Itt már a történet elmegy egy más irányba és napjaink történetévé kezd válni.
Itt már a történet elmegy egy más irányba és napjaink történetévé kezd válni.
A világ vezető közgazdászai mai napig nem találtak elfogadható magyarázatot ennek a gigantikus méretű gazdasági válságnak az okaira, de a következő tények cáfolhatatlanok:
1. Az 1929-es világválság a New York-i tőzsdéről indult ki.
2. A válság évekig tartott, és annak folyamán a Wall Streeten tömörült tőkeóriások még hatalmasabb vagyonra és gazdasági hatalomra tettek szert, míg kisebb vetélytársaik sorra tönkrementek.
3. Az Egyesült Államok a válságból csak a II. világháborúba való belépéssel volt képes kilábalni.
4. A II. világháború eredményeként az Egyesült Államok lett a világ vezető politikai, katonai és gazdasági szuperhatalma, miközben valamennyi jelentős gazdasági vetélytársa - Anglia, Németország, Franciaország és Japán - padlóra került.
A II. világháború végén már Amerika rendelkezett a Porban heverő Európa fölött, és miután azt szovjet szövetségesével a bankárok által gondosan előkészített és mindkét oldalon beépített "tanácsosaik" révén előre egyeztetett csúcskonferenciákon kettéosztotta, a kontinens nyugati, értékesebb felét saját politikai, katonai és gazdasági hegemóniája alá vette. A végcél azonban egy globális méretű, színleg az Egyesült Államok vezetése alatt működő, de valójában a bankárokkal egybefonódott nemzetközi szabadkőművesség által irányított és minden tevékenységében szigorúan ellenőrzött világbirodalom kiépítése volt. (Lásd többek közt Mónus Áron: "Összeesküvés: A Nietzschei birodalom", több kiadást ért meg.)
Ennek a hatalmi politikának szerves része volt a Londoni Klub ellenőrzése alatt álló Wall Street-i tőkés központnak az egész világ pénzgazdálkodási irányítójává tétele és ezzel párhuzamosan az amerikai dollár központi valutává, vagyis minden nemzetközi pénztranzakció elszámolási alapjává emelése.
Ezt a bonyolult, de rendkívüli kitartással végrehajtott műveletsorozatot megkönnyítette a mindenható Pénznek már a reneszánsz végén megkezdődött és a 19. század végére beteljesedett fikcióvá válása, minek folytán a pénz urai tranzakcióikat aranyhegyek nehézkes mozgatása helyett papíron rögzített számok egyszerű megváltoztatásával voltak képesek végrehajtani, amit a mechanizált távközlési eszközök egyre fokozódó tökéletesítése hamarosan pillanatok művévé tett.
A Londoni Klub pénzügyi hatalommá nőtt Wall Street-i nyúlványának kártékony ténykedése nem maradt megjegyzés nélkül egyes élesszemű és meg nem vesztegethető amerikai politikusok részéről, akik már a Federal Reserve Bank megalakulását követő években, majd a New York-i tőzsdéről 1929-ben kiindult gazdasági világválság kitörését követően nyilvános kongresszusi vizsgálatot követeltek a Bank és igazgatósága tevékenységét illetően.
