Az Ember felébredt, kezét nyújtotta a pohara után, hogy kiszáradt torkát öblítse. Keze ütközött és felnézve az ISTENT látta ülni ágya szélén. Nézte, ahogy az Ember iszik és megkérdezte: Na, jól aludtál? Gyere csak velem és kézenfogva vitte magával. Szépséges tájak ölelték körül őket, fák ágain érett gyümölcsök lógtak, atisztásokon állatok legelték a dús füvet. Madarak ültek a ágain, színes tollaikat igazgatták. A fák lábainál csillogó vízben nézték magukat az ugráló majmok, odaszaladtak az Emberhez, megtapogatták, az Isten szakálát meghúzták és az Isten nevetésére visszamakogtak.

Az Isten egy almát szakított és felét leharapva másik felét az embernek nyújtotta. Ezt eheted, ettől nem leszel okosabb, mondta nevetve. Na, látod? Ezt teremtettem. Amit te mutattál tegnap, azt te csináltad! Ebből, amit itt látsz. Ugye milyen ügyes vagy?

Álltak egymás mellett és hallgattak. Sétáltak, nézegették a virágokat, símogatták a tigrisek bőrét és nevetve számolták a csíkjait. A tigris fogaival a vaskos dinnyehéjba harapott és pofáján csorgott az édes lé. Amott egy róka mérte össze farkát egy nyúllal és vidáman röhögött. A nyuszi füleit billegette és az orrát húzta, aztán nagyot ugrott egy bokor mögé.

Látod? Ide tettelek, hogy míveld és őrizd a földet.Te meg mit csináltál? Ugye? Az lett, amit mutattál. Nem egy nagy eredmény.

Az EMBER pedig az ISTENRE nézett és értetlenül mondta: És Ábel és Káin? Az ISTEN félrenézett és hallgatott.

Csendben sétálgattak egymás mellett, mindegyik a saját gondolataival volt elfoglalva.