Az öreg felkelt.Későéjtszakai óra volt, már közeledett a korahajnalhoz. Szédült, karjaiban alig volt erő, szomjazott. Az előkészített ½ l vizet itta, a csokoládészeletet mohón ette. A másik szobában leült az asztalhoz,elővette a műszert, behelyezte a mérőcsíkot,megbökte az ujjbegyét és a kibuggyanó vért felfogta a mérőbe. 52 mg/dl. Közel a hypoglicémiás koma, az eszmélet vesztéshez. Érezte, már tudta, hogy mit kell tenni. A szöllöcukor pasztilákból vett be néhány szemet, egy korty likőrrel. Volt már gyakorlata, nem első eset,hogy lezuhant a vércukor. 32 mg volt a legalacsonyabb szint. Az volt érdekes, hogy mindig felébredt az alacsony szintre, de a 400-on felüli érték nem okozott rosszullétet, csak alig csillapítható szomjúságot. Emlékezett, hogy nyáron így jelentkezett a betegség, hirtelen. A melegben szomjas volt, de alig , hogy levette az üveget a szájáról, már ismét kinzó szomjúság gyötörte. Mikor a 3. palack víz fogyott el, rádöbbent, ez nem szomjúság, ez cukorbetegség. Tablettával nem lehetett beállítani, insulinnal lehet csak jól, rosszul szabályozni. Azóta van készenlétben egy dobozkában az inzulin, a cukor és a mérőeszköz. Több éves játék már, bőrének viszketésből tudja, hogy mikor emelkedik a szint, folyadékigényéből érzi a kritikus magasságot és eddig mindig megérezte, hogy zuhan, még sikerült megkapaszkodni.

Gondlkodik, hol vannak az iratai. Már megérdeklődte, a temetéshez kell a születési anyakönyvi kivonat is. Hülyeség.A holttest igazolja a születését.

Csak nézett a temetkezési vállalat ügyintézőjére, amint sorolta a szükséges dolgokat, csaknem elröhögte magát. Na de igazán nem illik a dolgozót kinevetni. Így aztán elképzelt halála igen megvidámította. Meg akarta kérdezni, hogy ugyan mi lesz, ha csak a személyi igazolvány lesz a zsebében, ha valahol felfordul és senki nem találja a paírjait, de nem tartotta illőnek, hogy röhögve jöjjön ki a temetkezési vállalat irodájából.

Tényleg, ideje lesz összeszedni a papírokat és felkészülni. Annyiszor megfogadta, hogy megcsinálja, mint az újévi fogadalmakat és pont úgy nem tartotta be. Annyit azért megtett, hogy egy csokor virágra van pénze. A temetéséről gondoskodjon, aki akar. Arra gondol, örökéletűnek kell lennie, mert ugyan senkinek nem akaródzik eltemettetni. Így kénytelen élni.

A szöllöcukor gyorsan hatott, 3-4 perc és rendbejött. Eszébe jutott, mi lenne, ha egy ilyen roham alkalmával nem lenne annyi ereje, hogy felkeljen és bevegye a cukrot? Semmi. Megmaradna a cukor, és kereshetnék az anykönyvi kivonatát.

Vídáman dudorászni kezdett, bárgyú szöveget egy bárgyubb dallamra és arra gondolt, a likőr egész jó volt.

Könyvei egykedvűen bámulnak rá a polcról. Kristálypoharai csillognak a vitrin polcain. Mi lenne, ha lesöpörné őket, csörömpölnének a földön, a fenét, neki kell összesöpörni.

Majd egyszer, ha elunta a komédiát. Akkor elővesz egy poharat, megtölti fínom itallal, kortyonként és tablettánként köszön el mindentől, mindenkitől. Mindenkitől? Ugyan kitől?

Na még egy szöllöcukorpasztilla, megtölteni a vizepoharat, jó melegen betakaródzni. Aztán jóreggelt, ti felkeltek, én lepihenek és alszom. Meddig? Mit tudom én? Fontos?

Az asztalon van a születési anyakönyvi kivonatom.

Pénz is van benne, nem sok, egy obolus.

