A határ, ahol van föld. Kié? Hát azt ugye nem tudni.Gép? Valaha volt,kié? Tán a Tsz-é. Az mi? Az kérem? Odajártunk dolgozni ugye. Oszt kaptunk pízt, meg terményt is, de aztán fölszámolták.Most? Van a kis segílyke.

Kormos Józsi portájára térünk be. Az ajtót emelni kell, mert egy zsanéron lóg, a másik kiszakadva a keretből. A helyiségnek van egy ablaka, újsággal beragasztva ,csak egy szennyes üvegen szűrődik be fény. Itt lakik Kormos Józsi anyja, felesége 2 fia és egy lánya a férjével, meg pólyás gyerekével. A hely 4x5 m, 7 felnőtt és egy gyerek. 73 év elosztva 0-ig, évszázadok összességében.

Kormos Józsi építésen dolgozott, az asszony a tsz-be járt és a nagymama ügyelt a gyerekekre. Volt munkájuk, elindultak az úton felfelé és már a ház helyét is kinézték, mikor elhozták számukra a szabadságot és a rendszert is váltották.Igaz, elvették a tsz-t, meg a gépállomás is megszünt, Józsinak is több lett a szabadideje, merthogy nem kellett dolgozni járni.Így legalább a család együtt volt.

Maradt a putri, a gazzal felvert udvar. A kapu még állt, de már mind csak mellette, a kidőlt kerítésen jártak ki-be. A magas gazba jártak a dolgukat végezni és szerncséjükre a szél többnyire nem a putri felé hordta a szagot, ámbár talán bennt észre se vették volna, hogy bűdös van, hiszen az volt úgyis.

Teltek, múltak a napok, Józsi mindenfelé eljárt munka után, de csak itt-ott akadt egy kis segítség, Julka az asszony sem talált semmit, így beálltak a sorba a segilykíjér. Aztán Józsi hazafelé be-be nézett Lajosbácsi kocsmájába,

hátha. Egy egy felesre kapirgálta a segilykíből gyéren csurranó forintokat, aztán a Béla kínálta meg, a szomszédok meg tudtak valakit, aki ad egy kis előleget a segílykíre és Józsi egyre gyakrabban botlott át a kapu melletti kerítésen az udvarba. Julka csak szelíden szólt, de az első pofonok, rúgások után elhallgatott. Asszonysors, gondolta és csak befelé nyelte a könnyeit.

Előfordult, hogy a mezőn egy elkóborolt tyúkot látva, ügyesen mozgott és aznap vacsorára több került az asztalra.

Akkor szakadt rá az ég, mikor a segélykét megkapva, valaki eléállt az útcán és az egészet elvette, mert a Józsi tartozik. Józsi csak állt lehajtott fejjel és nem látta, hogy Julka szép fekete csillagszeméből gyöngyként pereg a könny.

Nehéz idők jöttek. A vékony falakon bejőtt a hideg is melegedni, a szél meg kilopta a maradékot is. A gyerekek fázva bújtak össze, nagyanyjuk kopott télikabátjában és az ócska vattapaplan súlya alatt. Anyjuk a bótostól darab kenyeret vett, oszt gondolta észrevétlenűl, néhány szem krumplit csúsztatótt a zsebébe. Jó ember volt a bótós, alig észrevehetően intett a bótósné felé, aki 3 szem cukrot nyujtott Julkának: A gyerekeknek! Látta, hogy Julka nagyot nyel, mégegy szemet hozzátett. Amikor Julka zavartan ment kifelé, utánaszólt, Átküldhetnéd a Józsit, fogytán a vágott fám, azt lád, nincs érkezésem. Igen, szólok, rebegte Julka és öröm fogta el.

Lopva kapott be egy szem cukrot és szaporázta a lépést hazafelé