Ubulka ül a szekrény szélén és kalimpál a lábával

Ubulka ül a szekrény szélén és kalimpál a lábával

Mit csinálsz Emilke?

Csomagolok.

Miért?

Utazásra készülök Ubulka.. Megyek a világ végére. Ott fogok lakni.

Ki mondta Emilke? Van ott lakásod?

Van Ubulka. Istenkével már jártunk arra, leültünk a világ szélén, lábunkat lógattuk a semmibe és Istenke a semmiből egy csettintéssel teremtett egy világot, csak nekem.

Jaj, de izgalmas, mesélj Emilke! Milyen? Engem is viszel magaddal? Ki lesz még ott?

Emilke félrehajtott fejjel nézett Ubulkára és csendesen mondta: Persze Ubulka, te is jössz velem. Majd segítesz berendezni a mi világunkat.

Az úgy volt, Istenkével a világ végén jártunk körülnézni és ahol nem volt semmi, Istenke csak a semmibe nyújtva a kezét, egy egész világot rakott elém. Szép, kérdezte?. Gyönyörű volt Ubulka. Ott volt a nagy ház, ahol gyerek voltam és játszottam a többi gyerekkel. Istenke felém dobott egy új labdát. Aranyosan csillogott, símult a kézbe és mindn gyerek kérlelt, nekem is, nekem is dobd! És dobták nekem is a labdát, volt nagy kacagás, mikor valaki elejtette. A labda magasra pattant, csengő hangon dalolt, forgott a levegőben. Aztán ott volt a másik udvar, ahol a macskám ugrott ki apám táskájából, mikor hazahozta. Ott nyújtozott a nagy kert, kék liliomok, orgonabokrok állnak a házfal mellett, az eperfa édes gyümölcsét hullatta a földre. A sarokban állt a körtefa, melynek ágán ültem. A kerítésnél kutyám ugatott a szomszéd ház felé haragosan Mikinre, aki az udvaron ment át.

Jaj de szép, mondta Ubulka, mesélj még! Azt hiszem jó lesz ott, Emilke.

Igen Ubulka, jó lesz. Istenke szépíti, telerakja mindennel, ami csak fellelhető, amire csak gondolunk és viszünk mindent magunkkal. Felmarkoljuk mind és az új világunkba viszünk mindent.

Segítsek csomagolni?

Nem olyan sürgős Ubulka, mosolyodott el Emilke. El fogunk készülni időre.

Akkor jó, bólintott Ubulka megnyugodva. Ez mi? A kezében egy kis zacskót tartott, melyben színes agyaggolyók voltak, piros, sárga, kék, zöld, fehér és bordó.

Emilke kézbe vette, elnézett az utcán, a fal mellett. Gyerekek álttak ott, 5-7 éves fiúk, egy kislány, szalagja hajából lelógott a bal oldaln. A jobb oldalon a masnija csak úgy repült. Egy kicsiny mélyedés volt a földön. A fiúk gurították a golyókat a mélyedés felé, ahol körötte már sok színes golyó volt,

de a mélyedésben még egy sem.

Emilke mosolygott, már elfelejtetted? Nem emlékszel hányszor vettem a sarki trafikosnál 2 fillérért agyaggolyót és 6 fillérért zsákbamacskát?

Ubulka gondolkozott, valami rémlik mondta.Majd legközelebb meséld el, most szaladok megyek egy fagylaltért.

Emilke hirtelen egyedül maradt, kezében a kis rongyzacskóval.