Ezek bírálatait sommásan összegezte Louis McFadden, az amerikai törvényhozás képviselőháza bank- és valutaügyi bizottságának elnöke a Ház 1932. június 10.-i ülésén elmondott beszédében, melyben többek között a következőket mondta:
"Egyesek azt gondolják, hogy a Federal Reserve bankok amerikai kormányintézmények. Ezek nem kormányintézmények. Ezek privát hitelmonopóliumok, melyek az Egyesült Államok népén élősködnek saját maguk és külföldi ügyfeleik javára. A Federal Reserve bankok külföldi központi bankok ügynökei. Henry Ford mondta: 'Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozatala által.' "
Természetesen, a javasolt vizsgálatra soha nem került sor, a bátor amerikai politikus ellen pedig suttogó kampány indult Washingtonban, hogy eszét vesztette, és a következő szövetségi választásokon kibukott. (Lásd Mullins, i.m., 153-4. oldal.) Ezt követően, nem akadt egyetlen jelentős amerikai személyiség, sem a kongresszusban, sem azon kívül, aki támadni merte volna a Wall Streeten tömörült pénzemberek tevékenységét és az általuk irányított gazdasági és politikai manővereket, Ezra Pound, a nagy amerikai költő kivételével, akit ezért a II. világháború végén minden teketória nélkül az őrültek házába zártak és tizennégy esztendeig ott is tartottak. Mivel a bankárok az amerikai napilapok és egyéb hírközlő eszközök túlnyomó többségét is a markukban tartották, tekintélyes ellenzék hiányában könnyű volt az Egyesült Államok közvéleményét oly mértékben agymosniuk, hogy az amerikai társadalom egy birkanyáj engedelmességével fogadta el a teljes hegemóniájukat pénze, nemzetgazdasága, bel- és külpolitikája, életformája és úgyszólván valamennyi élettevékenysége fölött.
Amerika népének ez a szolgai megalázkodása 1945 után szinte automatikusan hatolt be a világ többi népeinek politikai és társadalmi szervezetébe a Marshall-terv és más "jóindulatúnak", sőt "karitatívnak" feltüntetett amerikai segélyakciók gazdasági vérátömlesztései segítségével, úgyhogy hamarosan az egész emberiség szeme a Wall Street uraira irányult, mint megváltóikra és boldogabb jövőjük biztosítóira.
Az ellátás teljes hiánya és a nemzetközi bankárok összefonódásaiból létrejött félelmetes tőkés Leviatán minden képzeletet meghaladó pénztárcája ellenére, a Wall Street-i központ világuralmához elengedhetetlen nemzetközi pénzügyi szervezetek felállítása és az amerikai dollárnak New Yorkból való irányított felmagasztalása néhány évtizednyi kemény szervezést igényelt. Előzőleg ugyanis az angol fontsterling volt a nemzetközi pénzvilág központi valutája, és ezt korábbi privilegizált helyzetéből nem lehetett a nemzetközi pénzgazdálkodás jelentős sterilizálása nélkül azonnal elmozdítani.
Az első fontos lépés ebben az irányban közvetlenül a II. világháború végső kifejlete előtt, 1944 júliusában történt, mikor is a Wall Street kezdeményezésére az amerikai Bretton Woodsban az Egyesült Államok és szövetségesei, összesen 44 hadbalépett ország, közöttük a Szovjetunió részvételével összehívták az Egyesült Nemzetek Monetáris és Pénzügyi Konferenciáját. Ennek színleges célja az volt, hogy az egész világgazdaságra kiterjedő pénzügyi megoldásokat dolgozzon ki a háború utáni újrakezdés elősegítésére és rendezett lefolytatására, a Németország és Japán akkor már biztosra vett vereségét követő állapotok között.
Mint várható volt, a nagy bankok szakértői nem szűntek hangoztatni az értekezlet folyamán, hogy egy újabb 1929-es méretű világgazdasági válságot nem szabad megengedni, és ennek elkerülése végett az egész világ pénzügyeit és monetáris politikáját szorosan össze kell hangolni és központi irányítás alá kell venni, természetesen a bankárok ellenőrzése alatt, mert - ez volt az érvelés - ők értettek igazán a pénz kezeléséhez.
A bankárok arra is utaltak (elvileg helyesen), hogy a különböző nemzeti valuták árfolyamingadozásai káros hatással vannak a nemzetek közötti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokra, és ezért szükséges egy általánosan elfogadott központi mértékegység kialakítása, melyhez közös megegyezéssel a világ valamennyi valutáját viszonyítják. Ennek a szerepnek a betöltésére a bankárok az aranylapra helyezett dollárt javasolták, amint a Bretton Woods-i értekezleten képviselt országok gyanútlanul el is fogadtak. Abban a helyzetben és időben nem is igen tehették másként, hiszen mindnyájan a szövetségesek egész háborús erőfeszítését finanszírozó és a hadviselésben is domináns szerepre emelkedett Egyesült Államok zsebében ültek.
