Csörgött a telefon, a direktvonal, amelyikről a titkárnője se tudott. Felvette a kagylót és máris hallotta a kérdést, át tudsz jönni? Hogyne felelt, megyek. Kisétált a szobájából, mintha csak a kávézóba indult volna, de a 4. ajton benyitott. 4-en voltak már ott a régiek közül és egy fiatal, dinamikus társ, a régi bajtárs beosztotja. Körülnézett, mi van?-kérdezte. Este össze kellene jönni egy rövid megbeszélésre, mert holnapután lesz a kongresszus és .....Igen igen,helyes: mondta. Mikor, hol? Vacsora után, a minisztériumban, jó lesz? Jó,jó, felelt. Hányan leszünk Mi és föntről. Jó. Visszament a szobájába, titkárnője fel se nézett, látta, hogy távolléte csak szokványos kimenetnek tünt. Nem vette észre a titkárnő futó mosolyát. Meg volt győzödve a nő feltétlen megbízhatóságáról, csak elfelejtette, hogy már 6 éve ül az előszobájában és egy időben észrevette, hogy nő, de közel 2 éve már nem jutott eszébe. Együtt öregedtek, csak ő kétszer gyorsabban, mint a nő.

     Vacsora után lement a garázsba, maga ült a volán mellé. Voltak utak, melyeket a nehéz időben nem akart senki orrára kötni. Az asszony bevásárló kocsijával indult el, a biztonsági embert elintette és a város felé kanyarodott. Óvatosan vezetett, elkerült minden feltünést. A minisztérium mögött két utcával állt meg és gyalog sétált az épület mögé. A hátsó falon alig észrevehető ajtó volt, amely zajtalanul nyílt amint odaért. Az épületben sötét volt, aztán egy másik ajtó nyílott, mögötte már futott a világított folyosó, egy férfi kísérte némán és mutatott egy ajtóra. Belépett és döbbenten megállt. A szobában csak egy asztal és szék volt és senki. Megfordult, de mögötte már csukva volt az ajtó, belülről kilincs nélkül.

     A falon félrebillent egy faborítás. Két férfi lépett be, soha nem látta őket. Az egyik kezében dosszie volt, kivett két lapot és letette az asztalra. Tessék aláírni mind a két példányt, mondta és a hangja olyan szürke volt mint a nadrágja. De kérem! Mi ez? Kicsoda? A  két férfi csak összenézett, az arcukon a vidámság egy árnyalatnyi fénye suhant át, itt kérjük aláírni. Az asztalra tették a papílapokat és kimentek.

     A szoba sarkában megszólalt egy hangszóró, MR-1 Kossuthrádio Budapest, híreket mondunk. A párt, történelmi felelőségétől áthatva, az elnőkség egyöntetűen lemondott minden positiojáról. Részletes híreink negyed óra múlva.

     Felhangzott egy vidám samba, a forró ritmusok símogatták az emberek fülét.

     A szám végén ismét megszólalt a bemondó: Kedves Hallgatóink, szíves elnézésüket kérjük, elöző hírünk Hondurasból érkezett, csak a papírról a kiegészítés elmaradt.

21 óra, híreket mondunk. Budapest.

           Folyt. köv.

     Állt a szobában, tanácstalanul, egyedül. Zsebébe nyúlt telefonjáért, bekapcsolta, de semmi, csak a csönd. Persze mormogta. Az asztalhoz ment, felvette a papírlapokat és elkezdte olvasni. Egy korrekt és rövid fogalmazású, önkritikus kicsengésü lemondó nyilatkozat volt. A szöveg a visszatérés minden lehetőségét kizárta és a majdani bűnvádi eljárás lehetőségét felcsillantotta. Felháborodva dobta a lapokat az asztalra, hogy képzelik, ezt aláírni?A szomszéd szoba felől hangokat hallott. Valaki tiltakozott, hogy ezt ő semmi esetre sem írja alá, de nem tudta megállapítani a tiltakozó személyét. Csak mormogások szűrödtek feléje és hirtelen egy éles csattanást, majd bizonytalan nyögést hallott. Aztán csend volt. Körbejárta a szobát, csak a faburkolatot látta, még az ajtót sem találta az összefüggő lapok között. Töprengett. Mi történik, ha nem írja alá? Hallotta a rádio híreit, amely tényként közölte lemondásukat. Elgondolkodott és arra a következtetésre jutott, hogy akik a dolog mögött állnak, uralják a rádiot. Ha tényként közölték a hírt, akkor nincs aki cáfolja. Ez azt jelenti, hogy mindenkit ellenőriznek. Kezdte számbavenni a tényeket. Ki lehet? Öreg róka volt, nem voltak illusioi. Felidézte az utóbbi napok, hetek eseményeit. Már tudta, hogy vesztett. Ez volt az utolsó küzdelem és vesztett. De ki a nyertes? Nem volt határozott elképzelése. A kis szakálas? Na nem, ez egy amatőr okoskodó, nem egy összeesküvő. Képzett, de politikai játszmára, ugyan. A koma? Marhaság! semmi oka erre, de ki lehet? Ez egy profi munka. Itt ülnek a szarban mindnyájan és a fene sem tudja, hogy hol vannak. De ki húzza a szálakat? Nem volt semmi elképzelése. Újra kezdte, megint eredménytelenül. Senkit nem tartott képesnek az aktió tervezésére és kivitelezésére.

     Az ajtó nyílt és a két férfi belépett. Szó nélkül felvették a papírlapokat, megnézték. Aláírni! A hang meg sem emelkedett, de úgy hangzott mint egy késszúrás. A kéz az asztalra mutatott. A férfi szemébe nézett. Megborzongott. Mint egy jégpenge villant a tekintet és ez a tekintet valahogy ismerősnek tünt. Nem tudta, honnan. Az asztalhoz lépett, felvette a tollat és aláírta a papírt. A másikat is, szólt a férfi.

     Az aláírások után az egyik férfi dossziéba tette a lapokat, ajtót nyitottak és intettek, hogy menjen. Egy másik szobába vezették, az asztalon egy tálon gyümölcs, ásványvíz volt, újságok és székek. Foglaljon helyet és otthagyták a szobában.

     Meg sem próbálta, hogy a szobát körbejárja. Tudta, ez profimunka. Csak egyet tehet, vár.