Kökény tegnapi posztját olvastam a fogyatékkal élőkről. Nem állítanám, hogy Kökény a kedvenc bkogszerzőm, de ebben az esetben egy a véleményünk.

      Aztán Nefelejcs társammal kerültem véleménykülömbségbe. Ez is rendben van, az egyik leggazdagabb európai ország véleményét idézte a kérdésben.

      Nos engedtessék meg, hogy nem szerénytelen véleményem közöljem, ebben nincs konszenzus közöttünk.

      Vannak fogyatékok, melyek előbb-utóbb mindannyiunkat elérnek, hacsak időben el nem halunk, a kor.

      Fülepke társunk édesanyja, aki 86. születésnapját ünnepelte nehéz, félelmekkel és fenyegetettséggel, küzdelmekkel, gondokkal tüzdelt életében, gondozásra szorul.

      Boldog ifjúságom idején az elvárható életkor 70 év körül volt. Manapság közel a 80. Hiába emeli pártunk és szeretett kormányunk a nyugdíjkorhatárt, mi Sergejek és öregek fasza gyerekek vagyunk. Nem fagyunk meg, nem döglünk meg! Sőt! Játszódjatok el a gondolattal, egyre tovább élünk!

      A kegyes euthanásia kérdésében szerénytelenül állítom, hogy egy picivel járatosabb vagyok. Nem az élet elpusztításán kell mesterkednünk, hanem a születés és a megelőzés kiterjesztésén. Most ne vágjátok a fejemhez a Gondola cikkét a csecsemők szándékosan nyomorékká tételéről. Ez egy más ügy. Ez bűnügy! Amit az állam nem tesz, az egy másik bűnügy.

     Szóval, a fogyatékosok. Nem vagyunk túl gazdagok, hogy életükből az akadályt elhárítsuk, de legyünk emberek, akik segítőkezet nyujtunk a gyengébbeknek!

      Ez nem kérés.

      Egy nem fogyatékos követelése az Élet nevében.

      Tudom, sokszor falnak is megyek, de ezért fájjon az én fejem. Néha azért mindenki feje is fájhat egy kicsit.

      Elnézést, ha untattalak benneteket.