Mesélt, folytatta amit tegnap kezdett. Komoran emlékezett rosszkedvében csinált özönvizére. Elmondta, hogy egyedül volt és akkor fogta el a méreg, aztán csinálta az özönvizet. Már rég bánta, de megállítani nem lehetett.Kérdőn néztem, elgondolkozva mondta, sok eredménye nem volt.Komolyan mesélt, mikor még csak a sötétben szunnyadt,körötte a chaosés a végtelen űr volt. Aztán támadt a gondolat, mely eltöltötte és felébresztette benne a vágyat. Kinyitotta a szemét és a sötétben elindúlt a fény. És lőn világosság. (Moz.I. 1:3)

     Koccintottunk és apró kortyokkal kóstolgattuk a mennyei italt. Furcsa volt. Pislogni kezdtem, a szemeim előtt színes foltok mozogtak, egy kicsit ködös lett,   és azt láttam, hogy símogató mosollyal  néz. És a kezemre néztem a pohárra, a markomban egy darab csont volt, nyers hússal fedve.

     Fogaim éhesen tépték a véres húst, köröttem mindenki evett, csillogtak a szemek, őröltek a fogak. Én mindenkinél nagyobbra nőttem, a meztelen gyerekek, csöppnyi nőstények és hímek felfelé néztek rám.Kezeimet lesték, ahogy a húst adtam mindnek, a nőstények a bokrokról színes gyümölcsöket szedtek, édes, savanyú és másféle zamatos ízek keveredtek a hússal. A folyónál fogtam egy állatot,fején szarvak, bőrén barna szőr. Az egyik nőstény egy kagylóval hasított a bőrbe és húzta le a húsról. Ügyes volt, segített a többieknek adni a darabokból, a gyüjtött gyümölcsökből is adott  és az arcán valami érdekes mozgások, szemeiben olyan fény volt, ami a többiekéből hiányzott.

     Jóllaktam, elheveredtem a puha fűben. A nőstény babrlt a bőrrel és elszundítottam. Már sötétedett az ég, hűvös levegő kergetödzőtt a bokrok között. A nőstény rámterített valamit. Megnéztem. Az állat bőre volt és testem nem érezte a hideget. A gyerekek a nőstényekkel és hímekkel összebújva csukott szemmel szuszogtak, az égen egy nagy sárga folt és sok apró fénypont tünt fel. A bőrterítő nőstény mellettem bújt a fűbe és a bőr alá igyekezett. Helyet adtam neki és amint hozzám ért átmelegedtem tőle.