Ismerős kapirgálást érzett a talpánál. Ahogy odanyúlt, az ujjába kapaszkodó kezet érve elmosolyodott. Szervusz Vírusos, nevetett a tenyerén elhelyezkedett barátjára. Szervusz, morgott vissza kedvetlenül barátja és morogva helyezte magát kényelembe.

Az Isten kíváncsian kérdezte, mi újság, mi van veled? Kedvetlen vagy. Valami bajod gondod van? Mondjad csak!

Megette a fene, mondta Vírusos. Nem jól csináltad ezt. Az ember az elején nem is tudja, hogy mit csináljon, aztán mire rájön, már nem tudja tenni. Fáj a hátam, a lábam, a derekam, a, …

Talán azt sorold, ami nem fáj, mosolygott az Isten. Én is pont így vagyok vele, de kinek panaszkodjak? Senki nem vesz komolyan.

Vírusos lemondóan legyintett. Én is így vagyok vele. Tudod, elméletben annyira törődnek velem. Aztán ha kell valami,.... Na megette a fene az egészet. Nem okolok én senkit, magamnak csináltam az egészet. Pont úgy, ahogy te !

Az Isten bólogatott, de kissé gyanakodva nézte Vírusost. A hangján érezte, hogy valami piszkálja barátját. Felemelkedett ültéből és tenyerén Vírusossal elindult a laboratórium felé. A falat megkopogtatta és elkiáltotta magát: Ferke!

Kávét szedett elő, csészéket. Luci Feri kis barna nádcukros porcelánedénnyel érkezett. Még az ajtó előtt elhessentette magáról a kissé csípős és poshadt kénkőszagot, hogy a laborba már jázminillattal lépjen be. Barátságosan üdvözölte Vírusost, mint régi ismerőst. Ültek az ablaknál, a messzi sötétség megelevenedett előttük. Látták a gomolygó ködöt, az alaktalanból felsejlő formákat, ősi sejtelmek érzete rémlett föl előttük. Mintha sikoltás, nyögés, csecsemősírás hallatszott volna, a ködben fények villantak,... Kortyolták a kávét. Milyen rég is volt érzékenyült el Ferke és az Isten Vírusossal együtt bólintott. Vírusos hátra dőlt, szemét lehunyva csendesen kérdezte: Nektek ki volt az anyátok?

Olyan csend lett, hogy a szomszéd galaxis szélén egy szúnyog légzése mint zúgó szél hangzott és az Isten, meg Ferke egyszerre kérdezték: Hogyan, ki az anyánk? Tanácstalanul néztek egymásra és hirtelen rádöbbentek, hogy nem is tudják. Felrémlett előttük Kronosz alakja, de az anyjuk képe nem jelent meg. Pedig hát Vírusos kérdése vitathatatlanul logikus volt, vagy annak tűnt, mert az élők mind anyától származnak. Ők pedig élők, tehát,... Töprengve néztek a barátjukra. Mintha szomorúság lengett volna felettük. Zavartan hallgattak, Ferke krákogott, felállt töltött magának és kezében pohárral kezdett mesélni.

Úgy volt, hogy nem is emlékszem, csak már arra, hogy bármit csináltam, mindenki azt mondta, ejnye Ferke, bezzeg az angyalkák. Soha nem láttam egyetlen angyalkát sem, de talán vannak, sőt biztos. Bezzeg Angyalkák. Ugye Isten? És az Isten helyeslően bólogatott. Olyanok talán, mint a bezzeg a kis Krampuszok. Kell hogy legyenek. Mosolygott.

Az Isten sem emlékezett. Csak Kronoszt tudta emlékezetébe idézni, akinek a hátát látta mindig és Zeus barátjára, akivel együtt játszadoztak egy időben és szinte testvéri szeretet fűzte egybe őket. De az anyja? Arra nem emlékezett. Összenéztek Ferkével, egyszerre fordultak Vírusos felé és egyszerre kérdezték: Te tudsz valamit? Vírusos bólogatott, és lassan kezdett mesélni.

Senki nem tudja, hogy mikor, olyan régen volt. Még a hidrogén magja körül sem keringett az elektron,még teljes mozdulatlanság és csend volt, még Universum sem létezett, csak egy ködcsomó, melyről nem lehetett tudni mit rejt a mélyében. Nem tudni, hogy mi történt, valahol a sötét mintha nem lett volna annyira sötét, mintha a csend nem lett volna olyan mély. Mintha és a köd megremegett. Messziről egy hang hallatszott és a hidrogén magja körül egy elektron kezdett kerengni, felizzott a köd, közepéből Ananké emelkedett fel és minden atom egy óriási orgazmus hatására elindult pályáján.

Anaké mezítlen testén csorgott az Idő, a testből a megtermékenyült Világok hullottak minden felé és az feltűnt Időre pillantottak némán, mert senki nem akarta, hogy elmúljék. Az anyag lábai előtt hevert és ahol elhaladt, már semmi nem volt többé olyan, mint azelőtt. Kitűzetett a Cél, utolérni az Időt, együtt haladni az Idővel, megelőzni az Időt és visszamenni oda, ahol már egyszer elhaladt.

