Csak úgy ki van találva

Ezt azt elmesélem, borzongani nem kell , ettől még jól alhatsz.

Utolsó kommentek

  • CsipkeRózsa: Tisztelt Emilke, Boldog Születésnapot Kívánok. (2016.10.29. 14:12) 60 éve, ....
  • CsipkeRózsa: A "Szeptember..." írásodat már olvastam, de még sokszori olvasásra is nagyon tetszik. (2016.09.23. 17:02) Szeptember ....
  • CsipkeRózsa: Most olvastam el egy 2010-es blogodat, amit Gordiusnak írtál. Abban írsz MOrdecháj Gebirtig-ről.... (2016.09.23. 17:00) Szeptember ....
  • CsipkeRózsa: www.youtube.com/watch?v=Uqvr6igV3Wc (2016.09.18. 16:39) Fájnak a francia chansonok
  • Emilke mesél: Volt is "sikere" a szövegnek! (2016.09.12. 06:09) Réges-régen ....
  • CsipkeRózsa: Szép az Énekek Éneke, a saját szöveged is nagyon tetszik. Az Énekek Éneke-t az internetről is le... (2016.09.11. 18:19) Réges-régen ....
  • CsipkeRózsa: Szép ez az emlékezet. (2016.09.10. 18:31) Emlékezet.
  • CsipkeRózsa: @Emilke mesél: "Érdekes, 11 éves voltam, Sárospatakon a pad alatt a görög regéket olvastam." Jól... (2016.09.10. 18:30) Egy kis pálesz és ....
  • Emilke mesél: Bocsdáss meg, a videóval a mulatást akartam jelezni, csak úgy, csak .... Hej, ha egyszer én egy sz... (2016.09.10. 15:29) Egy kis pálesz és ....
  • CsipkeRózsa: @Emilke mesél: Te most is tudod, én pedig nem is tudtam, csak azt, hogy szívesen nyúlsz a görög mo... (2016.09.10. 15:12) Egy kis pálesz és ....
  • Utolsó 20

Linkblog

Bocsánat, ....

2016.04.25. 11:27 Emilke mesél

 

. hogy ha elmegyek, …

.. sem ház, sem más,..

semmi sem marad.

Csak egy pillanat

és estére már pontosan nevem sem tudják,

hogy úgy kell megnézni a papírokban, …

*

Már harminchoz közelebb, mint a húszhoz,

mindketten.

Nyomorúságos szegény lány a proli utcából,kicsit tanult.

Álma a színes cukroknál több, egy nyakkendős királyfi, …

Csóró cipészsegéd, kinek zsebében a mestervizsga díja soha nem gyűlik össze,

Vékony karjai, lábai a munkában edződtek,

Katonakönyvve: Általános testi gyengeség miatt: ALKALMATLAN

Már 25 is bőven elmúlt. Senki nem kérdezte: Csókoltál már?

Talán zsebében ha meglapult egy-két pengő, - egy kopott kurva?

. Két nyomorult ember. Találkoztak? Véletlen lehetett. A lány tánciskolából hazafelé, a fiú egy pár cipőt szállított haza a nagyságos úrnak,?

Nem kérdezte senki, nem kérdeztem én se.

32-ben, Nézem a képet. Barnára színezett korabeli esküvői kép, fiatalok és nem látom az álmokat.

. 1934 októberében születtem. Nem én voltam az ok.

Semmit nem tudok. Akkortájt nem kérdeztem, később nem mesélték .A feledés vize cseppent a múltra, már elmentek a tanuk, már én is készülődöm.

. Bocsánat! Bocsássatok meg nekem, mindenem majdan, emlékeim, életem, magammal viszem és rátok nem hagyok semmit se.

Miért? Hogy is volt?

. A kisfiú ült a sámlin és a házban leledző egyetlen, kék, keménykötésű könyvet lapozta. Valahol, ott a közepe táján volt egy kép. A betűk gótikus metszése és a német szöveg rejtélyes volt, de állandó izgalomban tartotta a fantáziáját. Nagymama nem válaszolt a kérdéseire, nem tudta miért.

Ma tudja, de legalábbis sejti, Nagymama sem tudott olvasni.

Aztán az iskolába, ujjaival mintegy tapogatva a betűket, tisztán olvasta a szöveget, a szótagolást kihagyva, mint hülyeséget. Ida néni szemüvege felett nézte, csak alig hallhatóan hümmögött. Mikor tanfelügyelő jött az osztályba, a nebulók és a tanítónéni vizsgálatára, akkor Ida néni az olvasásgyakorlatnál megszólalt, na Gyurika olvass szépen! És olvasott, hangosan, folyékonyan, szemei előtt a doktorbácsi előszobájában az üvegszekrényekben sorakozó könyvek sorakoztak.

