Elindultam nagy győzködések közepette,- hogy nekem milyen jó lesz Sáropatakon az internátusban. Még csak a vonaton ültünk, de máris nagyon utáltam. Aki vonatozott 1945 szept. első napjaiban annak nem kell részleteznem. Tömeg, piszok, bűz és teljes bizonytalanság, hogy a vonat fog menni, vagy se és ha, akkor mikor. Kérdés persze még az, hogy hova? Végül is érdekes volt minden utazás, izgalmasabb mint bármely lottóhúzás. Utaztunk.5x annyit, mint a menetrend, azaz egykori menetrend. Minden út egyszer célbaér, ennek is vége lett. Mentünk az állomástól befelé. Barátom Neumark Gyuri, akit 45-ben soha nem szólítottunk se Gyurinak, se Neumarknak, simán és szeretettet Mojsi volt. Csak így, barátilag és simán Mojsinak.Aztán mikor az osztályban a lányoknak, az  osztálytársaknak is bemutatkoztunk, ő is egyszerűen mondta, Mojsi. Egy ugrás, 30 évvel később felesége és Gyuri barátommal találkozva csak símán mondtam Szia Mojsi, az asszony döbbenten bámult ránk. Aztán elmerengtünk a régi emlékeken és az asszony mikor a kávét elénktólta az asztalon, tessék Mojsi szavakkal kísérte. Röhögtünk mind a 3-an. Nagyon szép zsidó lány volt, az apja kárpitosüzlete Neumarkbácsi orvosi müszerész üzletével volt szembe. Mojsi ott esztergált a mühely egy sarkában, falatnyi esztergán a lámpafényben. Addig pislogott át a kárpitosüzlet felé, hogy megtörtént a baleset. Így volt, jól emlékszem, Mojsi egy külön fejezet, majd egyszer előszedem, ha meg merem zavarni nyugalmát egy kő alatt, mert ő már elfáradt és elbújt a kövek közé.                   Nos megkezdődött az internátusi lét. Idegen, barátságtalan kölykök halmazával kerülve egy szobába, bizalmatlanul nézegettem folyosói szekrényemet, lakatomat, a szobában elnyúló asztalnál a helyemet és székemet. Kopott ágy, éjjeliszekrény, szék. Sívár, magasmennyezetű szoba, az útálat és undoregyre mélyebben szivárgott belém. Szarul kezdődött és egyre szarabbúl folytatódott. Járkálás, az adminisztrátios dolgok intézése, bemutatkozás /néhai/Hazag Mihály osztályfőnök úrnál és másoknál, akiknek a nevét elfújta a szél. Csoda? 64 éve volt. Az Angol Internátusban kaptam elhelyezést az első emeleten, Mojsi a Humán Internátusban. A szülők elintézvén az elintézendőket elbúcsuztak és az állomásról hazaindultak az ugyancsak kalandos útnak Pestre. Elkezdődőtt az internátusi élet.A horror alattomos piszkálódásokkal kezdődött, hogy a szülők eltüntek és hátramaradtunk a háború rombolását elszenvedett , egyensúlyukat vesztett pedagógusokkal.