"Csönd van, mintha nem is rezzennénk

S rohanunk a forradalomba."

Mint xilophon lapjai csengenek össze a napok a sorokkal, a szavak egymással, mikor zsenik hangja szól és mi csak állunk.

Egy részeg ember fekszik a síneken,
A bal kezében tartja a butykosát
És hortyog. Alszik hajnali hívesen.
Az Éj az úton most üget el tovább.

Kuszált haját már ékesitette sok
Giz-gaz szeméttel lágyan az éji szél,
Most hint az ég rá isteni harmatot
S meg nem mozog, csak melle zihál, hisz él.

Jobb ökle mint a talpfa olyan kemény,
Úgy alszik mint rég, anyja meleg ölén.
Ruhája rongyos. Még fiatal; legény.

A Nap se kél, az ég hamuszínre tört.
Egy részeg ember fekszik a síneken
És messziről lassan dübörög a föld.

Ja, csak úgy eszembe jutott, Radnóti Miklós özvegye egy kórházi ágyon bírkózik a halállal, méltatlan körülmények között és az ország csendben hallgat.

"és messziről lassan dübörög a föld"

Keselyűk hordják szét a leendő Radnótí museum kincseit.

Ja kérem, a karvalytőke idejét, évét éljük.