….......A Bora.........

….......A Bora.........

Kurva hideg ez a szél, hallod Isten? Jól kibabráltál velem ezzel a széllel. Miért?

Az Úr megvakarta a fejét, kezét a szélbe dugta, aztán elgondolkozva bólintott, tényleg hideg. Ilyen a Bora. Aztán elvigyorodott, Ádám vállára csapott és így szólt. Na gyere, elbújúnk elöle.

Kezét a homokba dugta, másik kezével homokot szórt az ujjaira. Már kis hegyecske volt az ujjai felett, odakiálltott Ádámnak, hé, gyere csak pisilj ide a homokra, mert nem akar összeállni!

Ígyen azt szépen elintézék a homokot, az Úr kihúzta az ujjait a homokból.

Az ottmaradt lyukakba csak bébújtak a Bora elől, mert ott nem volt hideg. Ha aztán mostanában arra jársz és bemégy a lyukba, akkor csak elakad a lélegzeted. Hűs a lég és tiszta. Csak felkapcsolod a villanyt, felülsz a kis vonatra, elindulsz befelé a lyukakba, mert az Úr ujjai igen hosszúak, nem hiszel a szemednek.

Fentről, a sötét égboltozatról szépséges kőszállak függtek alá, hegyükről évente csöppent egy vízcsepp, mely leperegve alúl egy felfelé meredő sztalagmitot növesztett. Az Úr jókedvében volt, a csepegő vízbe egy kis földsót kevert, ebből, abból és ilyen olyan színek pompáztak a köveken, zöld, sárga, vörös és rózsa, kék és fekete, vakítón fehér. A csúcsok összeértek, boltozatokat alkottak, a kövekből szőtt csipke mintái kúsza harmoniában táncoltak a kemény padlaton és kis tavacskák vizében nézték csillámló testük tükórképét.

ÓÓÓÓÓ! Sóhajtott Ádámka, de gyönyörű! Az Isten szerényen állt mellette és csak csendesen dünnyögött: Ó, semmiség az egész, ha fúj a Bora ide elbújhatsz.

Bosanka, mikor felkapcsolta a villanyt, ilyesmit mutatott a sok mafla embernek. Az Isten hallkan kacagott és nagyon meg volt elégedve magával.

Ráfújt a kőhúrokra és felcsendült a csodás harmonia a millióéves kőorgonán!

Lucibaby aprókat sikkantott örömében, még Luczí Feri is elismerően csettintett.

Nem rossz, nem rossz, mondta.

Hát ezt nem látta Rasid. Nem szereti a barlangokat.