A megölt ország. — 24 Történeti elbeszélés. — Irta : BIB O LAJOS . Mig a két férfi halálos párbajt küzdött, kívülről éktelen lárma, kinos jajgatás, lónyerítés és kocsik zörgése verte fel a csendet, a miből annyit lehetett kivenni, hogy: — Itt a török ! *) Mutatvány ifjú Técsy József „Dalok* cimü, juníus 1-én megjelenendő verskötetéből. Dobozyt felrázta szenvedéséből a rémületes hangzavar és Dobozy Ilona hidegülni kezdő tetemére egy utolsó csókot nyomva, nejet átkarolta, kivezette a sátorból s felsegítve a poroszkáló ménre, odakiáltott a még mindig küzdő Thurzóra : — Lóra öcsém! — és azzal nejével tova vágtatott. Nem akarjuk azt a rémletes mészárlást leirni, melynek áldozatul esett az egész védtelen tábor ; legyen elég, ha felemiitjük Dobozy Mihály hősi halálát. Mikor a vezér látná, hogy a túlnyomó ellenséggel szemben nincs más menekülés, mint a futás, a sarkantyút felig döfé a nemes állat oldalába, mitől az megvadulva, mint a vihar száguldott kettős terhével tova. A törökök fekete vonala mindenütt nyomukban halad, s üvöltésük megdermeszti a szép asszony ereiben a vért. — Tovább, tovább ! — ösztönzi Dobozy borzalomtól elhalványult nejét, kinek leomló fekete haja gyászfátyolként lebegi körül a vágtatókat. Orák múlva a mén kitárad, egyre lassabban halad s közbe-közbe nagyokat nyerit. — Nincs már menekülés ! — szól reszkető hangon a nő s visszatekint az üldözők gyürűalaku hadrendjére. Dobozy arcára kiül a halálos aggodalom ijesztően fenyegető jele, s hü asszonyát jobban magához szorítva, újra nekitüzeli lovát, mely hab és fáradságtól gőzölögve, utolsó erejével is tovább rohan. Kevés idő múlva valami éles süvöltés hangzik felettők a légben, s Dobozy Mihály ettől megrezzen nyergében. Az első nyil, mely beérte őket. — A törökök! — szól az asszony s e pillanatban összeroskad alattok a ló és kileheli páráját. — Itt vannak ! - válaszol tompa hangon Dobozy Mihály. — Én uram. Mihályom ! — esdekel fel a porból férjéhez az asszony. — Hű nőd voltam mig mosolygott ránk az élet, az akarok lenni a halálban is, Ne engedj a hyéna-lelkűek kezére jutni, döfd át te magad szivemet ! Dobozy azt hiszi, hogy megőrül e szavaktól s lehajolva, csókokat lehel a szép asszony, a feleség ajakára. S az ifjú nő, mint egykor a római pátricius, Arria neje, ki előbb magát ölte meg. hogy férjének is batorsága legyen ez uton kerülni ki a gyalázatos halált, melylyel a bíboros kéjhölgy, saját fióknak, Marcusnak szeretője fenyegette, még akkor is biztatja férjét: — Ne félj ! Nem fáj, ha tőled jön a halál! Hamar ! Siess s mig ezeket mondja, az éles kard hegyét oda helyezi keblén szivéhez, hol az leg* hevesebben dobog Azután magához öleli Dobozyt erősen — Ah, milyen édes ez a csók! Még egyet éde.. ...sem ! — sóhajtja elhaló hangon az asszony, s szemei kezdik veszíteni fényöket. Dobozy rámered még egy pillanatig szemével a vonagló angyalra s fél térdre ereszkedve neje mellett, a rohanók elé kiált: Mo? t jöjj halál, készen vagyok! És aztán harcol, küzd kétségbeesetten addig, a mig kerítés támad körülte holttestekből, maga is csupa vér lesz s nem tudja, nem veszi észre, hogy az a piros folyadék az ő ereiből csergedez. Egyszer aztán nagyot hörög, leesik hű neje holtteste mellé s végső erőmegfeszitéssel körül öleli, egy csókot lop a hideg ajkakra s megszűn a nemes sziv örökre — dobogni. (Folytatása következik.)