.... Volt egyszer egy család....

.... Volt egyszer egy család....

A legkisebb volt a gyerekek között, a 13. Az akkori idők szokásos történései folytán mire 10 éves lett, már ő volt a 6. Mind fiúk voltak, akik életben maradtak, a lányok nem örökölték anyjuk szívós életerejét.

Tizenkét éves , mikor apja egyik pillanatról a másikra eldőlt, még a szívéhez kapni sem volt ideje.

Anyja, az apró, kicsi asszony Nagybecskerek sváb felvégéről az ácsmester úr feleségeként Pestre került mesterasszony nagy fiai már segédként rakták a téglákat, deszkát gyalultak, gépeket olajoztak, csak a kicsi fogta még a szoknyáját ijedten.

Vékonycsontú gyerek volt, amolyan késői gyerek. A testvérek már más szoknyák után kapkodtak. Az öcskös iskoláival nem foglalkoztak, anyjuk is hol egyiknél, hol másiknál húzta meg magát. Asszonyi élete egyik napról a másikra megszűnt, amit nem is bánt a falkányi gyerek után. A családanyából riadt kis öregasszony lett, aki a fiai jóindulatára lett utalva.

A nagyfiú bonyolult nőügybe keveredett. Vakon tántorgott egy leány után, de a lányt nem kaphatta meg, máshoz adták és népének szokása szerint a leány szófogadón máshoz ment. A nagyfiú fejében valami megpattant. Műhelyének udvarán összehegesztett vasállványon egy repülőgépmotor meredt a tető fölé, kipufogó nélkül, a kapun tábla, kutyának és zsidónak belépni tilos. Nem ivott, egész nap a satupad mellett állt, csillogó fényesre dörgölt motorkerékpár állt az asztalon, 1000x leolajozva, letörölgetve. A szerszámok példás sorrendben rakva, ragyogó tisztán. Ha elfáradt a csavarok törölgetésében, a műhely mögötti kis szoba szalmazsákos vackán pihent kissé. Asszonyok késeit, ollóit élezte a mester úr, biciklik küllőit pótolta, zsírozta a láncot, fékeket igazított és sóba-vízbe főtt krumplit evett, ha volt.

Néha elmerengett és ha zsidó ószeres hangját hallotta, kiköpött. Kenyérért 4 utcával messzebb ment a másik üzletbe. Hatalmas vállai meggörnyedtek és a valamikori óriás egy nagyra nőtt gyerek maradt. Koszos lábosban főzte a krumplit, inge szakadt volt, mert a tű igazán elveszett hatalmas kezében.

Csak a műhelyében csillogott minden szerszám, mint orvosi műszerek, homályos tekintete csak a motorra pillantva csillant fel.

Amikor a repülőgépmotor felbőgött a vasállvány tetején, akkor arca fénylett és szerelmes pillantással nézte a kilövellő láng csóvát.

Jani. Ő volt a legnagyobb fiú.

A Józsi is nagyfiú volt. Ő tanult. Nem is járt a családhoz, mikor az apja meghalt, úgy kellett megkeresni a hírrel. Ő már a főúton lakott egy villába, Mici nénivel. Amikor egyszer a legkisebb elment a fiával, Mici néni összecsapta a kezét az előszobában és felkiáltott: Micsoda nagy fiú! A szobából hozott egy bon-bont, vagy talán süteményt, a legkisebb nagy fia már nem emlékszik rá. Az előszoba szép nagy volt és a farkaskutya barátságosan csóválta a farkát.

A Józsi nem volt otthon és Béci a nagyfia az egyetemen volt, Jocó a kisebb meg máshol. Talán egyszer találkoztak, egy temetésen valahol, de ez bizonytalan. Csak unokatestvérek voltak