Kevesen születnek gazdagnak ám a leleményes, kitartó és törekvő emberek előtt megnyílnak a kapuk, és valóra válthatják álmaikat még akkor is, ha alacsony sorból származnak. Ennek ékes bizonyítéka a Rothschildok története.
A család neve ma már egyet jelent a gazdagsággal, a befolyással és a mérhetetlen pénzügyi hatalommal. Történetük szorosan összefonódott Európa történelmének nagy fordulataival. A Rothschildok mindenhol ott vannak, ahol a tőke mozgásba lendül. Hol nyíltan, hol a háttérből irányítják a gazdaságot, miközben megmaradtak a stabilitás és a biztos befektetés örök szimbólumainak.

Meggazdagodásuk története az 1700-as évek közepén kezdődött Frankfurt am Mainban, ahol a ősapa Meyer Rothschild és elődei generációkon keresztül éltek. Körülményeik korántsem nevezhetők rózsásnak, hiszen a város szigorúan őrzött és elzárt zsidónegyedében állt a házuk, rajta vörös cégtáblával, amit németül rotschild-nak neveznek. (Idővel a család ezt a nevet vette fel.) Az ifjú Meyer tanoncéveit Hannoverben, az Oppenheimer-bankházban töltötte, miközben családja Frankfurtban még jobban elszegényedett, és már nem az utca jobbik felén; a vörös cégéres házban laktak, hanem egy roskadozó, nedves viskóban, amely a kapu fölött himbálódzó cégérről a Serpenyős ház nevet viselte.

Az érmekereskedő
Ebben a házban kezdte az üzletet Meyer Rothschild. Először régi pénzekkel kereskedett. Maga írta a katalógusokat, s a pénzekkel végigvándorolta a német fejedelemségek és hercegségek sorát. Így került kapcsolatba a régi pénzeket győjtő előkelőségekkel, és egy ízben Vilmos herceg, Hanau uralkodója is vásárolt tőle néhány pénzdarabot.
Hamarosan Meyer afféle pénzváltó helyiséget is berendezett a Serpenyős házban, ahol különféle fejedelemségek több tucatnyi pénznemét át lehetett váltani. A pénzváltás jövedelmét Rothschild az éremkereskedelem kiterjesztésére használta. Megvásárolta néhány szorult helyzetbe került éremgyűjtő anyagát, és új szerzeményeivel ismét végigjárta a német hercegségeket. A kapcsolatok bővülése végül odavezetett, hogy a Serpenyős ház falára 1769-ben új táblát szegeztek. Ezen a Hessen-Hanau hercegi ház címere díszelgett, és alatta: Meyer Rothschild, őfensége Vilmos hanaui herceg ügyintézője.

Az üzlet beindul
Ez az ügyintézés óriási jelentőséggel bír a Rothschildok sorsának alakulásában. Vilmos herceg nem volt érdektelen figura. Unokája volt II. György angol királynak; egyben unokatestvére III. Györgynek, s emellett a dán király unokaöccse, a svéd király sógora. De nem ez volt benne a különleges, hanem az, hogy első volt a német fejedelmek sorában, aki a kékvérű kapcsolatokat az uzsorakölcsönnel és a harácsolással párosította.
Vilmosnak fél Európa koronás fői tartoztak  és még a hesseniek véréből is aranyat csinált. Kemény kiképző őrmesterei fegyelmezett és mindenre elszánt zsoldosokat neveltek. Amikor egy-egy század készen állott, rendszerint az angoloknak adta el őket, hogy a gyarmati seregeket erősítsék. Ráadásul, ha megölték egy katonáját valamely távoli gyarmaton, Vilmos kapott érte kártérítést.
Amikor Meyer bekapcsolódott Vilmos üzletébe, egy sor más pénzváltó mellett időnként őt is megbízta egy-egy külföldi adósság behajtásával, természetesen tisztes jutalék ellenében.
A gazdagodó család új házba költözött, melyen immár zöld cégtábla lógott, és így a Grünschild nevet viselte.
A vagyonnal azonban még nem voltak elégedettek. Igaz, hogy a frankfurti gettóban ők voltak a leggazdagabbak, de a német hercegségek pénzváltó- és kereskedővilágában még csupán jelentéktelen szereplők.

