A tavaszi szelek elfújták a sötét felhőket és a füstöt az ország, az emberek felett. A Nap ősszedőlt,üszkös falakra eset. Az emberek a még soha nem látott pusztulást kétségbeesetten nézték, hitetlenkedve, hogy ebből lesz még egyszer élet, feltámadás.

     A folyókat átívelő hidak fáradtan rogytak a vízbe, hajók oldalaikra fekve,tátongó lukakkal bordáik között, vízbenázva,hínártól borítva csobogtatták a hullámokat a vízen  való ringásuk helyett.

     Újpesten laktam, a kisduna vasúti hídja a vízből meredezett,akadályozva a hajózást, a nagyág takarta a vasdarabokat, csak a hídlábak nyújtóztak az ég felé.Aki ilyen képeket nem látott, el sem képzeli, mit jelenthetett, mikor elhangzott egy szó, Feltámadunk!

     Apám jött haza a gyárból.Orosz katonák hívták az embereket málinko robot, és távoli sztyeppék fiai a munkások tucatjaival dobták a kötelet, kötözték a láncot, feszülő inakkal  és lihegve húzták a vasgerendákat. Néha páncélosok dübörögtek, ahol az emberek izmai kevésnek bizonyúltak. A vasgerendák egymás mellé feküdtek, a téglákból nőttek a még használható halmok,az apákkal gyerekek és asszonyok is tették, ami erejükből   telt. Létrákon álltak az utcán,szakadt vezetékeket kötöztek, sineket tettek szabaddá, ellapátolták a romokat és egyszer csak megindult az első villamos. És amikor az első  emberek Budáról Pestre, Pestről Budára elindultak, újra Pest-Buda lettünk. Senki ne   csodálkozzon,hogy az emberek arca kiderült, újra egyenesen kezdtek járni és már a jövőbe néztek. Nehéz idők voltak.Mindenki hite szerint indult előre,szállingóztak katonák, rabok hazafelé. Asszonyok mosdatták férjeiket, hogy a borzalmak szennyét, a  kérges emlékeket bőrükről levakarják és újra felsírtak a csecsemők. Láttuk az élők arcán a halottak nyomát és a tavaszi virágok tőbbsége még a sírokon könnyezett a harmattal, de az első orgonákat már lopták a siherekek a lányoknak, az első rózsa már  majdnem olyan piros volt, mint a serdülő lányarc. Feltámadt az élet. Ott igérték az új életet, a feltámadást, ahol a "Feltámadásban"nem igazán hittek, mégis a leghangosabb szóval hirdették.

     Nem hiszik el ma az emberek, az ország "majdnem" egységes volt.Egymás mellett dolgozott a testvér, aki átalakult elvtársá, az elvtárssal, aki szokva a nélkülözéshez, csendesebben végezte dolgát és nagyobb hittel

     Felálltunk. A hihetetlen hihetővé vált. Az ország szíve elkezdett dobogni.

     A Hit a reménységgel napról napra erősödött. Mindenki bízott,hogy csak jobb jöhet.