….

.............................................###########................................................

…... az úgy volt,hogy az Apám, Urias, akit Dávid az anyámért megöletett és aztán elvette anyámat,

de hiszen a te apád Dávid, te Urias halála után évekkel születtél!

Beszélsz hülyeségeket! Az anyám egy kurva volt, aki Dávid ablaka elé állíttatta fürdőkádját, apám távollétében és ott öntöztette a rabnők korsóiból a vizet emlőire és mezítelen szemérmére, miközben hóna alatt az ablakra pislogott, hogy a kis Seggdugasz lesi-e a függöny mögül. Leste! És az anyám már leplébe burkoltan várta, hogy mikor hívatja a kis majom, rohant az első hívó füttyre. Apám, aki tette a kötelességét és elesett a harcban, becsülettel halt meg, nem tudva, hogy rút árulás ölte meg.

Így vettem ezer asszonyt háremembe, zártam el szépségüket és viruló fiatalságukat a hárem falai közé, süketen sóhajaikra, nyögésükre, könnyeikre. Nem szerettem egyiket sem

És úgy éreztem nem is tudok szeretni. Épült a városom, országom dús termése, drágasága, aranya, fű,....szere, illatos olajai mind az enyémek voltak és akkor jött egy asszony, délről,....

Ugye most hazudni tetszik,kérdezte Joli és felnézett az.....

A király hullámos, selymes szakálla illatos olajoktól fénylett, kezében a nádtól szaladt a papirusztekercsen és mondta a szöveget,

„Salamon király

Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.

Lábadszára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.

Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürűkkel aranyosan gazdag.

Balkezed a fejem alatt, jobbkezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.

Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.

No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.

És a király lehunyta szemét, hangja elszállt a hold előtt úszó egyik fellegen, a sivatag felől egy sakál üvöltését hozta a szél....

Joli lehajtotta a fejét, alig hallhatóan mormolta:Tégy engem, mint egy pecsétet....

Aztán megrázta a fejét, amint magához tért, egy párnán ült a Vevője lábainál a földön. Nem tudta, hol van.