…....Az első égő fa...
…....Az első égő fa...
Szeptember. A reggeli pára már ködként jelentkezik. Éjtszaka Emilke mellett szuszog az egész társaság, Istenke még horkant is . Fülöpke a gyógyszerek őrzése mellett csendesen átvette az étkezési tanácsadó szerepét is és Hugóval megbeszéléseket tartanok, hogy milyen fínomságokkal lássák el Emilkét. Csak Ubulka búsul hűségesen együtt Emilkével, morgolódnak, ha nem tudnak aludni.
Az időjárás alattomos. Délutánonként enyhe napfény lopakodik, estére meg hűvösen borzongatja a fák leveleit. Éjjel aztán mint rosszlányok, osonnak munkába a felhők, a port lemossák az utakról, csendes permettel szórják tele a leveleket, füvet és a reggeli fény többnyire fáradtan birkózik a bokrokon ülő, didergő ködökkel. Emilke és Ubulka ilyenkor többnyire alszik, az éjtszakai beszélgetések után.
Ez az alattomos lopakodás olyan felesleges. A könyök és térd porcikájiban meg-meg csendülnek a figyelmeztető jelzések, a kezekket összedörzsölve pezsdül a lusta vér és a derék morgolódva hajlik, ha nagyon muszáj. Az előszobában már elkezdődik a búcsuzkodás és utitáskánk már teleraktuk a magunk emlékeivel, melyeket véglegesen elviszünk. Jó üzletet csináltunk, cserébe keveset adtunk, az is csak kacat volt, melyeket utánunk kidobnak, mint fölöslegest.
Ma névnap van, volt nagylányom nevenapja. Szép neve van nagyanyja vette neki. Külön pénzt adott az anyjának, hogy az unokát így nevezzék.
Valahogy csak kell hívni, végül is ez mindegy. Én sokáig próbáltam szólongatni, most már régóta csendben vagyunk.
Az éjtszaka lassan elszenderül. Az ablakszemek kinyílnak, csillogásuk űzi a sötétséget, néhány helyen indulnak dolgozni, de a többség csak a fürdőszobáig megy, aztán egy kicsit még nyújtja a pihenés idejét. Idősödő környék, már nincs sürgős tennivalója senkinek. Marják, Lariszák az asszonyok, messzi pusztákon, öreg városokban és vad hegyek között született szépségek voltak, régi német telepesek hajtásai, így kerültek egy álmos faluba német földre az orosz vidékekről. Szemeikben a „szülőföld“, az elhagyott táj fényei, felhői csillognak, megfáradva, a csalóka igéretektől becsapva élnek. Hazatért németek és egymásközt oroszul beszélnek az ifjúságról, elmerengenek. A gyerekek és az unokák mind beszél oroszul, öreg férfiak sör helyett vodkát isznak, szavuk ha németre fordul, alig értik egymást. Idegenek voltak ott, ahol születtek, hazajöttek hát idegennek. Régi papírok, öreg anyakönyvek másolatai a tanui, hogy a történelem elgázolta őket. Hazátlanok, visszajáró álmaik sok ezer kilóméter-versztára vannak.
Kitaszítottak onnan, nem befogadottak itt. Majd összemossák az évszázadok és az ágyak őket. Ma még egymás között házasodnak
Olyan mély a csend, elmerülten szuszognak az emberek. Az ég alján ébred már a reggel, nemsokára ideér.Lassan nyílnak a kapuk, néma kutyák feszülő hólyaggal futnak a gyepre. Itt sem szedik össze a kutyaszart. Elrejti a fű.
A kutyák aranyosak. Az egyiket gazdasszony még a karjában hordja reggel, még csak 11 hetes.
Autók suhannak, kávétól feldobott nők csoportosan érkeznek a „Supermaki“ parkolójába, az üzletvezető kulcsaival kinyitja az ajtót, a riasztókat kikapcsolja. A raktárból, hűtőből kihordják az árút, indul a látványpékség, a friss zsemlék közé diszkréten elkeverik az estéről maradt néhány darabot.
Kezdődik egy teljesen normális őszi hétköznap.
Utolsó kommentek