….......A Weisz lányok szépsége közismert volt és mindenki csodálta. Pakson Weisz Miksa fuvaros korának igyekvő polgára, felesége Spitzer Janka híresen szépasszony , lányai pedig minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a mamán túltegyenek. Az egyszem fiú nem az okosságával tünt ki, nővérei kényeztetése sem használt.

Lolát szépsége Monte Carlóba és Amerikába vitte. Elég okos volt, hogy felfedezze, teste önmagának is, másoknak is örömet okoz, de tudta, hogy egy idő után már csak önmagának. Így rendezte be az életét és megrázkodtatás nélkül vette tudomásul, mikor eljött az ideje, hogy mások már nem annyira érdeklődtek.

Borbála volt a fiatalabb Weisz lány. Fínom szépsége, álmodozó tekintete és gyenge termete nem igazán tették alkalmassá, hogy szépségét gyakorlati éertékekre tudja váltani.

Egy farsangi bálon ismerte meg le Fevré Ervint. Az ifjú rokonokat látogatott Pakson, és szíve nagyott dobbant, hogy meglátta Borbála kisasszonyt. A dobbanás kölcsönösége folytán az atyák hamar megállapították, hogy akadály a frigy előtt nem forog fenn. Így, miután Ervin úrfi gyakorta ült a Budapest-Paks hajó és Máv járaton, a szüretet nehezen kivárva, a vármegyére szóló haszene megtörtént.

Az ifjú pár Budapesten lakva, Borbála nagyban emelte Ervin úr ázsióját, és a Dohányutca környékének szorgos polgárai előtt nagy becsben állt a

le Fevré család. Borbála szépsége fénylett a szalonjukban, de a sólet illata is csalogatta a vendégeket a folyosón.

Borbála ragyogott. Rajongó pillantásokat vetett az ő Ervinjére és az ifjú is büszkén húzta ki derekát, mikor karonfogva sétált asszonyával a Váci útcán. A férfiak irígy pillantásai igen nagy elégedettséggel töltötték el.

Jött a nyár. Egy hétvégén koraeste Ervin arcát egy bogár csípte meg a Dunakorsón. Egy kis vörös folt, semmiség, legyintett Ervin úr.Éjjel felébredt, zúgott a feje, izzadt. Az arca dagadt volt és vörös. Lüktető fájdalom hasogatta. Borbála asszony a konyhából vizesruhát hozott, a jégládából egy darab jeget tört a mozsárban, kicsi sót tett rá és gyengéden Ervinkéje arcára helyezte.

Erwin kicsit megkönnyebült.

Délelőtt orvost hívtak. A jónevű doktor azonnal intézkedett, a mentő a Fasori szanatóriumba vitte Ervint.

A sebészprofesszor tekintete igen komolyá vált, mikor Ervint meglátta. A torkát köszörülte, a kedves mama és papa iránt érdeklődött Borbála asszonynál.

Csörögtek a telefonok, csomagolás és a vonat máris repítette a szülőket Pestre. Estére az összegyűlt család előtt, miközben Borbála asszony sűrün cserélte a hideg borogatásokat Ervin arcán, a Professzor komoly hangon tájékoztatta a családot, hogy bizony a baj nagy,. Phlegmone faciális, streptococcus infektió. Csak a Mindekfeletti! A felcsukló zokogás jelezte, hogy megértették.

Ervit két nappal később temették.

Borbála asszony mosolyogva állt a sír szélén és vídám hangon szólt: siess haza, várlak!

Hónapokig kezelték Borbálát. Csak mosolygott és várta az ő Ervinjét.

Weisz Miksáné leányával Biaritz partjain sétált. Csak a fájó kérdésekre nem tudott válaszolni, hogy Ervin mikor jö.

Hazajöttek. A Weisz lányok sorban látták vendégül Borbálát hosszabb rövidebb időre. Borbála engedelmesen ment velük és békésen üldögélt esténként az ajtót lesve.

44 novemberében is békésen ment az úto és csendesen állt a tömegben.

Aztán felkiálltott az őrre, Ervin jön már?

És amikor a puskatus az arcába sújtott, csak annyit szólt,

Jövök, Ervinkém.

Borbálának nincs sírja.

Ő volt Weisz Borbála, le Fevré Ervinné.

44. Óbudai téglagyár.