Nem fagyott át a föld, január első hetében is beleszaladt az ásó a kertbe. Józsi szombat délelőtt a városban volt a bótossal. Némely dolgot csak ott vásárolt a Metróban kártyával nagyker áron. Telerakták a Wartburgot, a csomagtartót sem tudták becsukni, csak lekötötték. A tetőt is telerakták csomagokkal, átkötözték és hazafelé indultak. Józsi ült az anyósülésen és élvezte az utat, amelyet néhányszor biciglivel tett meg a vonathoz, meg aztán haza. Tudsz vezetni, Józsi? Érdeklődött a bótos. Persze, bólogatott Józsi, jogosítványom is van. Nemár, hát miért nem mondtad? Nem kérdezték, maga az első. Hol tanultál? Az építésen. Volt egy öreg szakibácsi, elsöbb egy Csepel volt, azt egy Zil, csak úgy a telepen, aztán később vizsgát is tettem. Még gépet is vezettem, de azt csak úgy, mosolyodott el Józsi az emlék melegétől. Megálltak a presszónál egy kávét inni. A bótos nézte a cigányembert. Sovány arcát, tiszta szemeit és kormosan égett haját. Kezére nézett, körmei tiszták voltak. Az egész ember tartotta magát, kopott ruhája tiszta volt, inge a relatív ingnél tisztább és nyakkendője volt.Csak magában mosolygott, de jólesően volt meglepve. Kért egy fél cseresznyét, lekortyolt és csak aztán kérdezte Józsit, haza tudod vinni a kocsit?

Józsinak kerekre nyilt a szeme láthatóan,de meggondoltan felelt, azt hiszem. Na jó, fizettek, és a bótos Józsi kezébe nyomta a kulcsot. Aztán csak óvatosan! Beültek. A motor felmordult, Józsi gyengéden kapcsolt és rágördültek az útra.

Baj nélkül értek haza. Lerakódtak a boltban, a bótos hazavitte Józsit és elhajtott. Ahogy Józsi a kapu mellett akart bemenni, majd fellökte a kerítést és csak anyját hallotta, ahogy a két fiúnak szólt, aztán nehogy a kezetekre üssetek.

Benyitott a kapun. Lánya, két fia és még „valaki“ sürgölődtek a kerítés mellett, támogatták talpra a fekvő darabokat. Erzsi és Julka váltakozva néztek ki az ajtón és felügyelték a munka haladását. A kerítés és ház között a gaz eltünt, hátúl állt kupacban. Egy eleddig nem volt valami rejtezett, nem hivalkodva a félreeső részen. Józsi belülről kezdett mosolyogni, de szemöldökét azért felhúzva pillantott a nagylány mellett szorgoskodó „valakire“. Julka szólt az ajtóból, Sanyi jőtt segítni a nehezebbét. Józsi csak bólintott, hallotta Julka hangjából, hogy rendben van minden. Jónapot, Józsibáttya, hangosodott a „valaki“bátortalan várakozással és Józsi biccentett békés mormogással.

A szoba újságpapírjait már régebb óta üveg száműzte, ezeket Erzsi simogatta fényesre. A szűk helyen tisztaság volt, kezdett kis rend alakulni. Józsi lerakta kabátját, cipőjét. Asztalhoz ült és anyja Julkával az ebédet készítette. Kanalazta a levest, karfiol, csirkenyak májjal volt a lében, a rizs gombás szósszal hempergödzőtt. Julka ült a széken, míg Józsi evett és csak olyan sóhajformán mondta a levegőbe: kellene még egy szóba. Aha, szólt Erzsi is, mire Józsit jeges rémület fogta el, mert már ismerte őket. Aha! Mordult fel ő is, aha és nézett kérdőn. A két nő nézett maga elé és olyan ártatlan pofát vágtak, mint két kis angyalka, akik most hallanak először ilyen szót. Aki viszont ismerte őket, biztos lehetett, hogy kész terveik vannak. Erre pedig fogadni lehetett, sőt mérget venni. Józsinak még nem szóltak.

A kerítés már megállt a lábán. Józsi fogta a fejszéjét, cipőt,kabátot húzott, azt ment az udvarra. Kézbe vett egy karót és lendületesen verte a földbe. Így erősödőtt az oszlop, már kibírta a macska súlyát is.