Lóg a lábunk, hármasban ülve a felhő szélén. Az eső pancsol a vízben, Istenke
morgolódik, hogy ne fröcsköljön, mert lelöki, vagy esik, vagy üljön rendesen. Az eső meg szamárfüleket mutogat és röhögnek. Én meg csak nézelődöm, föl s le.
Lent még az őszi nap bágyadozik, amarra madarak húznak dél felé.
Csendben dúdolgatni kezdek a távolba bámulva,
................Kendőbe zárta ősz haját,....
...............Ahogy a régi nagymamák...
Hogy hogy régi, kérdi Istenke kíváncsian ?...
Hogyan? Te ismerted, ugye? Tényleg, ősz haja volt, pedig még csak 56 éves volt. Fáradt, munkával telt életének, 4 gyerek egyedül nevelésének, a mélységes szegénység szürke éveinek  egy csillaga lettem, én, az első unoka.
...........Tedd össze így a két kezed......
...........Így teszi minden jó gyerek....
.........................................................
...........S nevettünk,-Isten tudja , miért.
...........Kell ott fenn egy ország....
...........Mely talán ránk is vár.....
Felnézek. Mintha szürke szálak úsznának az égen, egy felhőt egy csöpp kéz hajt félre és mintha egy tekinte símogatna.
Istenke ne bólogass, mint a lovak a sarki korcsma udvarán. Tudod, ott, ahova csak az utcáról mertem bekukucskálni, ahol a bőrkötényes kocsisok itták korsóból a sört, a lovak zabostarisznyából ropogtatták a falatokat, vagy szénát rágtak.
.......... Nézz csak fel, az ég magas......
...........Csak hadd mondják, hogy nem igaz.....
...........Mit tudnak ők, a repülők...
...................
...........Kell ott fenn egy ország...
...........Mely bárkit átölel....
...........Kell ott fenn egy ország....
...........Amit sosem rontunk el