról bejáró férfiak, majd feleségeik és leányaik is fokozatosan elhagyták a népviseletet. Korai „kivetkőzés” az üzemekhez legközelebb fekvő falvakban figyelhető meg. Somoskőújfalun (Nógrád m.) 1920-ban már a nők is levetették régi öltözéküket, s az 1930-as években Karancskeszin, Karancsberényben is eltűnt a régi szép farkas fékető. A bányával, iparral később kapcsolatot találó Kishartyán asszonyai vagy a távolabb élő rimóci, lóci, hollókői közösségek viszont az 1950–1960-as évekig megőrizték a hagyományos női viseletet. A „kivetkőzés” kezdeményezői mindenütt a bányásszá lett falusi munkások feleségei voltak. Azok jártak elöl, akik lakást kaptak a közeli kolónián vagy eltöltöttek egy-két évet vendégmunkásként valamelyik francia vagy belga bányában.

A bányász főként azért igyekezett elszakadni a „parasztos” népviselettől, mert nem akarta lenézetni magát. 1940-ben egy nógrádi bányász írta meg a Kis Újságnak: „A magyar falvak népe a régi viseletét és régi szokásait azért hagyja el, hogy megszűnjön a más társadalmi rétegektől való megkülönböztetése, amely számára lenézést és értéktelen alsóbbrendűséget jelentett” (idézi Dömötör T. 1954: 164; lásd még Fülemile Á.–Stefány J. 1989: 85).