Isten izgatott lett. Kronoszt mondod, Kronoszt? De ki volt az apja, anyja, kérdezte izgatottan. Valami mintha rémlene !

Uranos, a gondolat, a ködben, a Khaosban rátalált Gaiára, az anyagra. Összekeveredtek és amikor szétváltak, megszületett Kronosz. Azóta tudja az anyag számlálni önmagát, azóta tudja a gondolat, hogy csak az anyaggal együtt létezik.

Luciferke felállt, mindenkinek hozott egy pohár italt. Olyan érdekesen mesélsz Vírusos. Jó hallgatni . Az Isten is bólogatott, nevettek és ittak egy kicsit. Luciferke megkérdezte: Rólam mit tudsz? Rólad? Majdnem annyit, mint ikertestvéredről, Istenről. Mert ti olyan ikrek vagytok, akik a másik nélkül nem léteznek.

Összenéztek. Isten és Luciferke vizsgálták egymást, aztán Lucinyferke szája kezdett fülei felé nyúlni. Isten is nyitott szájjal nézett hol Vírusosra, hol Ferkére, aztán hangosan kezdett nevetni. Na látjátok, mondta Vírusos aztán csak kérdezte: Ti nem is tudtátok? Nem, mondták mindketten, csak az lehetett gyanús, hogy ahol az egyik ott volt, mindjárt előkerült a másik. Na látjátok, mondta Vírusos, majd folytatta. Szóval úgy látszik, a nagymama, Gaia már megvan. Na de ki a következő, ezt kéne kitalálni. Bizony, sóhajtott az Ikerpár egyformán. Mint látjátok, már valószínű apa van és talán valószínűsíthetjük anyukát is. Meg ugye a testvérek! Milyen népes család vagyunk ! Kiáltottak fel az ikrek vidáman és átölelték Vírusost. A nagy öröm után az Isten gyanakodva kérdezte: Honnan tudod te ezt Vírusos? A válasz megnyugtatta, hogy régi pergamenekből és Luciferke is kivételesen helyeslően bólogatott. Vírusos arra gondolt, milyen könnyen hisznek az emberek, ha hinni akarják a dolgot. Sóhajtott és megpróbálta folytatni két barátját megajándékozni egy anyával, még ha nem is volt meggyőződve jómaga sem. Látva barátai izgatott boldogságát, már kezdte remélni, hogy eltalálta a valóságot. Gondolatban Rheahoz fohászkodott segítségért.

Nézte az ikreket. Isten szelíden merengő, ellágyult pofáján ugyanaz a sóvárgó vágy derengett, mint Luciferke kissé markánsabb vonalain és valójában a hasonlóság félreismerhetetlen volt. A vágy, a kívánság és remény, a két anyátlan arcán úgy ragyogott, hogy nem lehetett csalódást okozni nekik. Vírusos tudta, hogy minden szavát várják, hiszik, mert hinni akarják. Felnézett a derengő csillagok felé, talán egy elmosódott női arcot látott, barázdákkal, melyeket Kronosz rajzolt a szép vonásokra, két csodálkozva összecsapott kezet és kutató szemsugarat az ikrekre vetődve. Mikor látta, hogy Vírusos is észrevette, beleegyező bólintással fogadta magáénak az ikreket. Vírusos tehát mesélt, az ikrek boldog és kíváncsi mosolygással hallgatták minden szavát.

Már sötétedett. Az Isten állt az öreg Föld mellett és simogatta ráncos arcát, kezét. Halkan, súgva kérdezte: anyu, miért nem szóltál? Miért nem mondtad, hogy a fiad vagyok, hogy nélküled nem is lettem volna, Látod, nem is tudtam, mégis mindig szerettelek. Tudod, mennyi ajándékot adtam neked, a Napot, Holdat, a Csillagokat és ezernyi mást. Táplálékul adtam a gyümölcsöket, társnak az állatokat, dísznek a virágokat és öltözetnek a füvet, az erdőt. Bocsáss, meg, hogy az embert is adtam, nem akartam rosszat. A Föld csak mosolygott, kezével simogatta az Ő nagy fiát és az Isten csak a meglebbenő szellőre felnézve látta, hogy anyu másik kezét az iker fogja. Fekete pofáján fénylett a boldog ragyogás. Ő is suttogott: Anyu!

Rhea boldog volt. Számtalan gyermekei közül kettő megjelent ráncos bőrét simogatták. Az érintésre elsimultak a ráncok és Rhea boldogan forgott, karjaiba kapva gyermekeit az Istent és Luciferkét. Az ikreket, akik csak a Földön vannak, akiknek végtelen birodalma akik belőle indulnak ki, mert az ember, megteremtette Őket és nekik adta az egész világot. Forogtak, kacagtak, csak akkor vették észre Vírusost, aki ült a mezőn egy fának támasztva hátát és kissé horkolt. Körülállták és hangosan nevették. Vírusos kinyitotta a szemét. Megpillantotta őket és elmosolyodott. Hajnalodott. Világosság támadt és egy örömteli nap indult. Mindannyian remélték, évezredekig tartó rend kezdődik.