Még nem volt mire emlékezni. A Lett még nem volt és a Van kezdet és vég nélkül létezett. Talán már történt, de nem tudtam róla, talán nem is történt, csak úgy éreztem,
valami átsuhant az arcom felett. Egy érzés, egy sugár, egy erő, ki tudja. Akkor ilyesmi még nem létezett és nem tudtam és valamit akartam, mit?
Legyen, Kiáltottam és lett, hogy láttam, Világosság lett! És egy árnyék az arcom előtt, és tudtam, hogy az nem világosság, e az is jó a fény mellett.
-
Legyen! És lőn VILÁGOSSÁG, az akaratomra. És látám, hogy vannak alakzatok és formák és nem is tudom mik még, de örömömre voltak, mignem az árnyék újfent takarta arcomat. Elhessentettem és tetszett a kezem, tetszett a mozdulat, hallottam egy furcsa hangot, az árnyék hangját, és akartam, hogy legyen! Vagyok, hallottam kacagását, vagyok, veled.
-
És nem tudtam, hol, merre, kellett fent és kellett lent lenni, ígyen lett
-
És a gomolygó semmibe markolva kezemben formákba állt a köd és már a formák mozogtak, lebbentek a légben fent, szaladtak lábakon lent és ficánkoltak a vizekben.
-
Nem untatlak, élveztem, hogy ahová nyúlok, amihez nyúlok, formázódik, mozog és a fényben színek villognak. Játszottam, mint gyermek, hiszen az is voltam. A fénnyel lettem és a hang csendült bennem. Néhány röpke millió év telt el, és elkezdtem keresni a hangot, az árnyékot, csak néha hallottam csengő kacajt, éreztem illatot és furcsa nyugtalanságot.
-
A vizek felett lebegve láttam valamit a vízen, de mikor meg akartam érinteni összeráncolódott és eltűnt. Valami vidám, csengő hang hullott rám minden irányból. Csak játszottam a hanggal és mikor bal kézzel összezavartam a vizet, jobbommal a kacagás közepébe markoltam.
-
És a kezemben ott volt! Ott volt a csilingelés, a kacagás és a furcsa forma, majdnem olyan, mint én, majdnem olyan. Kicsit durcásan mondta, szorítasz, fáj! És amint lazábban fogtam, kicsúszott a kezemből, már csak távolról hallottam csengő hangját és láttam ellibbenő formáját, éreztem arcomon sötét árnyékának simítását, csiklandó érintését. Valami furcsa, még soha nem érzett fájás, lüktetés,itt,bent,tudod,... hát persze, hogy tudom, kotyogott közbe Vírusos.
-
Igen, mondta az Isten Tudod. Tőlem tanultad, mégiscsak valami hasznomat vetted,
Ittak. Vírusos az övén lógó kerek üvegből kis unicumot töltött a poharakba és a felhők mezején sétálni indultak
Így kezdődött, mondta az Isten, aztán,...
Utolsó kommentek