Józsi kiment az udvarra. Korán érkezett a sötét, már a falu fele nézve sárga pettyeket hullatott a házakra, bezavarta agyerekeket is a házakba.
A kutyák kiáltoztak egymásnak és Józsinak jókedve támadt. Nézte az udvart és jólesőn látta, hogy a gaztól megtisztított rész mennyire megnagyobbította a telket. Az ablak be volt akasztva pokróccal, jobban tartotta a meleget. Ahogy a falakat nézte, látta, hogy hely bizony még két szobának is van, azt alig volna vele gond. A tél a vége felé járt, de a szűkösség még élénken volt benne, hogy egymástól mozdulni is alig tudtak.
Bement és az asztalhoz ült. Erzsi poharat és üvegsört tett az asztalra. A „nagylány” mégegy poharat vett elő. Józsi csak nézett, széttöltötte a sört és a „valaki” felé tolta a poharat. Egymásra emelték és csendesen kortyolták. Józsi csak magában gondolt, hogy múlik az idő és a lányát nézte.
Julka szólt, tudod, ott a trafóház mellett volt az a mérlegház a tsznek, a héten bedölt a teteje. Á, bedőlt annak már sarkán a fal is, mondta „valaki”, azt ott az a sok jó tégla. Tán meg lehetne kapni, ha szólnék Kincsös Mihály bácsinak, szólt majdnem álmodozón Julka. Józsi bólintott, aha, mondta.
Elfáradt az este, már a zajok is magukra húzták a sötétséget,,,valaki” is hazament és a „nagylány” is kucorgott a dikó szélén. Elhelyezkedtek vackaikon, Józsi érezte, hogy bizony szűkös a hely. Eszébe jutott a szálló, ahol mindenkinek külön ágya volt és csak magában dünnyögött. Csak úgy Julkának olyan félig mondta, meg is kőn azt a téglát ám tisztítani, a kisebb fia víszhangozta, tudjuk, rossz kesztyűvel lehet. Józsi felűlt, szinte éber lett.Nocsak, itt mindenki tud valamit? De sok szakember van itten. Hirtelen mindenki elkezdte mondani a magáét. Erzsi mintha csak emlékezne, mondta, az elnők ad egy pár zsák maradék cementet, meg 3 kocsi sódert. Igen, bólogatott Julka, meg kapunk építésit, meg a brigád 4 szombat-vasárnapot gyün segíni. Aha, aha mondta Jóska és arra gondolt, ennyivel meg lehet csinálni. Holnap akkor megnézzük, aztán hát ha az idő engedi, felvisított a kis szobácska, csak úgy rezgett az ablak. A két fiú szólt, már 200 darabot letisztítottunk, ott van a gazban. Józsi elnevette magát, ti aztán igyekeztek és mindnyájan nevettek.
Másnap délelőtt elsétáltak a falun kívül a dülöngélő mérlegház felé. Egykor rendesen megépítették és bőven raktak bele anyagot is. Tégla volt ott két szobára is elég.Nézelődőtt Józsi, de már látta, hogy őszre állnak majd a falak, ha még segítsége is lesz, tán előbb is. Na, anyám, megpróbáljam? Megcsinálod te azt, mondta Erzsi csendes büszkeséggel és összenéztek Julkával. Hazafelé olyan ragyogó pofával mentek, mintha a nap helyett ők járnának az égen.
Utolsó kommentek