A függőágy gyengéden hullámzott a két galaxis között. Az Isten nyújtózott benne, kezében áttetsző kehelyben a nap tört fényét áteresztő nektárral.

A távolból valami dúdolás ütötte meg a fülét, elmosolyodott és hangosan kiáltott. Hahó! Vírusos! Halihó, harsogott a válasz és már fel is tűnt Vírusos barátaival, Istenkével, Ubulkával és mögöttük Őrangyalkával.

Gyertek, gyertek, kiáltott az Isten és vidáman integetett. Maga mellé akasztott még néhány függőágyat és üdvözlően emelte poharát az érkezőkre. Istenke és Ubulka a felhőmezőre nyargaltak és Őrangyalka kötési pamutgombolyagját kezdték dobálni.

Vírusos is emelte a poharát, az Isten nektárral töltötte, spéci diétással és élvezettel szürcsölgették a finom nedvet. A vendég is ringatódzott a netzben és mosolyogva nézték a két ádázt, ahogy dobálják a gombolyagot és Őrangyalka megpróbálja visszaszerezni. A vendég halkan dúdolta a dalt, melyet az úton jövet zümmögött, gyevuska, nyújtsd a kis kezed,...

…. csillagfény hullt le ránk,.... elfelejteni nem lehet, ő dalolta de rég...

Az Isten belebámult a kehelybe, arca kikerekedett és bekapcsolódott a dallamba. Mély hangjára rezgett a csillagfény és a galaxisok, pillantása puhán ölelte Vírusost, micsoda dalokat tudsz te, mondta gyanúsan lágy hangon.

Ittak és dúdoltak. Luciferke és Lucibaby is egymásra néztek a szomszéd kertben, a Vírusos jött, mondta Baby és elnevette magát. Ahá, szólt Ferke, miközben még egy lapát szenet dobott a tűzre.

Az Isten is zümmögni kezdett valamit,

…..és mint egy fuvallat felröppent a dallam. Beleborzongtak a völgyek, a fák, az állatok nőstényei, a madarak égnek emelték szárnyaik, méz cseppent virágkelyhek mélyén, szarvasok bődültek az erdőkben,

Vírusos hallgatta a dalt és mikor az utolsó hang sikoltása is elcsengett, felemelte fejét, csendesen szólt: gyönyörű: Mesélsz majd róla?

Az Isten ránézett, az emlékezés lágy fénye ragyogott az arcán és valahová a végtelen végére nézve kezdte: Meséljek? Tudod, nemrégiben 5, vagy 6 milliárd éve ,....