Az ég alján valami elkezedett világítani és a fény Ea szemére hullott. egy kerek, mint a vér, olyan szinnel emelkedett fel. Ea kíváncsian nézte, a kerek valami pedig egyre inkább a méz színét vette fel, majd annál is világosabb lett és Ea szeme fájni kezdett a nézéstől. Ahova a sárga fény esett, Ea lágy meleget érzett a bőrén.Körülnézet és Mot kereste, de már nem találta a helyén. Amint a folyó felé indult, Mo szembe jött már vele, kezében két kerek gyümölcs. Ea még nem látta ezeket a gyümölcsöket. Mo szemei csillogtak, beleharapott az egyik kerek gyümölcsbe és a másik felét Eanak nyujtotta.Ea is harapott, fogai alatt harsogott a gyümölcs fehér húsa. Együtt indultak a vízpartra. Állatok tolongtak, itták a friss,tiszta vizet. Ea egy nagy madarat látott, a csőrével kanalazta a vizet emelgette a fejét. Ea nesztelen léptekkel közelített, majd kezét hirtelen kinyújtva elkapta a repülésre nehéz testet. Átnyújtotta a madarat Monak és belépett a vízbe. Kezei, lábai mozogni kezdtek, teste a víz színén maradt.    Kigázolt a vízből és visszaindult a falkához, Mo követte, kezében a nagy madárral.    Amint visszaértek, a falka már nyüzsgött a bokrok között, szedegették az ágakról a gyümölcsöket, a bokrok alján néhány kerek-hosszúkás formájú valamit találtak.Összegyűjtöttek minden félét, amiről gondolták, hogy ehető. Behordták a helyükre, lerakták, vizsgálgatták, hogy mit kezdhetnének vele. Élénk és vidám morgás kísérte Ea és Mo érkezését a nagy madárral, a hús igézetével. Az egyre világosabb valami ott fenn melegítette bőrüket,jólesően nyujtóztak. Ea fölállt, mind ránéztek.    Érezte, hogy nézik és várnak tőle valamit. Kinyujtotta a kezét, a hímek közül kettőre mutatott, akikel még két tavasszal előbb együtt hancúrozott a gyerekek között és halk morgással hívta őket magával. Elindultak az erdő fái közé.

     Ea még nem sok tavaszt látott, talán 15-17 alkalommal borultak virágba a mezők születése óta, de teste nagyobb és erősebb volt a falka minden tagjánál. Ahol az erő az életet, ételt jelentette, kétségtelenné vált vezetőszerepe. Mentek az erdőben, nézték a  fákat, bokrokat, a földet, növényeket. Ea nekiment egy vékony fának, amely az ütközéstől meghajlott, majd visszavágódva megütőtte Ea fejét. Egy pillanatnyi sötét, a bokrok táncolva kerengtek, aztán Ea újra világosan látott.

     Megfogta a vékony fát, töben elhajlította. Egy reccsenést hallott és a fa a kezében maradt. Ea szeme feltüzelt. Hosszú lett a keze, messziről iselérte társait, ha nem is volt egész közel hozzájuk. Valamit felfedezett.Rácsapott a földre és nem fájdult meg a keze. nem mordult a többiek felé, csak kezébe fogva a botot ment tovább.

     A fejében is több volt, mint a többieknek. Mo kagylójára gondolt, arra, hogy a kagyló elvágja a bőrt, az állatok húsát. A bot végére képzelte a kagylódarabot.

     Szedték a földről az ismert és ismeretlen gyümölcsöket, megharapták, megrágták. Ha nem ízlett kiköpték, figyelték az állatokat, mit esznek, mit kerülnek. Ea igyekezett mindent megjegyezni, figyelmesen nézte a környezetet.

     Magasan volt a fényes valami a fejük felett, az erdőben is meleg párákterjengtek, Eáék visszafelé indultak. A bokrok közt állatok szaladtak,Ea az egyik felé csapott a bottal és az állat elnyúlt.Felvette és az egyik társának adta. Azok döbbenten látták, hogy Ea nem is volt közel az állathoz, mégis elejtette.

szemükben csodálat és félelem volt, ahogy Eara néztek