A megígért Ballada Valériának
Simon zsidóéknál minden esztendőbe'
Kis deszkakoporsót tesznek le a földbe.
Kis deszkakoporsó - alig-alig rőfnyi,
Szegény kicsi féreg nem tudott megnőni!
Simon Judit haja kincs-arannyal ér fel,
Sírva simogatja mind a két kezébel.
Ráfogja az ollót - jaj be nagy kár érte!
Nagy titokban úgy megy a szent pap elébe.
"Hét országra híres szép hajam lenyírtam,
Hét országra híres szépségem elsírtam,
Te szent pap, te szent pap! mondd meg azt az egyet:
- Hát én már gyermeket föl se nevelhessek?"
Fölpillant a szent pap a vén bibliából,
Összeroskad Judit egy nagy vád súlyától:
"Kellene most, kéne? Volt idő, nem kellett:
Legelső gyermeked, Judit, hova tetted?"
Fehérebb a hónál Judit asszony képe,
Eltemeti képét rózsás tenyerébe,
Súgva ejti a szót, fuldokolva, törten:
"Gyilkos két kezemmel enmagam megöltem.
Apja, ki megejtett, cserbe hagyott rútul,
Szegény gyönge kislány - reszkettem a csúftul...
Vajúdó lázas éj - jó volt temetkezni,
Jobb volna most nékem a föld alatt lenni!"
Forgatja a szent pap szent könyveit rendre,
Lássa, melyik milyen bűnhődést szab erre,
"Kelj fel Judit, kelj fel! Vesd le gyászruhádat,
A te nagy bűnödre mind kevés e bánat.
Más itt a megváltás - iszonyú az ára!
Van-e erőd, Judit, egy nagy fogadásra?
Gyilkos a te ajkad, ha ártatlant csókol:
Eltiltalak téged az anyai csóktól!
Epedj el, sorvadj el, légy mondhatlan árva:
Gyermeked násznapján akkor légy megváltva."
Simon zsidóéknál fényes minden ablak,
Lagzinak beváló keresztelőt csapnak.
Simon zsidó rágyújt egy régi zsoltárra,
Könnyben ázik Judit halovány orcája,
Kicsike magzatját százszor ölbe kapja,
Eleped egy csókért s még sem csókolhatja.
Simon zsidóéknál jaj, csöndesen vannak,
Sűrűn beaggatva valamennyi ablak.
Judit asszony kezét töri sírvaríva:
"Jaj, ha ennek is még halál van megírva!"
"Tüzel a homlokom, lelkem anyám, úgy ég
Ha te megcsókolnál, mindjárt meggyógyulnék!"
"Csitt, kicsikm, csitt! csitt! Húnyd be pici szemed.
Istenem, teremtőm! Ne hagyj el engemet!"
"Kipattogzott szácskám, édesanyám lelkem!,
Ugye, Ugy-e azért nem csókolsz te engem?"
Simon zsidó képe elfakul, elkékül:
"Gonosz vagy te Judit, májastul, veséstül.
Mondta már azt más is - egyebet is, mást is -
Oly igaz az egyik, mint igaz a másik.
Aki rossz anyának, rossz az feleségnek,
Gyermekem úgy éljen, mint elűzlek téged!"
Múlik az esztendő, fogy is, meg megújul,
Simon zsidóéknál vígan vannak újbul.
Udvaron mennyezet; násznép násznép hátán,
Simon zsidó lányát elveszi a Náthán.
Szegény koldus asszony távoli sarokba'
Lökdösik hol balra, lökdösik hol jobbra.
Reménykedik, küszköd, átront a korláton:
"Azt a szép menyasszonyt, jaj, hadd én is látom!"
Most hozzák... esküszik... a pap imádkoztat:
"Én édes véreim, még csak egy tapodtat!
Gyermekem! leányom!.. "Odaborul rája,
Hűlő ajkát nyomja égő ajakára,
- Ez a Simon Judit szomorú nótája.
Utolsó kommentek