A ló
*
A ló ott állt a kerítésnél. Benézett a kert fái alá, bámulta a dús füvet, az árnyékot a lombok alatt. Bőrét sütötte a nap, melege volt. Farkával csapott egyet az oldala felé, ahol a legyek mászkáltak.
Látta az embert, ahogy ült az árnyékban, a lábánál kutya hevert. A látvány biztató volt, a ló csendesen horkantott. Az ember odanézett, látta,hogy a ló megnyalja a szája szélét. Nyíhaha, szólt oda és a ló nagy fejével bólintott.
Az ember fölállt, lassan lépegetett a kerítéshez. Kezét nyújtotta aló feje felé, mozdulatában nem volt fenyegetés. Az állat nézte a kezet, fejét óvatosan tartva, hogy szükség esetén védekezni tudjon, de az érintés puha volt és barátságos.
A ló szimatolni kezdett. Fél szemmel a kezet nézte, fél szemmel meg a füvet. Ínyét felhúzta, nyalintott egyet. Érezte, hogy nem fenyegeti veszély, fejét mintegy könyöklőn fektette a deszkára.
Az ember körülnézett, de az utca teljesen néptelen volt, csak néha a fákon túl látott egy gyereket biciklizni
Az ember látta ló szemében a csillogást a fű látványától, elindult a kapu felé.
A ló lassan lépegetett vele, a kerítés mellett.
Az ember kinyitotta a kaput, és elindult a fű felé. A kutya sétált oda, közel ment a lóhoz. Az lehajtotta a fejét és figyelmesen szemlélte a barna kutyát.
Az orruk közeledett egymáshoz. Nem érezték az ellenséges dűh szagát, csak a kíváncsiságot.
A kutya vakkantott, fark csóválva, játékosan ugrott néhányat.
A ló vigyorogva húzta föl az ínyét és óvakodó lépésekkel indult a zöld fű felé, aztán ösztöneinek engedelmeskedve harapta a harsogó zöldet. Jól érezte magát.
Az ember a nyitott kapuhoz sétált. Még mindig nem látott senkit az utcán. Egy vödröt hozott, a kerti csapból vizet eresztett, kilottyantotta az edényt, majd friss vízzel töltötte és a ló felé kínálta. Az állat fejét lógatva mohó kortyokkal kezdett inni. Felnézett, figyelmesen szemlélte az embert.
A szomszéd ház felől hangokat hozott a szellő, az ember érdeklődött.
Szomszéd, nem tudja, kié ez a ló?
A szomszéd se tudta.

*

A ló első éjszakája
*
Délután jött egy berregő valami. Az ember kinyitotta a nagykaput, a berregő begurult és egy hatalmas szalmacsomót tett le az udvar hátsó részébe. A ló izgatottan szaglászta, ismerős illatok csapták meg az orrát. Az ember egy helyiségbe hordott egy csomó szalmát, aztán bevezette a lovat. A ló szimatolt. Egyszerre csak két első lábát behajtotta és lefeküdt a szalmán. Boldogan nyúlt el, az emberre nézett és fáradtan tette le a fejét.
Reggel még alig szürkült, mikor a ló fölállt. Bőrét megrázta, lábaiz mozgatta, farkával csapott néhányat a levegőbe. Belenézett a teknőyi tányérjába és örömmel látta, hogy van benne harapnivaló. Vödrében a víz is hűs volt. Amint körülnézett, két hatalmas kutyát látott sétálni az udvaron, akiket előző nap még nem látott. Megpróbált kimenni az udvarra. Csak akkor döbbent meg, mikor a kutyák rámordultak: Maradsz! Majd ha az EMBER jön!
Megrázta a fejét, nem egészen értette. Fejét az ajtón kidugva nagyot kiáltott, kétszer, háromszor is. Nemsokára nyílt a ház ajtaja. A résen macska surrant be, a tegnapi kutyus ugrott ki és az ember is megjelent. Köpenyét magára tekerve jött, a kutyák körötte ugráltak. Az ember menet közben simogatta az állatfejeket. Az ajtóban megállott. Zsebéből velemi fehéret vett elő, a ló szájához tartotta. Gyengéd érintéssel vette el a ló, olyan volt, mint tegnap. Az ember megsimogatta a száját és ujját keresztbe tette, csendre intette. Odahívta a nagy kutyákat, fejüket simogatva és a lovat is érintve magyarázta, hogy ő is oda tartozik. Kölcsönös szagolgatások következtek., m ajd együtt mentek a fák alá a harmatos fűre.
Az ember a házból edényeket hozott, a kutyák farkukat csóválva figyelték.
Alig érezhetően illatok bújtak ki az ajtón, az ember jókora edényből rakott a kutyák tányérjaiba. Ettek. Csak mindegyik nyakából egy kendő hiányzott, amint ropogtatták a csontokat és salátaként a ló a füvet. Az ember kenyeret harapott, egy edényből meg tejet ivott.
A macska somfordált ki az ajtón. Körülnézett, aztán óvatosan, de határozottan ugrott a fa alsó ágára. Okos macska volt. Tudta, hogy a legfőbb dolog a békesség.
Az ember valahonnan egy hosszú nyelű szerszámot hozott meg egy kerekes valamit. A szalmával együtt a ló helyéről egy kis kupacot tett a kerekes tákolmányra és az udvar hátsó részén lerakta. Egy lapáttal kis homokot dobott a tetejére. Hiába, városi ember volt.
Az utcán gyerekek mentek, óvodába, iskolába, bekiabáltak a lónak, köszöntek az embernek. Valami furcsa szóval bácsinak hívták.
A ló látta, hogy a kutyák az ember körül mászkálnak. Elkezdett ő is közeledni. Az ember megsimogatta a fejét, nyakát. Jó volt.
A füvet harapdálva fel-fel nézett és megnyugodva látta az embert az udvaron.
A ló látta, hogy a kutyák ha az ember közelébe kerülnek, az ember megsimogatja őket. A macska meg egyenesen az ember lábához d9rgölődzik. Két falás között elgondolkodott, aztám mert egy bátor ló volt, odalépegetett az ember mellé.
Amint jókora termete árnyékot vetett az emberre, az felnézett.
A ló fejét megsimogatta, füle tövét kicsit vakargatta.
Csak tartotta a fejét, még rágni is elfelejtett. Állt, a lábai szinte reszkettek a boldogságtól.