Tegnap mondta Fülepke, sokaknak gond az élelem, gyerekeknek nincs enni és az iskolában rosszul lesznek az éhségtől.
Tudjátok, az ember ott próbál meg segíteni, ahol tud. Csekély és korlátozott lehetőségei vannak egy nyugdíjasnak, de mindenkinek van valamire lehetősége. Megpróbálom megtenni, ami tőlem tellik, de mielőtt elkezdem, elkezdek üvölteni. Igenis,ÜVÖLTÖK, mert mondani nem elég, hogy az ökomenikusok itt segítsenek, a magyar gyerekeknek! Mert szomorú az olaszországi földrengés áldozatainak sorsa, de az ökomenikusok ne a mi gyerekeink és öregeink kenyerét és gyógyszereit vigyék el! Itt van rá szükség! Ezt kell megmondani először.!
És most lássuk, mit tehetek. Tudnom kell, melyik az az iskola, ahol a fenti eset történt. Egy konkrét aktio, bár az egész helyzetet megoldani nem fogja, de valami kis segítséget talán jelenthet. Pontosan arra gondolok, vannak a környéken magyarok, házastársak, barátok, ismerősök és akik egyszer már hallottak Magyarországról, akik talán hajlandók egy kis segítésre. Sok kicsi sokra megy alapon egy iskolának talán tudok segíteni. Megpróbálom. Elsősorban Hmmmm-től, aki mindent tud és Fülepkétől, aki mindenre figyel, várom a segítséget, hogy melyik az az iskola. És Billencstől is várok a szervezésben segítséget. Sos 7 felkérés nélkül is fog jelentkezni. Mert olyanok, szerencsére olyanok, amilyenek.
Még egy, bárki csatlakozhat!
Utolsó kommentek