…....Az öregember elgondolkozva állt és a távolodó „Nő” után nézett.

…....Az öregember elgondolkozva állt és a távolodó „Nő” után nézett.

Még a fülében csengett a kedvesen puha hang, amint köszönetet mond, hogy két lépéssel előre lett engedve. A hang a gyerekkorból szólt az évek ivén át, akkor tanultak mélyen gyökeresedett virága volt.

A „Nő”, aki 30-35 évvel fiatalabb volt az öregembernél, akire a szó, hogy nő gúny számba menő volt. Mellei mint hatalmas zsákok lógtak derekáig. Hasa valahol a mellkason kezdődött és csaknem combjai közepéig csüngtek, takarva az egykor takaros részeket, de melyet ma senki nem oly elvetemedett, hogy takaratlanná tegyen. Vaskos lábai formátlan támaszként lógtak alá az ülésre használt testrész alól, mely egy fotelban alig fért volna..

A „NŐ”, aki 25 éve tán, karcsú derekát hagyta ölelni, aki boldogan símogatta domborodó hasát, rejtette duzzadó melleit és arcán égi mosoly fátyolával járt. Aki ismét és ismét adta teste szépséges vonalait a gyerekeknek, mígnem elfogytak a vonalak és az éhes gyerekszájak feszes húsát felzabálták, csak a zsír, a megnyúlt bőr maradt. Meg a szemek égő csillogása, ha a gyerekekre nézett.

A „Nő”, aki már nem is emlékszik, mikor volt ő nő, milyen az, nőnek lenni.

A „Nő”, aki a mindentudás bölcseségével mosolyogva ad, mindig csak ad. Arca símaságát, haja fényét, dús szőrzetének rejtelmes, férfit bódító illatát, dereka karcsú vonalát, mellei égnek feszülő hegyeit és tejes forrását.

A „Nő”, aki görbülő derékkal, fájó lábbal forró teát ad, ha egyet köhentesz.

A „Nő”, aki ősz haját nem kéri számon, ha megütöd szóval, kézzel, ha.... A „Nő”!

Aki kezét fölemelve véd, hogy az Isten el ne törje a kezed, mert felemelted, aki csak magában suttogja: Fiam! De hallgat.

….............A NŐ!

…........................................#############.....................................

Atlasz bejegyzésére, meg csak úgy eszembe jutott .