Sötét van. Kihunynak az ablakok fényei elhalnak a matató zajok, lihegő nyögdécselések, aztán rövid időre ismét villannak a fürdőszobák fényei, víz csobog, majd az is elcsitul.Telezabáltan, a lélek eltelve a kultúrális szemét fojtogató szennyével és a szerelem illusiojával, oldalra fordulnak és már csak horkoló, kapkodó lélegzetek szűrődnek a nyitott ablakon a mindent elnyelő sötétbe.

Délután elnyomott a meleg, párás levegő, ólomsúly húzta szemhéjjamat. Így az éjtszaka álmatlanul indult, forgolódásokkal, az egészségügyi dolgok igazgatása, elhelyezése, aztán mély, kábult alvás. Már nincs oldalad, se bal, se jobb. Már nem útálsz senkit, rasszista se vagy. Még nem szeretsz senkit, még nem álmodsz. Csak egyszerűen ember vagy. A Nagy Éjtszakásnővér unottan ásít, csend van. Aztán valahol nyílik egy ajtó, fénysugár, vagy zaj csörren és az ásító zsákból előjönnek az álmok. Ülsz a mozdonyon, mert ugye mindíg mozdonyvezető szerettél volna lenni, aztán egy vontató kormánya van a kezedben, mögötted az utasok és a szerelvény elindul egy szűk cső, vagy akna, vagy valamiben. Végig kell menned, mert ha megállsz, vége mindennek, ráddőlnek, megfojtanak a szorongások. Magyarázól az utasoknak, be nem áll a szád. Nem nézel hátra, mert akkor látod is, amit tudsz, egyedül vagy. Senki nem hallgat rád, nem kíváncsiak, birkóznak a saját félelmeikkel és rég magad küzdöd magad egy bizonytalan cél felé.

Kapar a torkod. Arcod izzad, szád száraz, felriadsz. Még fekszel, csukott szemmel. Krákogsz, felszakad a schleim sípoló tüdödből, kezed matat a párnád alatt a zsebkendő után, kiköpsz és megkönnyebbülsz.Kinyitod a szemed, nyúlsz az italodért, nyeldekelsz. Az órára nézel. 3:57. Agyadban a számok felvillannak, páralatlan sor. Az ablak még sötét, pedig néhány napja, hete, ilyenkor már szürkére tört a fojtogató sötét.

Forgolódsz, morogsz, magadban nyögsz, jaj Istenem és istenke rögtön ott van. Ölel, símogat, lebeg feletted és veled sír zokogva és kéri a bocsánatod, hogy csak egy nyomorult pénztelen, elhagyott öregember lettél, akit már a betegségek látogatnak. Sírva veri a mellét, mea culpa, mea maxima culpa mert ő katolikus. Rá kell szólnom, hogy térjen már észre, mert engem reformátusnak kereszteltek, mire csak elröhögi magát, csak annyit mond, hülye. Egymásra vigyorgunk. Barátomnál voltál? Kérdezem. Alszik, feleli. Neki sem jobb. Őt is látogatják az álmok, vérnyomását mérgek emelik, éjjel a fürdőszobába botorkál, tudja, hogy valami nincs rendben, de inkább annak hisz, aki azt mondja minden rendben. Tudom szóltál neki, szólj újra. Ne szégyeld magad, ne hagyd ellustulni. Törődjön az egészségével.

Fölkelsz, mert aludni már nem tudsz. Istenke is lustán nyújtózkodik és töprengő pillantást vet a pohárak felé, aztán csak legyint.

Bekapcsolod a gépet, körülnézel. Jé, kik jártak nálad, egy vigyort küldesz nekik. Aztán hülyeségeket pötyögsz és mire elkészülsz, már nem is félsz.

A sötétség eltört és kiömlött a világosság. Felbúgtak már a motorok, vannak akik dolgozni mentek.

Lusta vagy, visszabújsz az ágyba. Nagyokat ásítasz, talán még sikerül egyet aludni. Már nem félsz, világos van. Új nap, ma még élsz.