. Apja, anyja hadiüzemben dolgoztak, a háború hosszú ideig elméleti volt csupán, míg 1944-ben egyik napról a másikra tankok dübörögtek az utcán, mikor az első alatt remegett az úttest az István úton, ott állva és nézelődve a ruháját súrolta. Aztán éjszakánként különös fények villogtak az égen, a csendben valami tompán morgott, mint macska dorombolása és mikor a szirénák bőgtek, apja takaróba csavarva szaladt vele a pincébe, mögöttük anyja, kis táskában az iratokkal, kosárka élelmiszerrel és vízzel. Deszkák voltak felszögelve a szén fölé, a deszkákon szalmazsák, a fal mellett padok és kis vaskályha, és sápadt asszonyok, komor férfiak, nagymamák, nagyapák. A csendet a sűrű félelem vattázta, az elcsigázott testet a lelkek remegése is kínozta.

. Ha megbocsájtjátok nekem, hogy ilyesmit felidézek, de ez igaz volt. Aztán igaz volt a házból eltűnt emberek, a félárva iskolatársak, és annyi, de annyi minden volt igaz,... Bocsánat.

*

.. Fáj, fájj az emlékezés, fájnak a hiányok, hiába ez a világ rendje. Fájnak a szavak. Életre kelne a tettek és életre kelnek amit nem tettem meg.

*

Aztán felszabadultunk. Nekünk és a környék sok ezer munkásemberének felszabadulás volt. A néhány házzal arrébb lakó 14 éves szépséges lánynak valami más lehetett. Apja a fronton esett el, a házban orosz katonák lettek beszállásolva. Soha, senki nem mondta, Inci eltűnt és évek teltek, míg egyszer csak előkerült. Aztán elköltöztek.

Ilyen a háború.

A környék nem sok kárt szenvedett. Lassan újra indult az élet, de már soha nem lett olyan, mint egyszer volt, hol nem volt. Még csak éppen 10 éves múltam, mesét kellett volna olvasnom, de én a polcról Jókai Fekete gyémántok és Egy az Isten kötetét vettem le, majd Proust Fáraó vaskos kötete és hasonló tanított az olvasás ízére.

Bocsássátok meg nekem, hiányos, hiszen semmit nem írtam arról, hogy 5 évesen házasodni akartam, ha jól emlékszem Anikót akartam elvenni, de leány helyett egy lekváros kenyeret kaptam és kitették a szűrömet. Semmit arról, hogy az első iskolanapon beloptam magam a tanítónéni szívébe, mikor közöltem vele, hogy én a másik osztályba akarok járni, mert ő csúnya és Ilonka néni sokkal szebb. Na, így lettem én a kedvenc diák az első elemiben.

És még annyi, de annyi bűn terhelte lelkemet, hogy az első tíz évért is imádkozhattam volna egy örökké valóságig.

. Fáj. Nem vagyok író, nem találok i semmit, a véremmel írom a szavakat, szívdobbanás a szóköz és magamról szólok. Fáj, nagyon fáj. Az álom elkerül, a könnyek legördülnek az arcomon, …. Tudok még sírni?

Még több mint 70 év van hátra. Egyenlőre gyógyulni kell a sebnek

 

 

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eskete-meskete.blog.hu/api/trackback/id/tr528661746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.04.25. 12:49:27

Lehet, hogy nem vagy író, de úgy tudsz írni, mint egy író. Ez, az életedből vett történet leírása is arra vall. Sok szomorúság volt az életedben, remélem, majd lesz jó is, amiről tudsz írni.

Emilke mesél 2016.04.25. 13:11:48

@CsipkeRózsa:
Turmix az élet, keser-édes, néha savanya, néha sós,- étvágy kérdése.
Nem tudok alakokról írni, csak magamról és ez kevés.

CsipkeRózsa 2016.04.25. 15:03:24

@Emilke mesél: nem kell alakokról írnod, elég változatos a saját életed is, sokat tudsz még arról elmondani.

Emilke mesél 2016.04.26. 21:06:43

A Tihanyi Echó is elhallgatott. Tudod, hogy én még gyerekkoromban álltam a csőkorlátos, vöröses homokkőből épült kiáltón és hallottam a saját hangom az apátsági templom sárga faláról visszagördülni?
Elmúlt.
"ó, Tihanynak riadó leánya" Csokonai örökéletűvé tette, csak a mai diákok éppen nem tanulják.
Majd egyszer. Hogy én nem élem meg? ez igazán mindegy.
Ezt a posztot olyan mélyről, olyan őszintén indítottam, ...
"Csak" te válaszoltál.
Bocsánat, ......

CsipkeRózsa 2016.04.27. 12:19:21

@Emilke mesél: "Ezt a posztot olyan mélyről, olyan őszintén indítottam, ..."

Ez érződött, azért is olyan megható.
süti beállítások módosítása