Él és most már örökké.
Él és most már örökké.
Ady emlékezete
- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta szóval, tettel és hallgatással is? Mért békitik a símák alattomba' lány-duzzogássá haragvásait? Földön a magyar és földben a költő, dühödt markába rögöket szorit, melléről égre libbent föl a felhő, de tovább vívja forradalmait. A televény titokzatos honában izgat tovább, nem nyugszik, nem feled. Ezer holdon kiált és haragjában szeleket űz a Hortobágy felett. Szeleket, melyek úri passzióból a begyüjtött kis szénát szétszedik s a sülyedt falun fölkapják a hóból Dózsa népének zsuppfedeleit. Teste a földé. Földmívesé lelke, ezért koppan a kapa néhanap. Sírja három millió koldus telke, hol házat épit, vet majd és arat. Verse törvény és édes ritmusában kő hull s a kastély ablaka zörög, - eke hasit barázdát uj husában, mert virágzás, mert élet és örök.
mert élet és örök.
És Ady úr tiltakozik. Tiltakozik Semjén Zsolt ellen, mert ő otthon beszéli meg urával, barátjával, megverten , elesetten, mikor a lelkét roskadozva vitte, „Uram háborúból jövök én
mindennek vége, vége“
és magában jajdúl fel: „Csak nagyszerű nevedet tudnám“
de mit ért ebből Semjén Zsolt? Semmit.
És Ady úr tiltakozik! Énekli dalát a „Hazugság házról“, visszatekint és kiállt, „robogj fel láznak ifjú serege,
villogj tekintet, világbíró kardunk“
és lehajtja fejét a márványasztalra, bátor rettegéssel kiáltja:
„ Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba“
És Ady úr tiltakozik, felsikolt a Katókkal.
„ és Kató felsír a papi szóra,
s az a gyermek, a bethlehemi,
könnyezve tekint le Katóra“
És Ady úr tiltakozik, MERT ADY ÚR él,
most és mindörökké
Amen.
Utolsó kommentek