Azért több a realitása, mint az MDF győzelmének
Azért több a realitása, mint az MDF győzelmének
Természetesen keresem, hogy ezekben a mindatokban mi a raszizmus, nácizmus, fasizmus. vagy egyéb elítélendő mumus. Lesz persze bizonyára, aki addig keres, amíg nem talál, de ez legyen a kereső gondja. Itt az írás, olvassátok.
A párt elnöke, kormányfőjelöltje vasárnap Szolnokon, sajtótájékoztatón kijelentette, céljuk nem a második, vagy harmadik hely megszerzése a tavaszi országgyűlési választásokon, hanem a győzelem. Hangsúlyozta, radikális változásokat akarnak, hiszen az ország jelenlegi helyzetében már nem elegendő a tüneti kezelés.
Programjukról szólva példaként említette egyebek mellett a privatizáció és a bankrendszer újragondolását, csendőrség felállítását, a "vonzó életpályaként, vagy wellness-központként működő börtönök" helyett önfenntartó büntetés-végrehajtási intézetek kialakítását, valamint a nemzettudat helyreállítását.
Morvai Krisztina, a párt államfőjelöltje ugyancsak a Jobbik programját ismertetve azt mondta, olyan politikai erőre van szükség, amely képes változtatni például azon, hogy a rendszerváltás óta az állam a külföldi befektetőket és multinacionális cégeket támogatja a magyar vállalkozások kárára.
Mi ebben a "milyen is?" Elvtársak tiltakozni kell! Elvégre valaki az ország érdekeit, az emberek jobb életét akarja.
Jehu megkezdhetné a tiltakozást, hátha sikerül másokat is megvezetni. Százados marhaságokat kellene előkotorni, elvégre ez a JOBB propagandája, széltől a tisztességig.
Ami elfogadhatatlan, kéretik kijelölni és náci, fasiszta jelzőkkel ellátni.
Rajta!
Ps. A kék pontokat, /minusokat/ kéretik sorozatban nyomni.
Utolsó kommentek