.....pergett a dob,mintha zsákból borsoszemek hullottak volna a feszes bőrre,Nahia lábait magaalá húzva kuporgott a földön,csend lett.Egy fuvola hangja szállt fel,magával emelte Nahia kezét,a hangok létráján kapaszkodott a kéz,a nyitott tenyér körbefordult a teremben és a másik kéz is emelkedett mellette,.A két kar a kezekkel mohón hullámzott,keresve zsákmányukat.Húrok pendültek,a dob mély döngése indította a zene áradását.Ahogy a hangok elérték Nahiát,végigsöpört testén a ringatódzó mozgás,fejét felvetve,mint tűzhányóból felcsapó fény ,lobbant a vöröslő örvény.Vállai úsztak és a  karok ölelték a légben táncoló koboldokat.

    Egy sötét fátyol lebbent a király elé.magában ragadva a női test fűszeres illatát,a vad és mégis édes,illanó párákat.Pörgőtt az asszonytest,a mellek kúpjai sürűvé nyomták a levegőt,amint a bőr a fényre villant,a férfiak légzése nehezebbé vált,a nők szorosra zárták a combjaikat,szemük csillogott,mint harmatcseppek a leveleken.Zengett bongott a muzsika,a dob különös ritmusokat rezgett a levegőbe,amint sötétbőrű mestere  csalta ki hangjait.Egyik fátyol repült a másik után,már alig valami takarta a test csillogó bőrét.A mozdulatok hullámai fáradhatatlanul ölelkeztek a  zenével.Soha nem láttott tánc,sosem hallott zenére uralták a termet.

     Csak a különös zene,az izzadt bőrön táncoló csillogó fények és a szapora légzés hangjai töltötte a termet.Herodiás sápadt méltósággal csodálkozott lányára.Tudta,hogy a tánc végével az ő ideje elmúlik,de némi diadalt érzett mégis,hogy lánya kezébe fog a hatalom átkerülni.Igy a sorsa felett nem érzett aggódalmat.

     Pörgött a zene,pörgött Nahia teste és az utolsó fátyol is felreppent,majd a király ölébe hullt.A pörgő,mezitlen női test nedvesen csillogott és omlott a férfi lábai elé,a dús hajsátor takart mindent.

     A király felugrott,bíborszegélyű köpenyét dobta a lányra és emelte maga elé a karoszék elé az asztalra.A lány hátradobtafejét,lángoló ékével szemében a diadal fénye lobogott,ahogy tekintetét a kirlyra vetette.Tudta,hogy ez élete beteljsülése,csúcsa,ő az Úrnő,a Győztes.Ahogy anyjára és a férfire nézett,fellobbanó pillantása a gyözelem teljes,leplezetlen aljasságával hirdette diadalát.

     Kérd jutalmad,amit akarsz,lihegte a férfi,szavával saját majdani jutalmát gondolva és  a  későbbi saját jutalmáról álmodott.

     A lány körülnézett.Szemében fájdalom,vágy,kimondhatatlan sóvárgás volt és alig

hallhatóan,de tisztán,érthetően szólt:Johanan fejét akarom,aranytálon.

     Csend lett.Egy elkésett légy zúgott el,a palota elötti szökőkút vize csobbant,osonó lépések,amint férfiak,nők sietve hagyták el a termet.A király,Herodiás  és Nahia maradtak az asztalnál,és a döbbenet csendje ölelte körül őket.