Apjuk nyomdokában
Az igazi pénzügyi robbanás Meyer öt fiához kapcsolódik. A fiúk közül Amschel később a német föderáció kincstárnoka lett. Salomon a bécsi Rothschild-ház megalapítója. Nathan hosszú évek múlva Anglia legnagyobb pénzügyi hatalmasságává emelkedett. A negyedik fivér, Kalmann, a nápolyi Rothschild-bankházat alapította. Végül az ötödik, Jákob, a Francia köztársaság, majd a császárság korszakának valóságos pénzügyi diktátorává nőtt.
Az első nemzetközi fogást az öt Rothschild fiú 1804-ben azért tudta lebonyolítani, mert a dán királyság teljesen tönkrement. A dán király nagybátyja volt a dúsgazdag Vilmos hercegnek. Ezért Vilmos azt gondolta: ha Dániának úgy tud kölcsönt nyújtani, hogy az üzletnél neve ne szerepeljen, akkor megfelelő uzsorakamatot követelhet. Hiszen a dúsgazdag hercegi unokaöccs mégsem kopaszthatta meg nyilvánosan a csődbe jutott királyi nagybácsit. A szerződés tehát a Rothschildok neve alatt futott. A milliók valójában Vilmos kincstárából érkeztek, s a Rothschildok a titoktartásért kapták a hasznot. A dán csel után a Rothschild-ház a legjobb úton volt afelé, hogy az egyik leggazdagabb európai uralkodónak számító Vilmos udvari bankárává váljék.
Ekkor azonban váratlan fordulat történt, s úgy tűnt, Napóleon megjelenése elsöpri a szépen induló üzletet.

Trükkök, cselek, ravaszság
1806-ban a francia hadsereg Hessent is megszállta. Vilmos elmenekült, ráadásul az öt fivér közül Nathan is Londonban ragadt, egyre inkább elszigetelve a kontinenstől.
Napóleon pénzügyminisztériuma azonban bárhogy igyekezett, nem bírt a Rothschild családdal. A trónfosztott Vilmos herceg adósai hivatalosan a francia kincstárnak kellett volna fizessék tartozásaikat. Ám négy Rothschild fiú dupla fenekű hintóban száguldozta végig a német hercegségeket, és busás jutalom fejében a francia hatóságok orra előtt szedte össze Vilmos herceg kintlévőségeit. A francia rendőrség megjelent ugyan a frankfurti gettóban, és feltúrta a zöld cégtábláról elnevezett házat, ott azonban csak egy görnyedt és reszkető kező pénzváltót talált, rémült feleségével. Vilmos herceg adóslevelei az országutakon futó Rothschild-hintók kettős padlója között rejtőztek.
Persze a Vilmos számára összeszedett pénzt nem kellett - és nem is lehetett - nyomban átadni őhercegségének. A Rothschild fiúk így befektetés után néztek. Ideális lehetőséget kínált a Napóleon ellen küzdő Anglia blokádja. E blokád éveiben a fűszerek, gyarmatáruk s a különböző nyersanyagok egész sora csak csempészúton juthatott át a kontinensre, s ennek a csempészhálózatnak a megszervezése szempontjából kincset ért, hogy Nathan Londonban rekedt. ő építette ki a blokádon áttörő csempészhálózatot, melyen keresztül a gyapot, selyem, dohány, cukor, kávé áradt át a kontinensre.
A csempészésből befolyt hatalmas vagyon már elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Rothschildok hozzáfogjanak mai, igazi foglalkozásukhoz. A Rothschildok abbahagyták a csempészést, és ettől kezdve egyetlen árut adtak el: a pénzt.

