Ebéd után kávéztak, egy üveg bort bontott az öreg, egy poharat félig töltött. Apró kortyokat ivott, Joli figyelte és utánozta. Meglepődve érezte, hogy így kortyolgatva az italt sokkal jobban élvezte, mint eddig bármikor.

Tud biciklizni?

Tudok.

Na, akkor jöjjön csak, és lesétáltak a ház oldalához. Egy kerékpártároló volt a tető alatt. Az öreg egy női kerékpárt vett ki az állványból. A kerékzárat kinyitotta és megmutatta a számzárat. Három, kettő, öt, mutatta. Becsukta, a kezébe adta, kinyitotta. Na itt van, az első két kerék. A sebességek, 3 a nagy fogaskerék, 7 a hátsó kis fogaskerekeknél.

Joli izgatottan mászott a nyeregbe, a lába alig érte a pedált. Az öreggel a kapu elé tolták a gépet, leállították. Lehozott egy szerszámot az öreg, beállította a nyereg magasságát. Megmutatta a sebességváltó működését és biztatta, hogy 2-3 év alatt meg is fogja tanulni. Joli nagyon boldog volt. Egész életében ennyit egyszerre soha nem kapott. Egy rongyot hozott és törölgette a portól a gépet, csöngetett, két csöngő is volt a kormányon, a világítás elöl, hátul működött. A fékek biztonsággal állították meg a gépet. Kimentek az útra, felült, sima kerékpárút volt, ahol biztonságosan hajthatta a kerekeket. Kipirult, lobbonca lobogott, lihegett. Visszakanyarodott és az öreg előtt fékezett, leugrott. Visszatolta a kerékpárt, lezárta. Majdnem ugrált örömében. Elsétáltak, talán 400 métert. Egy áruház volt, bementek.

Joli figyelt, a polcok rendjét, az áruk csoportosítását. Friss zsemlét vettek, az öreg a kezébe adott pénz, hogy fizessen. A tenyere izzadt, figyelte a pénztárost, elvette a visszajáró pénzt. Nem is gondolta volna, hogy így lehet örülni néhány zsemle sikeres vásárlásának.

Séta közben nézegette az utcát. Nagy autóforgalom volt, teherautók, kamionok és személyautók tömege. Nem is volt az olyan kis falu. Az hogy önálló, örömmel töltötte el. Belekarolt az öregbe, átvette a lépéseinek ütemét és fénylő képpel ment mellette, aki őt megvette.

Otthon, mikor az öreg internetezett, a könyveket kezdte nézegetni. Ennyi könyvet csak üzletben látott, ahol ő lakásban járt, ott csak néha , mutatóban volt ilyesmi.

A rádióban olyan jó számok voltak útközben, mondta. Melyikre gondol, érdeklődött az öreg. Nem is tudom, és dúdolni kezdett. Az öreg pötyögött a gépen, a képernyő villogott és felcsendült a dal. Ez az? Ez, örvendett Joli. Benne van a gépben. Persze, magyarázta az öreg, az egész innen lett letöltve. Ez egyszerre sok volt a lánynak. A rendes evés, ruha, kerékpár, a zene és minden, hogy őt nem bántja senki, leült és egyszerre csak sírni kezdett. Egy kezet érzett a fején, egy simogatást, és a hangot hallotta: Jól van na, ne sírjon. De Joli csak még jobban pityergett.

Estére az öreg megszállta a telefont. A környéken lévő ismerősöket hívta, mindenkit riasztott, hogy egy állást keressenek, takarítás, vagy valami hasonló. Kezdte szervezni Joli sorsát. Megkérdezte Jolit is, akar-e valakivel beszélni, de Joli nem akart. Kiderült, hogy Joli tud vezetni, sőt jogosítványa is van. Ez nagyon tetszett a kedves Vevőnek.

Joli figyelte az internetet. Akármit kérdezett, csak egy kis pötyögés, kattintás és már egy csomó dolgot olvashatott válaszként.

Lassan Joli „belakta” a lakást. Megtanulta a dolgok helyét, alig kellett kérdezni.

Este az öreg nézte Jolit a pizsamában, lábán a nadrág felgyűrve, a kabát ujja is felhajtva és olyan volt, mint egy gyerek. Joli pedig vidáman élvezte a szokatlan ruházatot. Majdnem boldog volt.