Elcsuklott a hangja, zilálva kapkodta a levegőt, egy pillanatra csend lett. Sajnálom, mondta az Isten,....

Sajnálod! És azt hiszed ezzel elintéztél mindent? Na gyere csak, elkapta az Isten kezét és húzta magával.

Bekapcsolta a Világszemet és a képernyőn feltüntek vízhullámok, sodortak házakat embereket, állatokat. A gátak anyagából pazar villákat építettek, ahol gazdag öregurak pudvás tökeiket lóbálva sétálgattak a kertben, paradicsomi állapotú mesésszépségű nők odavetett fillérekért legyezték a vénségeket.

Egy csavarás a gombon gyerekek robotoltak szövőszékek mellett, süppedő szőnyegeket szőve, sovány testük csontjai áttüntek bőrükön. Egy másik csavarással láthatóvá vált, hogy katonák lőnek, robbantanak, házak dőlnek romokba, gyerekekkel rongyos asszonyok kapirgálnak a földből gyökereket, gumókat, hogy legyen valamit rágcsálni.

Egy másik képernyőn látszott, amint kurvákká tenyésztett nők vonaglottak fogadások és partyk forgatagában, alkohol és kábítószer mámorban torzult a pofájuk, miközben idiota tekintetű férfiak markolászták őket. „Csiklandott ringyók részeg sikolyával” telt a „napfényes” éjtszaka a bárgyú élvezetek torz vigyora sugárzott az arcokon.

Ezt, ezt akartad?

Azt hiszed ennek a csürhének elég számukra érthetetlen szabályokat kőbe vésni? Aztán lefekhetsz és időd végtelenjében merenghetsz „munkád” felett? Időd végtelenjébe akarod zárni csekélykén mért véges idönket, hogy mi végezzük el az egész teremtést újra és újra! De tévedsz! Nem fog sikerülni!

Mi teremtünk végtelen sorban egyszer csak ki fogsz maradni és nélküled is

fog működni az egész.

Gyere, nézd azt a lombikot! Ott, ott! Látod? Növekszik egy embrió, anya és apa nélkül! Általunk, emberek által teremtett! Lélek? Hhahaha! Na az mág nincs, de majd lehelünk bele! Van időnk várni, egy két évmillió, valakik csak lejönnek újra a fákról és újrakezdik. Nélküed, legfeljebb emlékeikben és Mitoszaikban a Nagy Villanásról fognak regélni és ékírásos égetett tábláikon egy legendás hős isteneknél tett utazásairól fognak regélni, aki elhozta magával az örökélet titokzatos kék virágát a beavatottaknak.

Az EMBER gúnyossan nevetett.

Az ISTEN elmosolyodott. Befejezted, kérdezte szelíden? Szép, egész ügyes vagy barátom. Látom, látod a hibákat.

Az ISTEN felegyenesedett. Most csak egy szót mondok neked, aztán okos kis buksidat törheted rajta holnapig Ma elálmosítottál a csacskaságaiddal, alszom egyet.

Az egy szó?

A SZERETET.

Csend lett! Megállt a Nap az égen, a csillagok dermedt fénye megfagyott, az ISTEN átölelte az EMBERT és csak halkan , kérdőn ismételte: A SZERETET?

….............................................#########..............................................