Április elseje van, a tréfák napja. Hugó nevenapja. Családunkban Hugó a felelőse a fínom étkek és itókák kieszelésének, beszerzésének és fogyasztásának. Hugó, akit hétvégéken nevetve vártunk a hagyományos rántotthúshoz ebédre, aztán végül örökbefogadtunk, hogy mindíg a jó étkek közelébe legyen.Szóval Hugó.

     Nekem Tomika jut róla sokszor az eszembe.Tomika az elemiiskola osztályaiban osztálytárs és az osztályos társak között is a pária, utcaseprők és alkoholisták gyermeke, aki kopott ruhájában ült a leghátsó padban, aki sóváran nézte a többi gyerek uzsonnáját, aki köröttünk sündörgött és már egy jó szóért is hálás volt. Tomika, aki egyedül járt haza a tanítás után, mert senki nem ment vele.Tomika, akit talán soha, sehova nem hívtak meg egy szelet rántotthúsra. Tomika, akire gondolva vén szamár létemre könny futja el szemeim.

     Aztán Tomika előreszaladt. 10 éves volt, hogy megszánta őt, ki mindannyiunk atyja és meg

óvva őt a szenvedésektől, magához vette.

   1945 tavaszán egy háborúból visszamaradt kézigránát felrobbant a kezében. Nem szenvedett. Vézna teste repült felfelé,....rögtön meghalt.

     Emberek, néha símogassatok meg egy gyerekfejet,

     Április elseje, a tréfa és kacagás napja van. Hugó nevenapja.