Menni kellett,bár nem volt kedvem hozzá.

Az autó vidámabban szaladt, mint amilyen én voltam. A fák színes ruhákba bújtak, melyik harsányabb, másik még visszafogottabb, illegették magukat az őszi táncra a szelekkel. Leveleik hallkan kuncogtak a délutáni szellő ujjainak csiklandozására.

Szaladt az autó súgott az útnak és beszélgetésük csendes duruzsolással kúszott az autó belsejébe. 

A késő délután teleszórta az utat hazafelé tartó autókkal, a vezetők elengedték magukat, az esti vacsorára, az aszonyra és más kellemes dolgokra gondolva.

Már  én is hazafelé tartottam, csak szemeim gyűjtötték a szineket, mígnem megteltem majd kiöntöm és adok belőle nektek is.

Ezzel szeretném barátaimnak ,nektek megköszönni azt a szeretetet, amivel nem akartok elengedni a bizonytalanba, a biztos rosszból, hátha jobb lesz.::J))