…...Valának pedig már fények és árnyak, vizek és egek és földek,

sőt Emilke valahogy nem akarta a bordát a kezeiből kiengedni

és Isten tudja, miért! Miért? Ki Tudja? Isten?

És teremtsünk Istent a mi képünkre és hasonmásunkra;

és uralkodjék Mindenekfelett, a Mindenható.

És Emilke leült a porba, a bordával elkezdett mindenféle

ákom-bákomot húzgálni, de nem ment.

Nézte innen, nézte onnan, így sem, úgy sem találta megfelelőnek.

És Emilke törte a fejét, a porban egyszerre csak egy nagy kérdőjelet látott.

Tényleg, milyen Istent is akarok, gondolkodott Emilke.

Elfáradt Emilke a nagy gondolkodásba, feje alá tette a bordát és

szundikálni kezdett a nagy gondolkodás közben.

Milyen Istent is kellene teremteni, és miből, mikor csak egy bordája van?

Álmodott valamit. Mintha a feje mellé ült volna valaki, aki elhessentette a

legyet az arcáról, míg szundikált, aki a napfény melegét ráterelte, hogy ne

fázzon alvás közben, aki a tenyerét a feje alá tette, hogy ne nyomja a föld.

Valakiről álmodott, aki inni adott szomjas álmában, aki kezével elűzte a

szelet, hogy ne fújja testét, valakiről álmodott

Emilke felriadt. Feltekintett.

És ott ült fejénél az Isten, körötte illatoztak a virágok, állatok pofájukat

felé fordítva álltak, míg az Isten csendesen aludt, csak keze volt Védőn Emilke felett-

És felült Emilke, az Isten mellé, vállát tartva az Ő barátja fejének alá

és el nem engedte azt a bordát.