...és mással is kibírjuk, ha egyszer úgy muszáj,
Ádámka belemarkolt az aranyló zuhatagba, felnevetett, szeme kigyúlt és tagjait erő, melegség járta át. Elvetette magát, ringatódzott, régi illatok emlékei zúdultak orrába, a fény felé fordította arcát és hófehéren villogott a foga, torkából harsogott a kiálltás, csápolt karjaival. Lilith nevetve boritotta rá aranyló fürtjeit, énekelve incselkedett Ádámkával, mint egykor, mikor Isten teremtő dühében Évát formázta Ádámának. Lilith símogatta bordája helyét és Ádámka alig érzett fájdalmat. Hemperegtek, mint valaha, szeretkezéseik idejében, mert minkettő győzni akart és harc volt, dacos verekedés orgazmusuk.
Aztán az Isten közéjük csapott és Ádámot Éva mellé állította, Lilithet pedig, kit elsőként, meredt teremtő kedvében teremtette, időkön és tereken űzte, mint önmagát, hogy megsokszorozza a világokat. Lilith az Isten párja szárnyalt és dacolt a teremtővel, mert ölében ő is ott hordta a teremtés erejét. Csak néha szárnyalt vissza Ádámka felé és nevetve nézte Ádámka birkózásait Évával. Csúfondáros kacagása fel-felébresztette Ádámkát és olyankor ült, hátát a fának támasztva és bámulta a csillagokat. Éva, mit se tudva, észre sem véve az elsuhanó éjfekete zuhatagot Ádámka szemei előtt, szuszogva aludt.Ádámka nem tudta mit érez, csak vágyakozva keresett mindig valamit. Így esett, hogy Évával az almába harapott és fejét verte a fába, mert már tudott, a tudás fájt. Nem akart az örökélet fájának gyümölcsébe harapni, halni akart, a tudás fájdalmától. Az első könnyek folytak az arcán, belűl marta a fájdalom és tudó szemei többé nem látták tudatlansága boldogságát. Nagy volt a harapás, keserű a gyümölcs. Fülei hallották a hangot, de már tudta, a földön van és soha nem emelkedhet a régi magasságokba.
Ádámka kapaszkodott az aranyló, örvénylő sugarakba, melyek lassan vörösödtek, sötétedtek, amint a fény ereje és heve alábbhagyott. Lassan fáradt Ádámka, Lilith hangja is halkult, a fürtők feketén örvénylettek a sötétben, Ádámka melle zihált mikor a feketéllő örvénybe bukott. Még érezte Lilith karjait, ahogy fölemelt testét, de ijedt sikolyát már csak messziről és halkan hallotta.Lilith lelkét elfogva eszeveszett szágúldásba kezdett aerákon, világokon át, zokogva, vijjogva, a lelkek óráján, poklok és mennyek terein.....
Éva némán ült Ádámka mozdulatlan teste mellett a parton, csak nézte, nézte a vizet, míg kiszakadt belőlle a sikoltás, mely bejárta a tereket, hogy utólérje Ádámka lelkét.
Utolsó kommentek