Ilyen elvek alapján dolgozták ki Bretton Woodsban két nemzetközi ikerszervezet, a Világbank (World Bank), teljes nevén Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, és a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund) tervezetét, melyek valódi célja a Wall Streeten tömörült pénztőke uralmának az egész földkerekségre való kiterjesztése volt. Ennek hathatósabb megvalósítása és egyben világpolitikai mezbe öltöztetése végett a két szervezetet egyidejűleg szintén a Wall Street által sugalmazott és nagymérvű anyagi támogatásával sietve létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezetébe ágyazták be, mint annak "szakosított intézményeit".
A Wall Street legújabb, most már hivatalos nemzetközi hatáskörrel felruházott nyúlványainak a bankárok világuralmi törekvéseinek leleplezése és az emberiség megtévesztése végett természetesen szép emberbaráti célkitűzéseket adtak, melyek akkor az emberiség millióiban egy új, virágzó és örök békét ígérő korszak reményét keltették, de ma már épp olyan üresen konganak, mint az Atlanti Chartában hangoztatott "félelem nélküli élet" és más, utóbb csupán háborús propagandatrükknek bizonyult szólamok.
A Világbank névleges célja az volt, hogy hosszútávú hitelekhez juttassa azokat az államokat, melyek a világégés rombolásai után sürgősen rászorulnak az ilyen segélyre. Alapokmánynak I. cikke értelmében a Bank belső és legsürgősebb rendeltetése a "háború által tönkretett vagy szétzilált gazdaságok helyreállítása, a termelőeszközök békegazdálkodásra való visszaállítása, valamint a termelő berendezések és egyéb eszközök fejlesztésének elősegítése a kevésbé fejlett országokban" volt, a továbbiakban pedig "a tagok termelőeszközeinek fejlesztése, a termelékenység fokozására, az életszínvonal emelésére és a munkakörülmények javítására" kellett irányulnia. A Bank által nyújtott kölcsönöknek és garanciáknak is ezeket a célokat kellett szolgálniuk. Ez a cikk egy általános záradékkal végződött, mely szerint "a Bank minden döntésében a fenti célok szem előtt tartásával jár el."
A Nemzetközi Valutaalap a Nemzetközi fizetések rövid távú egyensúlyhiányait - más szóval: a tagok ideiglenes fizetési nehézségeit - volt hivatott finanszírozni, a különböző valutaárfolyamok stabilizálása érdekében. Alapokmánya I. cikke szerint azzal a céllal jött létre, hogy a nemzetközi monetáris együttműködést és az árfolyamok stabilitását előmozdítsa, a nemzetközi kereskedelem bővülését és kiegyensúlyozott növekedését megkönnyítse, és az Alap általános anyagi eszközeinek megfelelő biztosítékok ellenében való időleges rendelkezésre bocsátása (magyarul: rövidtávú kölcsönök) révén a csatlakozó országok számára lehetővé tegye, hogy fizetési mérlegzavaraikat olyan intézkedések foganatosítása nélkül küszöböljék ki, amelyek károsan hatnak a nemzeti vagy nemzetközi jólétre."
Az I. cikk a következő záradékkal végződik: "Az Alap egész politikájában és minden döntésében maradéktalanul a jelen cikkben rögzített céloktól vezérelve jár el."
A két világszervezet alapokmányaik kormányzati ratifikációinak az Egyesült Államok kormányánál való letétbe helyezését követően, formailag 1945 végén, ill. 1946 elején alakult meg, de tényleges működésüket csupán 1948-ban kezdték meg. Ekkor vált teljessé világszinten az adósságháló, melybe a mindenható Pénz Wall Street-i urai az egész emberiséget be akarták fogni. Meyer Amschel Rothschild nagy álma most megvalósulhatott .
Utolsó kommentek