...A Tizemeletes sötéten meredt a Holdra a rongyos felhők felé.

Friss,tavaszi szél kergetödzőtt a rongyosra tépett felhőkkel és a Hold vidor, kerek képpel röhögőtt játszódásukon. Palya kissé botladozva lépegetett hazafelé, mellette Béla, a prímás. Béla léptei biztonságosabbak voltak, mert csak mértékkel nyeldekelte a fizetett poharakat, melyekkel a vendékek tisztelték meg, de Palya mértéke nagyobb volt.

Amint botladoztak a házak között, keresve, hogy melyik is az övék a sok egyforma közül, Bélának ötlete támadt. Figyelj csak, kiácsunk az asszonynak! Palya némi értetlenkedéssel nézett rá, de Béla már ki is csomagolta kendőjéből nyirettyüjét és álla alá kapva, megrántotta a vonót.

A hangok vídám sikkantással röppentek az ablakok felé. Palya elvigyorodott és nyikorgó hangon bőgött bele a sötétbe, hogy aszongya:

Ákácos úúúúút, ha végig.....

Igazság az volt, hogy állni is elég nehezére esett, hát még menni. Béla is a padra ült, miközben szemét félig csukva, csak úgy a maga örömére nyaggatta a húrokat. Arra gondolt, mikor is volt? Jó régen, mikor még csak alig elhagyva a suttyó kort, az első hegedűjével lopakodott egy lány ablaka alá, aztán felcsendült: Ó hadd tekintem szép szemed, amelyből édes álmom, boldogságom integet,...még emlékezett a lány apjának dörmögésére: az 5.ujjal fogd a húrt és a lobbanó gyertyafényre.

A Tízemeletes ablakaiban sorba gyúltak a fények, az üvegtáblák kissé kinyíltak és innen-onnan csengő csilingelő kacagás húllott csörömpölve a földre.

Palya kétségbeesve nézett körül, jóságos ég, melyik lehet az övé?

Torkából azért harsogott a dal, és Béla jókedvűen húzta.

Csak egy kislány van a világooooooóón....

A Hold teljes pofával röhögött, és az ablakok ragyogtak.

Még Julisnéni a 74 évével is gyújtott egy gyertyát.