A nagy fogás
Miután a csempészés alaptőkéje a Vilmos herceg számára titokban behajtott pénzösszegekből származott, a hercegnek fantasztikus vagyona volt a Rothschildok kezelésében. Az volt a nagy kérdés, hogyan lehet ezt a pénzt a blokád körülményei között hasznot hajtóan befektetni. A testvérek elhatározták, hogy Napóleon bukására fognak spekulálni. Meggyőzték Vilmos herceget is, hogy a náluk lévő vagyonát fektesse angol államkölcsönökbe. A megbízást és a pénzt ismét Nathan Rothschild kapta meg, akihez testvérei csempész-összeköttetés segítségével juttatták ki a hatalmas összeget. Az eredeti megbízás úgy szólt, hogy 72 fontnyi átlagárfolyamon vásárolhat Vilmos pénzéből angol államkötvényt. Az angliai Rothschild azonban megvárta, míg Napóleon ideiglenes sikerei miatt az angol államkötvények leesnek - olcsóbban vásárolt, és a különbséget zsebre tette.
Ekkor a londoni Rothschild-ház már olyan hatalom volt, hogy Vilmos üzletei nem elégítették ki: nagyobb hal után néztek. Ez a Kelet-indiai Társaság aranykincsének eljuttatása volt az Ibériai-félszigeten harcoló Wellington hercegnek. Az egyetlen út persze Franciaországon vezetett keresztül. A Rothschildok vállalták a feladatot, s ezzel Nathan Rothschild egy csapásra Anglia hadseregének bankárja lett.
A feladatot a Rothschild fivérek azzal az éles és finom ravaszsággal oldották meg, amely a későbbiekben is olyannyira jellemezte őket. A módszer viszonylag egyszerő volt. A legfiatalabb Rothschild fivér, Jakob váratlanul megérkezett Párizsba, és házat bérelt, felkeltve a francia hatóságok figyelmét. A Rothschildok hamis leveleket írattak. Ezeket a leveleket Jamesnek címezték. A levelekben az állt, hogy a Rothschildok aranyat akarnak kihozni Angliából, de ezt az angol kormány ellenzi, mert fél attól, hogy az arany kiáramlása meggyengíti az országot. A Rothschildok kegyesen hagyták, hogy a hamis levelek a francia titkosrendőrség kezére kerüljenek. Napóleon pénzügyminisztériuma bekapta a horgot. Ha az angolok nem akarják, hogy arany jusson ki Angliából, akkor segíteni kell ezeket a derék Rothschildokat, hogy mégis kicsempészhessék azokat az átkozott aranyakat. Így a franciák segítségével az arany akadálytalanul jutott át a Csatornán, ahonnan James Rothschild juttatta Párizsba, és Kalmann Rothschild ő a későbbi nápolyi nábob  spanyol bankárok segítségével juttatta át a Pireneusokon.

