A rendszerváltás egy másik oldala

Bolonkát elsején széles ívben rúgták ki a vállalattól. Nem vígasztalta az sem, hogy nem volt egyedül, barátain kívül még vagy harmincan tépték a pofájukat, hogy akkor ők most mit csináljanak? Ezzel senki nem törödőtt. A kocsma tele lett velük és a poharak sűrű ürülésének arányában nőtt a zaj.

Aztán másnap elindultak a szomszéd gyár felé, ahol mindig volt a kapu előtt a táblán felvétel. Most nem volt tábla és a portán be se engedték őket, hiába zajongtak, hogy ők felvételre jönnek a személyzetire. Tovább indultak a többi üzemek felé, de máshol sem jártak több eredménnyel. Csak olyan állások voltak, melyekhez szakismeretek kellettek, ez viszont egyikőjüknek sem volt. Délre már korgó gyomorral vonultak újra a kocsmába és zajosan szídták a rendszert még a rendőr előtt is, az pedig unott pofával oda sem figyelt rájuk.Valamelyikőjüknek támadt az ötlete, menjenek a pártbizottságra, majd a párttitkár elvtárs, …. A pártbizottság zárva volt. Zavarodottan toporogtak és vonultak újra a kocsmába. Ittak, hangoskodtak és valaki mondta, hogy rendszerváltás van, gyün ám a demokrátia! Ez is jól kezdődik, gondolta némelyik és hazaindult.

Múltak a napok, hetek. Otthon üresen ásítottak a fazekak, itt-ott akadt még néhány szem krumpli, hagyma, de a házak kéményeiből csak elvétve szállt fel füst, a gyerekek sűrűbben álltak a kirakatok élelmiszereket kínálgató üvegei előtt.

Bolonka még nem érte föl ésszel, hogy mi történt.Fogta a gitárját és ült naphosszat, pengette el-elbődülve haj hajhé óóó. Anyja otthon a lányokkal beszélt, azok felöltöztek és délutántól eltüntek a késő esti órákig. A ferfiak már aludtak, mikor hazaértek, zsebeikből gyűrött bankókat dobáltak anyjuknak és némán mosakodtak a fürdőszobában, némelyikük öklendezett.Úgy aludtak éjjel, mint letaglózott állatok, meg-meg rándultak. Az álmaik rángva futkároztak arcukon és kezeikkel öntudatlan női mozdulattal simították le képzelt szoknyájikat, aztán másnap felöltöztek és újra elmentek.

Az utca tele volt komor férfiakkal, családapák, akik a fejüket törték, hogy szerezzenek pénzt a gyereknek, asszonynak ételre és a szükséges dolgokra.

Megjelentek az ügyeskedők, táskákat cipeltek pulóverekkel tele, asszonyok indultak vonattal Drezdába. Lipcsébe, ahol vietnamiak egybe vették át az árút és vonatfordultával tértek haza. Egy úton az egyik lányt az állomáson egy férfi leszólította, magyarúl. Egy étterembe leült vele, beszélgettek és elment a vonat. A férfi megkérdezte, volt már a Zwingerbe? Nem felelt a lány, na gyere. Bementek egy épületbe. Az tele volt képekkel, szobrokkal és minden -féle dologgal, amit a lány életében még soha nem látott. Este a férfi feltette a vonatra.

A lány évekkel később mesélte a gyerekeinek, hogy van egy nagy ház valahol és van benne minden, csak képek, csak szobrok. Ebben a házban csak ezek laknak és meleg van, az ablakokon üveg és minden. A gyerekek kicsit bolondosnak tartották az anyjukat és soha nem értették, hogy anyjuk néha hová mereng el.