Közben voltak még gyerekek, kívülálló nem is tudta követni. Elhaltak, baleset, betegség, sok minden összejött, még lány is volt.

Egyszer csak ő volt a Pista. Minden jó, ami csak kívánatos volt, mindene megvolt. Karcsú, jóképű és mindenféle tehetséggel megáldott gyerek volt. Rajzolt, zenélt, sétált, mi is lett volna? Asztalosnak tanult, Katonazenekarban fújta a trombitát és a lányok ábrándos szemeket vetettek a járdaszélről a karcsú fúvósra. Ha nem lettek volna barátok, poharazók. István úr, egy pohárral? És István úr nem mondott nemet. Kár volt.

Volt egy lány, aki István úrnak egy kis vasgyúró fiút adott, az első unokát a kis kopott öregasszonynak, de sem a lány, sem a kis vasgyúró nem bírt a pohárral. Pista hullámos haja is megritkult, a lány elment a vasgyúróval és Pista bácsi a kis lakásban ülve, régi dallamokat dúdolt. Az utcán most is ismerték. Dülöngő lépteit, tétova tekintetét és volta még, akik emlékeztek, hogy egy kopott verklit tolva járta az udvarokat, amíg bírta a nehéz szerkezetet taszigálni.

Asztaloséletének remekét a legkisebb kapta nászajándékba. A fehérre lakozott dupla ágy tükörlapjain faragott rózsafüzérgirlandok lógtak és a lószőrmatracok felséges fekvést kínáltak. Drága lakásba készült megrendelésre, de nek akarták kifizetni. Mérgében adta a legkisebb esküvőjére az ifjú párnak, akiknek csöppnyi szobájába alig fért be, mellette csak oldalazva lehetett elférni.

Újpesten a tanácsház mellett állt a szovjet emlékmű. Ma a megyeri temetőben áll a katonaalak és fogja az örökkön lobogó bronzzászlót. Pista is abban a temetőben nyugszik, talán, ha eljön a március 15 és a május elseje, egy pohárral kezében megáll a

katona előtt, egyenesen, mint életében, megemeli a poharát, int és hangosan, tisztán, hibátlanul elmondja a talpra magyart. Szépen, mint életében mindig, még a rendőr is meghallgatja, csak a vers végén kíséri be az Árpád út és Mária u sarkán lévő kapitányságra. Jelentést tesz, az ügyeletes tiszt hallgatja. Ez? Hisz ez hótrészeg, mutat a

széken magába roskadó emberre. Tegyék egy zárkába, azt reggel zavarják el.

Március 15.én Talpra magyar, május elsején Hazádnak rendületlenül. Hótrészegen.

A Pista! És egyszer a mentő bevitte a Károlyi kórházba. Elesett a Váci úton, az Árpád út végén, szeretett Újpestjének a Duna partján. A fejét ütötte be, hátul. Az egyik füléből szivárgott a vér. A kórházi hálóingben temették el, mert otthon csak rongyai voltak.

Halála előtt a legkisebb bement a kórházba a fiával. Álltak az ágy mellett, egy csont és bőr test feküdt az ágyon. Rámosolygott a legkisebbre, a fiára nézett, csak azt kérdezte: Tanulsz? Tiszta tekintete simogató volt és búcsúzáskor mosolygott.

Ö volt a Pista