Már írtam, nagyanyánál nőttem fel

    Az első unoka voltam, a kedvenc, a csodálatos, a legszebb, legokosabb és az összes leg. Ezt persze láthatjátok ma is, csak rám kell pillantani. Az igazság ugyebár örökérvényű. Józsi volt anyám báttyja, aki mindíg lekéste a Mikulást, aki nagysietve akkor érkezett, mikor a Mikulás már elment. Csak azt nem értettem, hogy mikor ezt egyszer szóvátettem, hogy ez a Józsi milyen peches, mindíg elkésik, miért nevet mindenki úgy, hogy a könnyük is potyog. Azért csak találkozhatott a Mikulással, mert láttam a kabátján néhány fehér vattaszerűséget a Mikulás szakálából.                                            A Józsi ilyenkor december elején eltünt, a családból senki nem látta. Esténként nem járt udvarolni, a fene tudte, mit csinál. Sokára derült ki, hogy a Józsi kenyeret vett, éles késsel szeletelte 3x2x2 cm-es darabkákra, szárította. Azidőtájt még papírbolt volt, színes staniolt és selyempapírt lehetett kapni ívben. A Józsi ezekből is vásárolt. A selyempapírt téglalapokra vágta, ollóval vágta a végeket, a színes staniolokat szabta, a száraz kenyeret csomagolta és csiribí csiribá, készen  volt az örökös szaloncukor. Örökös volt, mert ezt nem ette senki. Az evésre szántak a fa alján halmokban voltak, mindenféle más fínomságokkal. A Józsi dolgozott. Vágott, szabott, csomagolt, fonalat kötözött, aztán este elkezdte a karácsonyfát dísziteni. A "cukrok" egyenként kerültek az ágakra, a színek dallamba komponálva, és a fonalak egyforma hosszúságon lógatták a pehelykönnyű "cukrocskákat." Józsi tehette, Józsinak nem volt gyereke. Az ágak fekete cérnával felkötve, nehogy lekonyuljanak, a szoba hidegében állt a fa és naponta egy- egy ág készült el. A díszek a színek dallamában komponálva mint a magas cé csillogtak, az ezüstszálak középen a leghosszabbak, a szélek felé rövidültek. Igazi jégcsapok voltak. Gyertyák álltak őrt az ágak végein, közelükben csillagszórók meredeztek. Ágak lettek kivágva, az üres helyre új furatban ült egy ág. Olyan volt a fa, amilyen nincsen. A Józsi festett is, József A.-val és Berda Jóskával, meg festőkkel barátkozott, a Józsi volt a család szörnyűsége, a fekete bárány, a titkon irigyelt, a mindíg korholt, a Józsi, aki élt és nem törödőtt senkivel. A Józsi volt, aki mindíg nyakkendősen, borotváltan és fényes cipővel járt, a Józsi volt az úr. A Józsi volt, aki süvölvény korom egyik karácsonyára egy vadonatúj Csepel kerékpárt csempészett a karácsonyfa alá. Mai napig rejtély, hogyan csinálta, de ott volt. A KERÉKPÁR! A Józsi, a bolond.                                                                     Készüljünk a karácsonyra! Előre bolondok, bolond álmokat álmodók! Gyúrjátok asszonyok a süteményeket, nagymamák vegyétek meg a babákat, nagypapák, villanyvonathoz alkatrészeket, apák a villanyvonatot és gőzgépet, minden álmot, amelyet ti nem tudtatok megálmodni! Jön a várt, a gyűlölt, a szeretett, a csodás karácsony.Talán fehér lesz!