Az öreg felkelt.Későéjtszakai óra volt, már közeledett a korahajnalhoz. Szédült, karjaiban alig volt erő, szomjazott. Az előkészített ½ l vizet itta, a csokoládészeletet mohón ette. A másik szobában leült az asztalhoz,elővette a műszert, behelyezte a mérőcsíkot,megbökte az ujjbegyét és a kibuggyanó vért felfogta a mérőbe. 52 mg/dl. Közel a hypoglicémiás koma, az eszmélet vesztéshez. Érezte, már tudta, hogy mit kell tenni. A szöllöcukor pasztilákból vett be néhány szemet, egy korty likőrrel. Volt már gyakorlata, nem első eset,hogy lezuhant a vércukor. 32 mg volt a legalacsonyabb szint. Az volt érdekes, hogy mindig felébredt az alacsony szintre, de a 400-on felüli érték nem okozott rosszullétet, csak alig csillapítható szomjúságot. Emlékezett, hogy nyáron így jelentkezett a betegség, hirtelen. A melegben szomjas volt, de alig , hogy levette az üveget a szájáról, már ismét kinzó szomjúság gyötörte. Mikor a 3. palack víz fogyott el, rádöbbent, ez nem szomjúság, ez cukorbetegség. Tablettával nem lehetett beállítani, insulinnal lehet csak jól, rosszul szabályozni. Azóta van készenlétben egy dobozkában az inzulin, a cukor és a mérőeszköz. Több éves játék már, bőrének viszketésből tudja, hogy mikor emelkedik a szint, folyadékigényéből érzi a kritikus magasságot és eddig mindig megérezte, hogy zuhan, még sikerült megkapaszkodni.

Gondlkodik, hol vannak az iratai. Már megérdeklődte, a temetéshez kell a születési anyakönyvi kivonat is. Hülyeség.A holttest igazolja a születését.

Csak nézett a temetkezési vállalat ügyintézőjére, amint sorolta a szükséges dolgokat, csaknem elröhögte magát. Na de igazán nem illik a dolgozót kinevetni. Így aztán elképzelt halála igen megvidámította. Meg akarta kérdezni, hogy ugyan mi lesz, ha csak a személyi igazolvány lesz a zsebében, ha valahol felfordul és senki nem találja a paírjait, de nem tartotta illőnek, hogy röhögve jöjjön ki a temetkezési vállalat irodájából.

Tényleg, ideje lesz összeszedni a papírokat és felkészülni. Annyiszor megfogadta, hogy megcsinálja, mint az újévi fogadalmakat és pont úgy nem tartotta be. Annyit azért megtett, hogy egy csokor virágra van pénze. A temetéséről gondoskodjon, aki akar. Arra gondol, örökéletűnek kell lennie, mert ugyan senkinek nem akaródzik eltemettetni. Így kénytelen élni.

A szöllöcukor gyorsan hatott, 3-4 perc és rendbejött. Eszébe jutott, mi lenne, ha egy ilyen roham alkalmával nem lenne annyi ereje, hogy felkeljen és bevegye a cukrot? Semmi. Megmaradna a cukor, és kereshetnék az anykönyvi kivonatát.

Vídáman dudorászni kezdett, bárgyú szöveget egy bárgyubb dallamra és arra gondolt, a likőr egész jó volt.

Könyvei egykedvűen bámulnak rá a polcról. Kristálypoharai csillognak a vitrin polcain. Mi lenne, ha lesöpörné őket, csörömpölnének a földön, a fenét, neki kell összesöpörni.

Majd egyszer, ha elunta a komédiát. Akkor elővesz egy poharat, megtölti fínom itallal, kortyonként és tablettánként köszön el mindentől, mindenkitől. Mindenkitől? Ugyan kitől?

Na még egy szöllöcukorpasztilla, megtölteni a vizepoharat, jó melegen betakaródzni. Aztán jóreggelt, ti felkeltek, én lepihenek és alszom. Meddig? Mit tudom én? Fontos?

Az asztalon van a születési anyakönyvi kivonatom.

Pénz is van benne, nem sok, egy obolus.