Hugocskáról már írtam, Énem derüs kis gömbölyödésre hajlamos része. Ő intézi evésünk ízes gondját. Emilke kulináris jólétének gondozója és persze saját izlését is diszkréten helyezi előtérbe. A gulyásparty ürügyén volt beszélgetésem Hugocskával egy félpohárnyi vörös társaságában.

     Sorba vettük kedvenceinket. Húsleves, gulyásleves, bablevesek,lebbencsleves, krumpli és még a rántottleves is. A szilárdabbak közül a mákostészta,rakott krumpli, sztrapacska, (Ó) palacsinta, és a húsok. A pacal, a máj, a tüdő, a körömpörkölt és a marhapörkölt nokedlivel, na meg a húsok húsa, a rántotthús. Csak közbevetőleg jegyzem meg, a rántotthús kapcsán került Hugocska hozzánk.

     Na szóval csak ültünk, kortyantottunk a vörösből és elmélkedtünk a feketékről és a ritka szőkére is gondolva, meg a sárgabarackkal töltött palacsintára gondolva.Ez az elmélkedések teteje egy bizonyos kor után.

     Ugyebár a bevásárlás Emilke gondja Hugocskával konsultálva és az anyagi vonzat tisztázása után. Előszedem a pénzt. Összenézünk Hugocskával, nem kerül sokba. Hogy volt ez valamikor? Visszanéztünk, csupa olcsó étel, szinte csak a létszükséglet alapszintje.

     Megnyaljuk a szájszélünket, a szépen rakott tányérok emléke libben az asztalra.   Istenem, hát ilyen szegények voltunk? Szegények? Ugyan már! A végtelen gazdagság, az ízek, illatok emléke, az evés igaz öröme és élvezete. Varázsló nők köröttünk, akik a szinte semmiből tették elénk a gözölgő tálakat, nagymamák, anyák. Hallgatag, szájukat nyaló férfiak, nagyapák, apák. Akik munkájukkal adták az asztalra a fínomságokat.

     Eszembejut a régi mozdulat, a késsel keresztet rajzoltunk a kenyér hátára mielőtt megszegtük.

     Apák, nagyapák, aki adta,legyen áldott! Egészségünkre Hugocska!

     Hát ennyi egy gulyáspartiról, hirtelenjében.