Nagyanyja négy gyerekkel alig 50 évesen megözvegyült Férje drehus volt a Láng gépgyárban, nem maradt utána vagyon. Abban az időben csak a postás, a vasutas meg a méltóságos úr volt nyugdíjas. A többiek?

… Mikor megszületett, apja az Egyesült Izzóban segédmunkás volt. Anyja a szomszéd épületben a Phillipsnél bérszámfejtő. Se Gyes, se anyasági, semmi nem volt. Kézenfekvő, hogy nagyanyja cumisüvegből nevelgette a „szemefényét” az első unokát. Fáradt kis öregasszony volt, kékes ajka között hangosan szedte a levegőt, de Gyurikának este a két házzal távolabbi hentestől feketehurkát, parizert, tepertőt hozott és Rónabácsitól zsemlét. Azt, hogy ő mit evett, el is felejtettem. Még lefekvés előtt egy kis kvarglit is kapott némely este, meg teát. Amikor jött a háború a tea planta lett és a citrom kis tabletta, de semmi aromája nem volt.

… Nem voltak gazdagok, de apja nem ivott, hadiüzemi dolgozó lévén 2-3 pengővel több volt a fizetése mint másoknak és otthonmunka után cipők kopott sarkait javítgatta, abból is jött egy kis pénz, ha nem is sok.

… Emlékszik a tányérokra. Fehér „porcelán, szélein nyomott girlandok futottak, még manapság is látni belőlük.

A szekrényből előveszi a zsolnay tányért, a készleteből, ahogy anyja mondta, ZSOLNAYT. Forgatja a kezében. Hiánytalan a készlet, hibátlan. Mondta a lányának, hogy majd megkapja, ha akarja már most is.

… Minek? Kérdezte a lánya? Majd fölrakja a padlásra.

Olyan volt, mint egy pofon. Váratlan és nagy. De elmosolyodott, nem is felelt.

… A szekrényből poharat vesz elő. Csiszolt kristály, már 50 éves. Van két olyan pohara is, amely 100 éves is van. Vékony üveg, finom mintázattal. Manapság csak vastag plump vackokat kapni. Érdemes olyan helyeken keresgélni, ahol régi háztartások, hagyatékok darabjai fellelhetőek. Megtörölgeti puha flanelkendővel, bort tölt a csillogó pohárba. Lassan kortyol, nézi a vörös fényt. Kívül a pohár fehér fénye, belülről a bor vöröse, sajnálja a lányát. Nem ismeri az örömök simogató melegét, a tárgyak lelkét Más értékrendek szerint sorolja a dolgokat. Nem tőle tanulhatta, biztos.

… A lakásban 80-100 éves bútordarabok. Nem modern vacak, de szereti őket. Szokás. A szokásainak rabja. Öreg ember már. Szemét végigfuttatja a könyvespolcain. Nevetve szokta mondani, hogy már 19 méternyi könyve van, mert meg kellett mérni, hogy elférjenek, de már megint itt-ott kupacok halmozódnak, … Minden kötet címét ismeri. Sőt, olvasta is. Lánya megkérdezte, hogy mit olvasson. Nem tudott felelni. Ö 9 éves kora óta olvas, most mit mondjon a 40 éves lányának? Tényleg, mit is olvasson? Mosolyog. Reméli nem látszik a sajnálkozás. Aztán vállat von.

Nem ő nevelte a lányát.

… Forgatja a tányért. Vágja a földhöz?

Aztán megtörli és szépen visszateszi az polcára. Megállapítja, az üvegpolc poros.

Neki már van ideje letörölgetni.

… A tányérok nem nagy értékek, a kristálypoharak sem. Csak az ő életét töltötték ki, csak ő hurcolgatta országokon keresztül kis értékeit, hogy talán egyszer valaki …

Senkinek nem kell.

A padláson sincs hely.

Vagy mégis?