Európa első bankárai
A waterlooi csata Angliát Európa első hatalmává tette - a Rothschildokat pedig Európa első bankáraivá. A Rothschildok waterlooi fogását az tette lehetővé, hogy a napóleoni háború idejében a bonyolult, titkos és veszélyes pénzügyi megbízások végrehajtására az öt Rothschild fivér páratlan hírvivő és futárszolgálatot szervezett. Az információ pénzt ért. És mi lehetett értékesebb információ a waterlooi csata kimeneténél A kapcsolat világos volt, s a londoni tőzsde reszketve figyelt. Ha Napóleon győz Waterloonál, akkor zuhannak az angol államkötvények. Ha veszít, akkor császársága összeomlik, s az angol államkötvények az égig emelkednek.
1815. június 19-én, a késő délutáni órákban egy Rothworth nevő Rothschild-futár Ostende kikötőjében felszállt a Rothschildok futárszolgálatának egyik gyorsjáratú hajójára. Nathan Rothschild június 19-ének éjszakáját a Csatorna angol partjának egyik kikötőjében, Folkestone-ban, a rakparton töltötte. 20-án hajnalban már tudta, hogy Napóleon elvesztette a waterlooi csatát. A Rothschild-futár nyolc órával korábban ért át a Csatornán, mint Wellington hírvivője.
Nathan Rothschild először az angol kormánnyal közölte, hogy Napóleon vereséget szenvedett  azután elment a tőzsdére. Egy átlagbankár ilyen információ birtokában valószínőleg minden pénzén angol állampapírokat vásárolt volna. De nem Nathan Rothschild!  eladott angol államkötvényeket méghozzá tömegével! A tőzsdén végigszaladt a hír: Rothschild elad! Nyilván tud valamit: Waterloo elveszett. S a londoni Rothschild tovább öntötte a piacra az angol államkötvényeket. Amikor az államkötvények mélyponton voltak, de a tőzsde még nem ébredt fel, egyetlen mozdulattal visszavásárolt mindent, amit eladott, csak éppen az eladási ár töredékéért. Néhány perc múlva a tőzsdére is megérkezett a hivatalos hír Napóleon vereségéről. Az angol állampapírok értéke magasra szökött, és a Rothschild-bankház szinte számlálhatatlan profitot söpört be.

Már csak nemesi cím kell! Ezután már csak egy apróság maradt hátra: nemesi címet szerezni maguknak. Mivel Napóleon bukása után a Rothschild-bankház bonyolította le a Londonnak, Bécsnek és Berlinnek fizetett 120 millió font értékű francia pénzügyi segélyeket, és az ő kezükön futottak át a Bécsnek szánt angol pénzügyi segélyek is, ezért a Rothschildok 1817 táján finoman jelezték a bécsi udvarban: megérdemelnének valamiféle kitüntetést. A bécsi udvari tanácsos először egy gyémántokkal kirakott szelencét akart küldeni elismerése zálogául. Ám a Rothschildok közölték az udvarral, hogy gyémántokkal el vannak látva, ehelyett inkább nemességet igényelnek. A meghökkent udvar nem tudott mit tenni, megadták a családnak azt a jogot, hogy vezetéknevük elé  a von szócskát odabiggyesszék. Ez ugyan nem volt sok, mivel a legalacsonyabb nemesi rangot kapták meg izraelita származásuk miatt. Közben arra is felszólították őket, hogy terveztessenek maguknak családi címert.
A fivérek nem voltak szívbajosak, s a császári hivatal elé olyan címertervezetet nyújtottak be, amely egy főhercegnek is becsületére vált volna. Volt abban minden: sastól a leopárdig és az oroszlántól az öt fivér egységét jelképező, egy marokba fogott öt arany nyílvesszőig. Ráadásul a címert körülvevő díszítésekre még koronás, páncélozott fejeket is terveztek. Az üggyel foglalkozó császári hivatal rémült levelet írt a pénzügyminiszternek, panaszolva, hogy a Rothschildok címerterve megvalósíthatatlan, mert a heraldika törvényei szerint nem jár alacsony nemesi rangjukhoz se korona, se oroszlán, se sasmadár. A címertervet így elutasították. Átmenetileg.
Nem sokkal később, 1822. szeptember 23-án a Rothschild ház 900 ezer aranyforint személyi kölcsönt adott Metternichnek, a császár mindenható kancellárjának, hétévi visszafizetésre és különösen kedvező kamatra. Öt nap múlva egy császári parancs mind az öt Rothschild fivért bárói rangra emelte, és a heraldikai iroda bürokratái fogcsikorgatva engedélyeztek mindent, amit a Rothschildok beleterveztettek a címerükbe: sast, oroszlánt, sisakot.
Ma is ez, a Metternich kegyéből kapott címer díszíti a Rothschild-bankházak személyi használatra szánt levélpapírjait.