Emilke nyitott szemmel feküdt az ágyban.

Emilke nyitott szemmel feküdt az ágyban.

Istenke hallkan kérdezte, nem alszol?

Nem súgta Emilke, Ubulka nem hagy. Pszt! Nehogy meghallja.

Hm. Istenke hallkan kuncogott. A fülébe súgta Emilkének: Te csacsi figyelj csak! Emilke szemére tette a kezét, egy pillanat alatt kisuhantak az ablak résén és magasra emelkedtek. Leültek egy felhő szélére és lepillantottak. Istenke a zsebébe nyúlt, egy szemüveget vett elő. Vedd csak fel és nézzél le.

Emilke a szemüvegen keresztűl különöset látott. Fejek nyüzsögtek minden felé és a fejekben az agytekervények között milliónyi lények szaladgáltak. Csaknem egyformák voltak és a mozdulataik is nagyon hasonlítottak . Emilke kérdőn nézett Istenkére, aki ujját szája elé téve, csöndre intette. Átölelte Emilkét, a levegőt kifújta és egy pillanat alatt a világ végén lógatták a lábukat. Egy csettintés és már gördült is Istenke új teremtése a dácsa zöld kertben, ugráló kutyákkal, a faágon púposhátú, fujtató macskákkal. Leültek a kerti asztalnál, Istenke két poharat vett elő.

Láttad? Kérdezte. Tudod kik voltak?

Nem én. Még soha nem,.... Várjál csak! Mintha, mintha valami hasonlót,....

Istenke bólogatott. Bizony. Mind egy egy Ubulka. Mindenkinek van saját Ubulkája. Egyformák. Ők uralják a világot. Teremtési hiba. Ráadásul Noé is berakta a bárkába. Szóval, Emilke, mindenüt vannak Ubulkák! Nyüzsögnek minden felé, ők intézik a dolgokat. Tehetetlenek vagyunk.

Istenke emelte a poharát. Lassan kortyolt és vígasztalóan nézett Emilkére. Nem kell törödnöd vele. Annyi Ubulka van, hogy fel sem tünik a tied a többi között. Mindenkinek van, legalább egy. Olyan is, akinek kettő, vagy több is.

Na de nem hagy aludni. Mindig duruzsol valami marhaságot.

Ne törődj vele, fordulj a füledre és ne hallgass rá. Istenke körülnézett és a fű szárazságát látva kinyitotta zuhany csapját.Az esső csendesen szitált. Elindultak Emilkével vissza a világba, Ubulkák közé.