… az eső egyhangúan hintette hideg cseppjeit. Luczy Ferke fázosan húzta össze trencskóját és igazított a vállán logó hátizsákon. Két kába lélek volt benne, a napi sovány zsákmány, gyenge nap volt. Az úton felnézett, látta Vírusos ablakában a fényt. Szeretettel gondolt az öreg barátjára, az egyetlenre, aki soha nem akart tőle semmit, aki barátjának szólította, őt akit mindenki megvetett, félt, lenézett, utált, csak egyedül Vírusos szólította barátjának, szeretettel karolt bele, védte mindenhol, csak Vírusos nyitotta meg ajtaját, osztotta meg vele ételét, italát. Vírusos kezelte őt egyenrangúan más Istenekkel, háza népét ás istenségek háza népével. Vírusos nyomott kis barackokat a krampuszkák feje búbjára, üdvözölte Luczy Babyt úgy mint más istennőket és, hogy Luczy Lizy szoknyája körül IS legyeskedett, hát Istenem. Elvégre sógorasszony felnőtt nő!

Elhatározta, be is ugrik és gondolatot tett követett. Az ajtó nem volt zárva, a hálóból szűrödött ki egy kis fény. Benézett és látta, hogy Vírusos fekszik az ágyon, nyugtalanul fészkelődve. Fejére kócosan borult a haja, kezeivel magára húzta a takarót, teste nyugtalanul rángatódzott, lábai rugdalództak, mint aki nehéz harcot vív. Homlokán apró cseppek izzadtsága és szája értetlenül motyogott.

… Ferke gyorsan letette hátizsákját, okosát előkapva beleszólt. Jöv.... hallotta a választ, az első volt Lizy, aki érkezett mert olyan az asszonyszív. Az Öreg is csaknem ablakostul zuhant a házba, és Lilith egész illatfelhő közepette vonult be. Rápillantott Vírusosra, aztán csak egy mozdulattal parancsolt ki mindenkit a szobából. Mikor egyedül maradt az öreg férfival, egyetlen mozdulattal akasztotta le Zsóka képét a falról és tette az öreg szív fölé. Elcsitult a harc. Az arc elsimult, eltűntek ráncai. Egy boldog ifjú mosolygott a gyűrött párnán, arcát Lilith asszonyi tenyerébe hajtotta, csak halkan suttogta: Bubu!

És mosolyogva álomba szenderült.

Az esőcseppek alig hallhatóan kopogtak az ablakon.