Mentek kifelé és beszélgettek.Nem úgy, mint sokéves ismerősök, úgy  mint akik most fedezték fel a beszédet, hangot és most akarják évezredek történeteit egymásnak elmesélni.  Egyiküknek sem tünt fel, már az utcán jártak, messze a klubtól. A csoport erre-arra bomladozott, néhányan a busznál, vagy a szembelévő villamosmegállónál álltak, a maradék gyalog indult hazafelé. Csak ők álltak kissé esetlenül és nem akartak  búcsuzkodni, mig Zsóka szólt: megyek, látod ott lakunk és a második házra mutatott. A férfi arcán a vonalak halk kérdőjellé görbültek, de ne szólt. Zsóka vágta el a csomót, szüleimmel és a lányommal, elváltam. Az utolsó szó szinte vídáman csengett és az utca esti fényében is látszott, hogy a férfi arcán is lággyá símultak a feszülő vonalak.

     Na jó, jössz a jövő héten? És jókedvüen felnevettek, az egyszerre két oldalról hangzó kérdés hallatán. Viszlát! Az utca túlsó oldalán állók rájuk nézve mélyen csodálkozhattak, hogy a két felnőttnek látszó ember, miért mennek szinte tánclépésben.

     A férfi számára szaladt az idő, a kórházban dolgozott, ügyeletet végzett, szabad estéin elsétált a ház előtt, melyet a lány mutatott. Az ablakok a sötét utca felé fénylő szemekkel néztek, a lakók idejüket nyilván nem a tv elött töltötték. Gyorsan osont el a ház előtt, nem akarta, elárulni magát. Már ismerte a ház történetét, egy csomó dolgot tudott a lakókról, talált közös ismerőst. Óvatosan érdeklődött és dédelgette a hallottakat, ha lehunyta a szemét látta a lányt.

     És eljőtt a következő hét és eljőtt a nap. A szokott idő, a klub megnyitás után 5 perccel már bennt űlt és az újságokat akarta megnézni, de még alig nyúlt a lapokhoz, nyílt az ajtó és a lány olyan természetesen lépett be, mint aki hazaérkezett. Egymás üdvözlése is olyan természetes volt, mintha csak reggel válltak volna el és most értek haza.

     Csak hetekkel később derült ki, hogy egyikük sem emlékezett arra, mit beszélgettek egész este, de nézték egymást, beszéltek, hallgattak, beszéltek. Aztán késő este elindultak haza. De a saroknál történt valami. Megálltak és megint egyszerre hangzott fel a kérdés, csak annyi volt az eltérés, holnap? Holnap! és nevetés.

     A férfi nem sokat aludt az éjjel.

     Várta a holnapot.

     Lassan ketyegett az óra, az éjtszaka szárnyai ólomból voltak.

     És reggel lett. A férfi munkába indult. A nap folyamán jókedvüen végezte a dolgát, betegei is észrevették vídám hangulatát. Még körbejárta az osztályt, mielőtt hazaindult, frissiben megborotválkozott. Az osztályos főnővér a liftben észrevette és elmosolyodott,  sőt köhögésnek álcázottan kuncogott.

     Zsóka is pontosan érkezett. Haja remekbe fésült, bőre hamvasan, halványan pirult.

Kávét ittak,egy cukrászdában és kényelmesen dőltek hátra, pihentek a napi munka után. A férfi bátortalanul javasolta, hogy sétálhatnának és vacsorázhatnának valahol.

Zsóka örömmel egyezett bele, felugrottak egy buszra, 10 perc után leszálltak a Hősőkterénél. Átvágtak a téren, kicsit szabálytalanul, de a többi nő és férfi ugyanúgy szabálytalankodva tartott a tó hídja felé, hogy elérjék a Vajdahunyadvár árnyas útjait. Nem ültek le, lassú léptekkel mentek az úton, a férfi beszélt. Munkájáról, álmairól beszélt, hangja szenvedélyes volt. Aztán váratlanul Zsókát kérdezte és a kérdés elárulta azt is, hogy sokat tud a lányról. Zsóka egy pillanatra meghökkent, de

eszébejutott a közös ismerős. Magábafolytva elégedett mosolygását mesélt magáról, gyerekéről, házasságáról, félbehagyott iskolájáról, munkájáról. Ahogy mentek, összeért a kezük és úgy is maradt. Sétáltak, beszélgettek, nevetgéltek észrevették a csókolodzó párokat, de csak kezük alig észrevehető szorítása árulta el, hogy látták. Olyanok voltak mint két szédült tinédzser, a szavakkal kóstólgatták, ízlelgették egymást. Főldalattira szálltak, az Oktogonon az Abbázia étteremben űltek le. Nézegették az étlapot, Zsóka rántotthalat kért, a férfi is kedvelte és pontyot ettek. Jó étvággyal és szépen ettek. Lopva pillantottak egymásra és nagyon elégedettek voltak. A férfi kétszer 1 dl. Abasári rizlinget kért és ásványvizet. Habossüteményt kértek  a végére. Zsóka nyalogatta a habot és a szájszélén piciny, diszkréten otthagyott habbal nevetett. A férfi észrevette és pajzánkodva kérdezte, a hab, segíthetek?

      Zsóka úgy pirúlt el, mint egy szűzlány és úgy mosolyodott el, hogy a férfi kimelegedett. Értették egymást.

     Holnapután, kezdte a férfi, hétvégén, .....Igen, felelt Zsóka.... Szóval ebédelhetnénk

nálunk, anyám és apám, meg a lányod is,....

     Zsóka félrehajtva a fejét nézett a férfi arcába.

     Igen felelte komolyan, szívből jövö mosollyal az arcán.